EN facebook

Átadták a Pulszky Társaság elismeréseit

Megtartotta éves közgyűlését a legnagyobb múzeumi szakmai szervezet

2020-09-10 07:00

2020. szeptember 3-án rendezték a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület éves közgyűlését Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az áprilisról elhalasztott eseményen a járványhelyzetre való tekintettel a szokásostól némileg kevesebb, mintegy hetven fő vett részt. Dr. Bereczki Ibolya elnöki köszöntőjét követően átadták a Társaság 2020. évi személyi kitüntetéseit. Tóth Arnold ügyvezető elnök elmondta, hogy idén kimagasló volt a díjakra érkező felterjesztések száma, a három kitüntetésre összesen tíz jelölt közül dönthetett a Választmány júliusi ülése.

 

 

 

Pulszky Ferenc-díjat vehetett át dr. Szakáll Sándor (Herman Ottó Múzeum – Miskolci Egyetem) mineralógus, muzeológus, egyetemi tanár, az MTA doktora, kiemelkedő szakmai életútja, a magyar múzeumügy és ezen belül a természettudományos muzeológia terén végzett példaértékű munkássága elismeréseként.

 

 

Éri István-díj kitüntetésben részesült Káldy Mária nyugalmazott múzeumi főtanácsadó (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Skanzen-MOKK), kiemelkedő szakmai életútjáért, és a Pulszky Társaságban a magyar múzeumügy érdekében végzett több évtizedes tevékenységéért.

 


A 40 éven aluli fiatalok Pulszky Károly-díját idén ketten kapták: Mlakár Zsófia történész-muzeológus (Dobó István Vármúzeum) és dr. Polgár Balázs Dávid régész-muzeológus (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum), mindketten az eddig elért eredményeik, és példaértékű szakmai elkötelezettségük elismeréseként.

 

 

 

A közgyűlés elfogadta a 2019. évi szakmai beszámolót és közhasznúsági jelentést, és megszavazta a 2020. évi (tavasz óta többször átdolgozott) munkatervet és költségvetést. Sor került az Alapszabály módosítására, annak érdekében, hogy a Választmány a jövőben egy rugalmasabb Ügyrend szerint végezhesse munkáját. A Társaság Deme Péter tiszteletbeli elnök előadásában áttekintette az alapítás közelgő 30. évfordulójára szervezett programsorozatot, melynek következő jelentős állomása lesz a december elejére tervezett országos találkozó az alapítók, az egykori és jelenlegi tisztviselők és a Társaság díjazottjai részvételével.

 

A közgyűlés szakmai programmal zárult, a tavalyi díjazottak előadásait hallgatták meg a résztvevők. Bodó Sándor A Magyar Nemzeti Múzeum előválasztási és elővásárlási joga címmel tekintette át a 19–20. század akvizíciós gyakorlatának jogi kereteit és gyakorlati megvalósulását.

 

 

Zsigmond Gábor A műszaki muzeológia útkeresései című előadásában a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum nagyszabású fejlesztési tervei kapcsán vázolta a terület nemzetközi folyamatait, és kitekintett a hazai múzeumtörténet paradigmaváltásaira is.

 

 

Szoleczky Emese szellemes hasonlatokkal vezette fel témáját Szellem a tarackban címmel, majd az első világháború 100. évfordulója kapcsán megélt szakmai tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, reflektálva a Hadtörténeti Múzeum helyének és szerepének vonatkozásaira is.

 

 

Az elnöki zárszóban dr. Bereczki Ibolya kifejezte reményét, hogy az őszi időszakra tervezett további programok, díjátadások (Az Év Múzeuma, Az Év Kiállítása, Poroszlai Ildikó-díj), a tagozatok rendezvényei és a Társaság szokásos szakmai napja megrendezhetők lesznek majd.

 

A közgyűlés résztvevői a Károlyi-kertben

 


Fotó: Birtalan Zsolt, Petőfi Irodalmi Múzeum

emlékezet, felhívás, múzeumtörténet, műhely, Pulszky Társaság
2020-03-20 07:00
díj, Pulszky Társaság, téma
2018-04-21 12:30