André Derain (1880-1954) francia festőművész kulcsszerepet játszott a huszadik század elején két nagy művészeti látásmód, a fauvizmus és a kubizmus megteremtésében. 1954-ben bekövetkező halálakor gazdag és ellentmondásokkal teli életművet hagy az utókorra, melyet egyfelől a bátor kísérletezés, másfelől a nagy elődök másolása jellemez.
A nyitóképben szereplő Katonák a bálban (1903) c . műhöz készült fotók.
Alkotói pályájának 1904-1914 körül van egy különösen termékeny korszaka, amikor barátaival, Vlaminck-kal, Matisse-szal, Picassóval közös szellemi légkörben alkotott, az utóbbival Spanyolországban tett látogatást 1910-körül. Számos műfajban folytat invenciózus kutatást, fametszetekkel, kerámiával, fotózással kísérletezik, feszegeti a hagyományos festészet határait. Különösen érdekes, ahogy festészetében megjelenik az ősi kultúrák iránti érdeklődése: Derain-re nagy hatással volt a londoni British Múzeumban 1906-ban tett látogatása, az afrikai és az óceániai világ plasztikái és tárgyi emlékei. A Centre Pompidou-beli mostani kiállítás egy külön teremben mutatta be ezt az anyagot, illetve Derain múzeumi vázlatait, rajzait, feljegyzéseit. A kronologikus rendben felépített színesen kavargó – mégis levegős – tárlat a fauvizmustól a kubizmusig, majd a mágikus realizmusig követi Derain alkotói pályáját.
Két alak egy ágyon (1902)
A francia festőművész korai rajzainak témaválasztását erősen befolyásolták olvasmányélményei. Ezek közül a legfontosabb Émile Zola (1840-1902), aki realizmusával és a párizsi társasági élet természetrajzának leírásával mély nyomokat hagyott benne: a körutak, passzázsok, kávéházak, kuplerájok világa érzékien és finom iróniával jelenik meg a pasztellek, akvarellek lapjain. A komor realizmus ugyanakkor nagyon távol áll ezektől a könnyed, játékos, légiesen hullámzó vonalaktól. A rajzok és akvarellek vázlatossága, színes és ornamentikus világa egészen más hangulatot sugall, mint a komor realizmus vaskos monokrómiája. Figyelemre méltó Derain fényképészeti és építészeti érdeklődése, mely strukturális analógiákat keres az épített és a természeti környezetben, építkezések és tájak szerkezetének alapos megfigyeléséről árulkodik. Ezzel párhuzamosan festészetében a tájak geometrikus formákká szervezésével letér a fauvizmus ösvényről, az erős színek játékát egy archaikus formakeresés váltja fel.
Henri Matisse portréja (1905)
Ekkoriban, 1905-körül kezd érdeklődni az ősinek nevezett kultúrák világa iránt, melynek motívumait erőszeretettel használja festészetében. Nem sokkal ezután, 1907 körül megtalálja saját vizuális álláspontját a kor legnagyobb hatású művével kapcsolatosan. Paul Cézanne A nagy fürdőzők (1900-1906) című festményéről van szó, melyet két fontos barátja, Picasso (Avignoni kisasszonyok) és Matisse is megfestett Cézanne-t követően.
Fürdőzők (1905)
Derain a kubizmus helyett inkább a Gauguin-féle, afrikai művészet stílusjegyeiben megfogalmazott formavilágban találja meg a saját „fürdőzők” témáját. A kiállításon bemutatott utolsó nagy festmény az 1906-os Tánc című alkotás, amely lényegében szintézise az életmű első szakaszának. A testiség, érzékiség gondolatvilágát erősen kísérti Apollinaire – Derain közeli barátjának – műve, A rothadó varázsló. Apollinaire 1904-ben megjelent és Derain által illusztrált elbeszélése egyszerre erotikus és fantasztikus világot kelt életre. A szimbolikus alakok mitológiai világa hindu történetekben, japonizmusban és abban az Európán kívüli kultúrában gyökerezik, amely Derain számára, útinaplója és a műtermében őrzött reprodukciók tanúsága szerint alapvető fontosságú volt. Az óriás méretű vászon szín és formavilágában egyszerre keveredik a korszak több, markáns irányvonala, miközben a Tánc nem sorolható tisztán egyetlen izmus körébe sem. Állítólag Gertude Stein, a párizsi művészvilág papnője mondta Derain-ről, hogy „a kortárs művészet Kolumbusza, aki földrészeket fedez fel utazásai során, ám azokból profitálni mások fognak, nem ő.”
Ölelkező pár (1906)
André Derain
A radikális évtized 1904-1914
2017. október 4. – 2018. január 29.
Centre Pompidou, Párizs
