Az első, gyakorlatban is használható fényképkészítési eljárásról, Louis Jaques Mandé Daguerre találmányáról, a dagerrotípiáról, elsőnek a párizsi Gazette de France adott hírt, 1839. január 6-án. Daguerre felfedezésével megvalósult a régi óhaj, a pillanattal eltűnő kép megörökítése.
A találmány hosszas kísérletezés eredményeként született meg. A dekoratőr és festő Daguerre 1829-ben szerződést kötöttt dolgozott a szintén a képrögzítésen munkálkodó, ám azt más módon megvalósítani kívánó vegyésszel, Nicéphore Niepce-szel. Ebben rögzítették, hogy Niepce addigi eredményeit együttesen tökéletesíti. 1831-ben Daguerre felfedezte az ezüst-jodid fényérzékenységét, de Niepce ezzel a vegyülettel nem tudott eredményt elérni. Daguerre bízott felfedezésében és Niepce 1833. évi halála után új szerződést kötött Niepce fiával, Isidore-ral.
A kontraktus szerint a kutatások folytatódnak, a tulajdon 60 – 40 % arányban Daguerreé és Niepce között oszlik meg, továbbá a jövőbeni találmányt Daguerre-ről dagerotípiának nevezik el. A fényképkészítési eljárást a francia állam megvásárolta és közkinccsé tette, azt bárki szabadon alkalmazhatta. A feltalálók azért élethosszan tartó járadékot kaptak. Daguerre azért hangsúlyozta, hogy jó felvétel csak az általa forgalmazott kamerával - ez lényegében egy speciális camera obscura volt - és vegyi anyagokkal érhető el.
A felfedezés jelentőségét az Osztrák Birodalom kancellárja, Metternich azonnal felismerte, és célul tűzte ki, hogy annak alkalmazásában Ausztriának meg kell előznie vetélytársait. A találmány részleteinek megismerésére soron kívül elküldte a Bécsi Egyetem professzorát, Andreas von Ettingshausen-t Franciaországba, aki konzultált az érintettekkel, majd részt vett Daguerre 1839. augusztus 19-én, a Francia Tudományos Akadémián tartott bemutatóján és az akadémia tagjának, François Arago-nak fényképkészítést részletező előadásán.
Az eljárás lényege, hogy az ezüst-jodiddal bevont ezüstlemezre (vagy ezüstözött rézlemezre) felvett, higanygőzzel előhívott, kezdetben egyszerű konyhasó, később nátrium-tioszulfát oldattal rögzített, közvetlen pozitív tükörkép rögzül. Kópiák készítésére közvetlenül nem használható, ezért a későbbi analóg fotóeljárásoknak nem elődje.
A felvétel elkészítésének idejét fizikai és kémiai tényezők befolyásolják. A fizikai összetevő, a kamera objektívje a lemezre érkező és arra képet vetítő fény erejét míg a kémiai komponens, az ezüst-jodid fényre történő reakciója a kép rögzülésének idejét határozza meg. A kémiai összetevők megváltoztatására a fényképezés hajnalán még nem gondoltak, de a fizikai tényezőt is meglehetős könnyedséggel kezelték. Az optikusok a lencsék fényerejének javításával, leképezési hibáival, és ezek matematikai törvényszerűségeivel kevésbé foglalkoztak, a hiányosságokat az objektívek csiszolása közben igyekeztek pótolni. Mindezek miatt egy kép felvétele húsz vagy akár több percet is igénybe vehetett. Ettingshausen meglepődve konstatálta, hogy a találmány sikere sokakkal elfogadtatta ezt a ma már hihetetlen hosszú expozíciót, ráadásul azt maga Daguerre is természetesnek tartotta.
Bécsbe visszatérvén a professzor úgy nyilatkozott, hogy a daguerrotyp készülék „sebezhető pontja a csekély fényerejű lencse”, és az ebből adódó hosszú felvételi - illetve ahogy akkoriban mondták, levételi - idő csökkentésére csak egy ember, a távcsövek elméletével már hosszabb ideje foglalkozó Petzval József (1807-1891) a bécsi egyetem matematika tanára vállalkozhat. A szepességi szász születésű, de magát mindig magyarnak valló Petzval a felkérésnek eleget téve 1839/40 telén, kizárólag matematikai úton, megszerkesztette nagy fényerejű lencserendszerét, melyet 1840 májusában hozott nyílvánosságra, majd a számításokat a bécsi Peter Wilhelm Friedrich von Voigtländernek (1812 – 1878), a kor talán legjobb optikusának adta át.
Az itt közölt konstrukció Petzval József eredeti - a bécsi Technisches Musemban őrzött - objektív-prototípusának pontos másolata, mely az Országos Műszaki Múzeumnak, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egyik elődjének Restaurátor műhelyében készült, 1988-ban.
A műtárgy két része a kettős kúp forma sárgaréz palástba épített lencse-rendszer, az okulár felőli részen beállító csavarral, és a lencse-rendszer rögzítését és elhelyezését szolgáló sárgaréz állvány.
A 149 mm gyújtótávolságú objektívet négy lencséből álló aszimmetrikus rendszer alkotja, mely a tárgyoldalon egy akromatikus ragasztott korona-flintüveg pár, a lemezoldalon pedig egy légközű, flint-koronaüveg pár (az optikai üvegek két főcsoportját alkotó üvegfajta) alkotja, a tagok közé fényrekesz került. Az objektív fényereje kb. 1:3.6, azaz tizenhatszorosa volt az akkor használt Chevalier-féle lencséknek.
Petzval József találmánya forradalmasította a portrékészítést. Az új objektívvel mintegy 40 másodperc alatt - de kedvező fényviszonyok között akár 20 másodperc alatt is - 10 cm körüli átmérőjű, éles, szélein elmosódó felvételt lehetett készíteni. Összehasonlításképpen: Jedlik Ányos ekkoriban használt Chevalier óakromát lencséjének fényereje 1:25 volt, így a szerzetes-feltaláló egy felvételt még bőven 20 perc felett készíthetett el!
Petzval találmányának elkészítésekor azt matematikai kihívásnak tekintette, annak kereskedelmi célú hasznosítására nem gondolt, ezért tulajdonjogi részleteket a kivitelezővel nem egyeztetett. Voigtländer az objektívet 1840-től, állítása szerint annak tervezéséhez jelentősen hozzájárulva, kezdetben saját neve alatt forgalmazta. Ha így is volt, nem fogadtatja el a tényt, hogy Voigtländer rövid időn belül 8000 objektívet adott el, daraboként 720 aranyforintért, és a mintegy hatmilliós bevételből Petzvalnak mindössze 2000 aranyforintot juttatott. A objektíveket a későbbiekben már Petzval professzor tervei alapján készültnek hirdették, de ez a feltaláló számára anyagi hasznot nem hozott. Nem meglepő, hogy a feltaláló és az optikus között emiatt két évtizedes viszálykodás keletkezett. Voigtländer 1849-ben Braunschweigben leányvállalatot alapított, majd 1862-ben a vállalat központját is ide helyezte. A hosszú ideig felülmúlhatatlan minőségű objektívet 1856-tól üzlettársa a bécsi Carl Dietzler is gyártotta, abból 1862-ig mintegy 60.000 darab került kereskedelmi forgalomba.
A Petzval-objektív megjelenése után sikeres kísérletek történtek a felvételi időnek - még a hagyományos Chevalier-objektív használatával - kémiai úton történő további csökkentésére is.1841-ben a fizikus Hippolyte Fiezau brómmal és jóddal kezelt dagerrotípia lemezre egyharmad perc alatt készített felvételt. Egy évvel később a vegyész Marc Antoine Gaudin klór és bróm együttes alkalmazásával hasonló felvételi időt ért el.1844-ben maga Daguerre is javított fényképlemezének fényérzékenységén. A siker ellenére a dagerrotípia készítés nehézkességge, költsége, és a közvetlen másolat készítésére való inkompatibilitása miatt végül is ironikus módon a fényképezés zsákutcájának bizonyult. A további utat Fox Talbot negatívkészítési eljárása jelentette.
Petzval nevét világszerte ismertté tette többek kzött a számításai alapján elkészített és tudományos alapon történő kísérletezései összegzéseként 1843-ban közzé tett, és róla elnevezett Petzval–feltétel. Ez a nagy képszögre kiterjedő mezőben, nagy fényerővel is hibamentes képet adó objektívek tervezésének elsőrendű képlete.
Eszerint a Petzval-féle összeg:
1 1
P = ------- + ------- + …. = 0
n1f1 n2f2
ahol f1, f2…. az egyes ojektívek gyújtótávolsága, n1, n2….pedig az egyes törésmutatók. A törvény tetszésszerinti vastagságú lencsére érvényes.
A Petzval-objektív sikerére jellemző, hogy azt ma újragondolva, analóg és digitális tükörreflexes fényképezőgépekhez tervezve, fotóra és videóra egyaránt optimalizálva forgalmazzák.
Felhasznált irodalom
Barabás János: Petzval objektívek. In: Kép- és Hangtechnika, 1957. 2. szám
Buday Árpád: Fotolexikon, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963
Fejér Zoltán: Petzvaltól a Pajtásig: a magyar fényképezőgép-gyártás története, 1839–1966,. HOGyF Editio, Budapest, 2003, 51 oldal
Fejér Zoltán: Négy név - száz év fototechnika-történet, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1997 - ISBN 963-16-1391-7
Hasznos Mulatságok, 1839. február 2.
Szilágyi Gábor: Daguerre. Gondolat, Budapest, 1987
Dr. Tószegi Zsuzsanna: Aki uralma alá hajtotta a fényt. In : Iparjogvédelmi és szerzői jogi szemle 10., Budapest, 2015
Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve - A fényképezés kultúrtörténete, Typotex Kiadó, 2011
Vidra József meg nem jelent kézirata
Zimmermann Jakab: Daguerre képei’ elkészítése’ módjának leírása - az Országos Műszaki Múzeum faximile kiadása, felelős kiadó : Dr. Szabadváry Ferenc, Vác, 1984
