Történelmünk fontos darabját őrző várak és várromok visszarepítenek minket a múltba, bemutatva az egykor élt emberek körülményeit és fontosabb állomásait. De mi van azokkal a végvárakkal, amelyek ma már nem láthatók? Ilyen az egerszegi vár is.
Láthatatlan várként emlegetjük, mivel Zalaegerszegen a történelmi belvárosban már klasszicista, eklektikus és modern épületek takarják azt a cölöpvárat, amelynek fontos szerepe volt a török időkben. A város 1390-1777 között a veszprémi püspök birtoka volt, akinek a rezidenciája a mai törvényszéki épület helyén állt. A török terjeszkedés hatására, I. Ferdinánd 1546-ban kelt rendelkezésében előírta a város megerődítését, mely Kanizsa 1600-as eleste után rövid időn belül az új végvári lánc legfontosabb tagjává vált, ugyanis szabaddá vált az út a török csapatok előtt: sem földrajzi, sem természeti akadályok (mocsarak, hegyek) nem állták útjukat.
Az egerszegi vár építése 1603-ban kezdődött el, és az itt élt vicekapitány irányította a török elleni felderítést ésvédelmet. Korabeli dokumentumok bizonyítják, hogy az erődítményben 350 katona szolgált. A négy sarokbástyás, palánkfallal és várárokkal övezett területet keletről a Válicka patak, északról a Zala folyó, nyugatról a Vizsla patak védte. A végvárvárost egy kőkapun át, déli irányból lehetett megközelíteni.
Az egerszegi várat és környezetét bemutató ábrázolások közül kettő maradt fent a 17. századból: Johann Le Dentu császári festő és hadmérnök várrajza, valamint Jacob von Holst ezredes léptékkel ellátott alaprajza. Az első adta az ihletet Farkas Ferenc szobrászművésznek, hogy 2017-ben elkészítse bronzból az egerszegi vár makettjét, amely nagyjából a régi kapuzat helyén áll.
Az első régészeti feltárásokra az 1990-es évekig kellett várni, ekkor indultak meg a jelentős beruházások a környéken: a piactér rekonstrukciója, a régi vármegyeháza felújítása, majd a 2000-es években a Göcseji Múzeum rekonstrukciós munkálatai, a Mindszentyneum építése és nemrég a Mérleg tér megújítása. Ekkor váltak ismertté a vár falszakaszai, a külső vár félköríves északkeleti bástyája, a délnyugati ó-olasz bástya, a várárok és az északnyugati bástya.
Egy korabeli várban több ágyú is helyet kapott, ezért azokat már öntéskor külön névvel látták el. Leggyakrabban ragadozók neveit kapták, mint tigris vagy oroszlán, de nem volt ritka a madárnév sem: fülemüle, sólyom, bagoly. Előfordultak szokatlan nevek is, amelyeket nem feltétlen társítanánk egy fegyverhez, ilyen volt az angyal, a szűzleány vagy a kisbaba. Zrínyi Miklós a családja jelmondatait jelenítette meg az ágyúcsövön: „Jó szerencse semmi más” vagy „Ne bántsd a magyart!”. Külön érdekesség, hogy a korszakban a tüzérek nem magyarok voltak, sokkal inkább külföldiek, jobbára németek. Az is hátramaradt, hogy pattantyúsnak nevezték őket, sőt, az ágyúkat a középkorban bombardaként emlegették, a török korban pedig taracknak nevezték.
Közel tíz éve mutatunk meg a zalaegerszegieknek olyan különleges tárgyi emlékeket, amelyek a hónap műtárgya elnevezést kapják. Egy központi helyen, a városháza aulájában felállított üvegvitrinbe helyezzük ki, hogy bárki ügyes-bajos elintéznivalója közben vethessen egy pillantást az adott tárgyra. Februárban az egerszegi vár helyén, a régészeti ásatások alkalmával felszínre került ágyúcső maradványt és két ágyúgolyót választottunk kiemelt műtárgycsoportként.
Orha Zoltán régész-muzeológus évek óta kutatja az egerszegi (láthatatlan) vár lenyomatait
A témafelelős Orha Zoltán régész-muzeológus volt, aki az elmúlt években az ásatások egyik legnagyobb motorja volt és számos izgalmas kutatási eredményt osztott meg az érdeklődőkkel.
Aki a következő hetekben a zalaegerszegi városháza közelében jár, érdemes megtekintenie a műtárgycsoportot, egy távoli kor különleges lenyomatát.
Borítóképen:
