A ZENE ÉS ÉN III. társművészeti gyermekrajz-projekt vetített képes bemutató keretében 2021. szeptember 13-án ismerhették meg a érdeklődők a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár megújult, tágas I. emeleti közösségi terében. A Somogyi-könyvtár évek óta elegáns helyszínt biztosít a Montázs Vizuális Műhely eseményeinek és szerző, Ale Ildikó önálló kiállításainak.
A háromban rejlő öt
Az előző két évben elsősorban pályázatkiírója és menedzsere voltam a hittel dédelgetett zene-képzőművészet ügy gyermekek felé terelésének. Többféle külső tényező játszott közre abban, hogy idén elvetettem az országos verseny meghirdetését és inkább egy kisebb lélegzetű projektet terveztem meg, ahol látószögemet a gyermekalkotó-művészetpedagógus egyénre szabott, intenzív munkakapcsolatából határoztam meg.
Az egyéni hangokra koncentráló fejlesztést választottam, és izgatottan néztem elébe mindannak, amit ez a párbeszéd szóban és képben eredményezhet mindkét fél számára. Öt gyermeket hívtam meg, akikkel ajándék grafika-festészet órák keretében külön-külön foglalkoztam festőműtermemben. Ez a személyes, egyéniségre összpontosító jelleg pályám kezdete óta művészetpedagógiámhoz tartozik. Munkánk gyümölcsét ünnepélyes keretek között egy vetítettképes előadáson mutattam be a szülőknek, hozzátartozóknak, a téma iránt érdeklődőknek.
A projekt-bemutató plakátja
Szárnyak
A projekt pedagógiai eredményességét a témafelvetés kapcsán formálódó tanár–gyermek párbeszéd alakulására és a párbeszédekből születő képek vizualitására alapoztam. Projektvezetőként irányító voltam, támogató hozzáállásom egyértelműen nyilvánítottam ki biztatással, lehetőségek kibontásával. Minden felcsillanó ötletnek, asszociációnak jelentőséget tulajdonítottam, foglalkoztunk vele, mert tovább lendítette a gondolkodást, majd rövid mérlegelés után eljuthatott a gyermek mindaddig a pontig, amíg képes volt megérezni az önálló és helyes döntés felvállalásának súlyát. A száz százalékig kritikus szerep semmiképp nem volt elképzelhető út számomra. Egy olyan partneri egyensúly fenntartására törekedtem, amely megalapozza a bizalmat közöttünk és feltétlenül motivációt biztosító lendülettel bír.
Rendhagyó kiállítás
Direkt eltértem a hagyományos, hetekig tartó kiállítási szokástól, sőt a képeket keretezés nélkül, a rajztábláról leemelt állapotban tettem a közönség elé. Azt a hatást akartam kelteni, mintha a jelenlévők hirtelen a műtermi munkánk közegébe kerülnének, mintha éppen a kép befejezésének pillanatában tárulna eléjük a kép, frissen leemelve a rajztábláról. Arra törekedtem, hogy az eredeti gyermekmunkák (10 db), jelen esetben jóval csekélyebb időbeli figyelmet kapjanak, mint általában. Sokkal fontosabbnak tartottam a verbális-vizuális összefüggések szóbeli bemutatását, a képek születéstörténetének kérdés-válasz alapon kialakuló részletes folyamatát feltárni. Rendhagyó kiállítást hoztam létre: a képek 90 percig álltak rendelkezésre a közösségi térben elhelyezett három asztalon. A nézők az előadás előtt és után is megtekintették az alkotásokat. Megismerve a gyermekmunkák történetét szemükből most egyszerre áradt valamiféle álmélkodás és csodálat elegye. A mögöttes tartalmak tudatában a program végén még nagyobb elismeréssel vetették tekintetüket az öt gyermek kreatív gondolatoktól szikrázó teljesítményére.
Zongoraművész vendég
Megtiszteltetés volt, hogy meghívott muzsikus vendégünk Dr. Kerek Ferenc Liszt Ferenc–díjas zongoraművész, az SZTE Zeneművészeti Kar Kar alapító dékánja két Frederic Chopin darabot adott elő és az előadás befejezéséig figyelemmel kísérte munkámat, továbbá értékelő és ismeretünket gazdagító hozzászólásaival is hangsúlyt adott a zene és a képzőművészet értékes kapcsolatának.
Zongorajátéka előtti bevezetőjének részlete:
Chopin nem szívesen vitatta meg másokkal érzéseit, egyszer mégis kivételt tett, amire Lisztnél találunk példát, aki hivatkozik élettársa, Carolynezu Sayn-Wittgeinstein hercegnő felvetésére. Ő kérdezte meg Chopintől, hogy árulja el, honnan meríti akompozícióit mélyen átható érzelmi tartalmakat. Chopin azt válaszolta, hogy kedélye sohasem mentes attól, amit lengyelül (fonetikusan írva) zsal szóval jelölnek. A zsal szomorúságot, vágyódást, nosztalgiát, megbánást, beletörődést, töredelmet, fájdalmat, panaszt, sőt még haragot is közvetít a lengyel fülnek és léleknek. ”Amikor magamról gondolkodom zsalt érzek, amikor az öntudat oly gyakran elhagy.” - mondta Chopin.
Ebben a szellemben igyekszem én is Chopin műveit előadni, tette hozzá Kerek Ferenc. Két művet hallhatunk lírai előadásában, az E-moll és Desz-dúr prelűdöt.
Dr. Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész; Fotó: Rómer János
Az eszményi távolmaradás
A zene és az egyén összeforrottságának igazán hiteles, intenzív megélése azon a napon, abban az órában különös módon volt tetten érhető az eseményen. Egyik alkotónk későbbi érkezéséről már korábban értesítettek szülei, ugyanis kislányuk zongoraóráját, ami ugyancsak 17.00 órakor kezdődött, nem szerették volna lemondani. Kicsit szomorúan konstatáltam rendkívül ötletgazdag résztvevőnk időleges hiányzását, azonban csak ott, a program megnyitásának perceiben voltam képes túllépni projektösszefoglalóm jelentőségén. Kiemelten kezeltem a vetített képes előadást, mivel ez egyszeri program kínálat volt. Amikor elkezdtem a résztvevők bemutatását, egy szempillantás alatt beláttam, hogy ez az ütköztetés a véletlen játékos műve. A zongoraóra előnyben részesítése a projekt alapvető szellemiségének hangzatos kifejeződése lett! Az eszményi távolmaradás szerencsénkre eszményi időzítéssel is párosult. A kislány éppen akkor érkezett meg körünkbe, miközben az ő anyagával foglalkoztam.
Hozadék
Én is gyerekként kezdtem zenét tanulni, 9-17 éves koromig zongoráztam. Fontos része volt a gyerekkoromnak a muzsika felfedezése, és amit a felkészülések, gyakorlások által megtanulhattam többek között magamról is. Most már ritkán játszom a pianínón, sajnos a szorgalmas gyakorlás is már a múlté. Koncertekre járok, zeneművészek előadásaiból merítek szépséget, nyugalmat, lelki erőt. Visszavonhatatlanul zenerajongóvá váltam, leginkább befogadóként vagyok aktív. Életre szólóan. A képzőművészeti munkásságomban is jelen van a zene, mint tematikai kincsesbánya. Művészetpedagógusként is foglalkozom a zenével, versekkel, hogy a társművészetek fontos szerepet kaphassanak a gyermek érdeklődők képi ábrázolásában, lelki érintettségében. Szélesebb közönségnek szóló városi és országos pályázat kiírásával, projekt meghirdetésével hívom alkotásra az erre nyitott gyerekeket és fiatalokat.
A zene, mint inspirációs forrás a vizuális absztrahálás lehetőségéhez címmel tartottam elődást 2019. októberében Szegeden, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Művészeti Intézet, Ének-zene Tanszék, 20. Jubileumi Nemzetközi Zenei Konferenciáján. Megtiszteltetetés volt számomra, hogy zenei ihletésű munkáimról és egy budapesti kiállításomhoz tervezett általános és középiskolás korosztálynak szóló művészetpedagógiai foglalkozásaimról beszélhettem a konferencia résztvevőinek a zene iránti elköteleződésem bizonyságául. (Halvány bíbor, Képek Blahó Attila zongoraművész elektronikus szerzeményeihez, Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, Budapest).
Néhány zeneművekhez kapcsolódó alkotásom címét is konkrétan kiemelném:
Gordonka-variációk I-VII,A muzsikus, Koncert, A kékszakállú herceg vára, Színház.
A projekt
Két téma kínálattal jelentkeztem. Bármelyik vagy mindkettő szabadon választható volt. Mivel az összes résztvevő tanult vagy jelenleg is foglalkozik hangszertanulással, kézenfekvő volt, hogy játék közben ábrázolják magukat hangszerükkel, keresve az önábrázolás érettségét a témában. A másik ajánlatom, egy olyan festmény lett, amely képviseli a társművészetek találkozását: Berény Róbert festőművész (1887-1953) Csellózó nő (1928) c. művét nyújtottam át egy szép képeslapon, melyet a Magyar Nemzeti Galériában vásároltam pár évvel ezelőtt az eredeti mű megtekintése után. Több gyerekmunkán szinte pontos másolatként látható a csellózó nő alakja, de itt a lemásolást nem önmagért való dologként, tevékenységként iktattam be, hanem nélkülözhetetlen idézetként ékelődik a gyerek-képekbe, a projektbe, a gondolatmenetbe. Másrészről művészettörténeti nevelési szándékkal emeltem a figyelem középpontjába a művet. Elsősorban a képből áradó érzelmi vonatkozásokat, értelmezéseket vizsgálom a gyerekek egyéni látásmódja alapján. Az összes gyermekkel folytatott párbeszédet lejegyzeteltem, az előadásom gerincét erre építettem fel.
A 9 éves Szabó Dávid tömören, világosan fejezi ki magát szóban is. Mindkét témára nyitott volt. Hegedülni tanul. Szerinte a Csellózó nő kép csendes, nem tűnik túl zajosnak, a csellózó a felhők felett érzi magát játék közben. A képeslapot csak egy megtekintés erejéig használja, kézfejével elutasító mozdulatokat tesz, nem akarja másolni, majd ő megoldja. Élvezi a kihívást. Kiváló vizuális memóriával rendelkezik,az életkorának megfelelő, csodálatra méltó, kecses vonalkultúráról áradó, egyvonalas, sajátos Csellózó nő-átiratok születnek tőle ráhangolódásként.Ezek után következik a felhős kép. Grafit ceruzával alkot, nagy felületekben, tónusgazdagon ábrázolja a légiességet, a felhőben szívszerű formákat rejt el. Középen, meditatív állapotban, oldalról megmutatva rajzolja le a hangszeres női figurát. Hanghatásszerű, egymáshoz simuló hangjegyek kúsznak ki a hangszerből. Érzelem vezérelt kép-építkezés tanúja vagyok. Dávid magabiztosan, átéléssel, viszonylag gyorsan dolgozik. Szeretem nézni, hogyan születik a gyerek-kép! Önmagát is lefestette hegedülés közben, lendületesen, kifejezően. Vidám, színes, jól összefogott kép született. A zene életteli gyerekeket nevel!
Schwimmer Ida 10 éves, aki témaként saját táncművészeti élményét részesíti előnyben. Bensőjéből fakadóan tánc és zene együttese a működő hívószó. Balettezik, táncol, furulyázni is tanult. Vegyes technikát választ, vízfestéket és porpassztelt használ. Egy tipikus balett mozdulatban ábrázolja saját magát, középre rendezve, a lapszélre erősen kitett zongorista csupán jelzésszintű. A zene forrása ő, mindenképp fontos tájékoztatás a szituációról a néző számára. A produkció és önnön maga jelentőségét piadesztálra emelve szólistaként kerül a rajzra a zene és én elvének megfelelően. Operatőri, kamera szemmel komponál, emeli ki magát, ami egy működő kompozíciós megoldás lehet, de ez inkább egy vágy megélés sugallatát sejteti. Külön érdekesség, hogy az óvodás kori önképén túllibbenve itt felnőttként jelenik meg. Kiválóan ismeri-akár már nézői minőségéből is-, hogy színpadon oldalnézetből lehet a legjellemzőbb módon megmutatni egy mozdulatot, tartást, pozíciót. Örömmel létrehozott festménye, a közben zajló beszélgetésünk emlékezetes marad nekem.
Zongorázni tanul, kisebb korában balettezett is Mohr Lili,aki kifejezetten kommunikatív, meglepő érettséggel társalog 10 évesen. Kérem, egyszerűen csak beszéljen a Csellózó nő c. képről, motiváltan, rendkívül választékosan mondja el gondolatait, melyből itt egy részletet adok közre. A találkozás során többször használta a teória, a story szót, majd a flow szó is előkerült. Szinte filmként pörgette le több változatban is történet-ötleteit. Ámulva figyeltem és tettem fel újabb kérdéseimet spontán reagálva.Szerinte titok lengi körül a képet, csak a nő tudja az igazságot. A nőt elszakították mindentől! Fél. Eleve úgy néz ki, mint akinek hiányzik valaki és valami. A csellózó nőt képzeletbeli gyermekkori koncertjén rajzolja le, ahol 11 éves és még boldog, mert szabadon játszik, és mindenkinek tetszik a játéka, már akkor flowban volt. Ha nem szabadon játszik, sehogyan sem játszik, állapítja meg az alkotó. Feltételezem, ez saját tapasztalat is lehet már.Egy képen van a műből kiragadott csellózó nő másolata és a gyerekkori fellépés ábrázolása. Öltözékében hasonló lett a két női figura, egyforma frizura, szolíd elegancia jellemzi mindkét életkorban viseletét.A nézőközönség a színpad előtt, a lány szülei állva tapsolják tehetséges gyermeküket.Siker és bíztatás adja az erőt a további gyakorláshoz és újabb fellépésekhez, a művészpályához. Lili intuitív kislány, óriási pszichológiai erők megérzésére képes, továbbá kiváló emberismeretre tett szert (filmek,könyvek, karakterek,színházi darabok), ígéretes képolvasási képességgel rendelkezik.Nem akart színekkel dolgozni, a grafit ceruzát választja.Itt most interaktivitásra biztatom az olvasót! Kérem, olvasson Berény Róbert festőművész és felesége, Breuer Etelka csellóművész kapcsolatáról.Felejthetetlen volt megtapasztalni színről színre, milyen is lehet egy majdnem 11 éves, művészetekben élő és művészetekre érzékeny lánygondolkodása.
Süli Katalin 12 éves, szintetizátoron tanul játszani. A Csellózó nő feladatot választja, ő is grafittal akar dolgozni. Verbális kommunikációja visszafogott, vizuális kommunikációja viszont erőteljes. Kérdéseimre válaszolva elmondja, hogy a nő a kezével és a szívével játszik, mert csak így lehet igazán jól, átéléssel muzsikálni. Hová emeli ki a csellózó nőt ebből a közegből a zene, kérdeztem tőle. Válasza: zenélés, átélés közben gyerekkorában látja magát a csellózó nő, ahogy játszik a mezőn. Két idősík keletkezika képen.Múlt és jelen.Egy szép,terebélyes, dekoratív, virágzó fa választja el a két idődimenziót. Alkatilag is megkülönböztethető a két eltérő életkorú nő. Erős gyökérzetével együtt kiterjedő, nagyon élő, virágzó lombozattal rajzolja meg a fát. A lány finoman megérinti az egyik virágot, virágszirmot. A női életkorok egyszerre történő ábrázolása nála is a különidejűség és az egyidejűség szép pillanatait integrálja. A muzsikáló nő látványa összhatásában és részleteiben is Katalin kiforrott rajzi tudásáról üzen, szeretettel és élvezettel hozza létre a különös asszociációból születő új képi valóságot.
A 12 éves Schwimmer Róza életük legtermészetesebb elemeként beszél kulturális kirándulásaikról. Érezhető, hogy már átadta magát ennek a szférának, látja jelentőségét és igényli,várja is a szülei által ajánlott következő művészeti programot, legyen az múzeum, színház vagy egy jazzkoncert. A Berény képet ismerte, 3 éve látta már a Magyar Nemzeti Galériában egy budapesti múzeumlátogatásuk kapcsán. Mondta, hogy már akkor valami miatt felfigyelt erre a képre. Magányos, szomorú hangulatú zenét hall ki Berény Róbert zseniális festői ábrázolásából. Az elképzelt hangulatú zene vizuális erőket kezd megmozgatni és lassan képpé kezd formálódni a pasztellkrétákkal. Egy vízszintes fekvésű lapon két hatalmas, szimmetrikusan elhelyezkedő, kék színű hegy magasodik. Az előtérben homogén zöld rét, melyet a hegyek felé vezető út szel ketté szimmetrikusan. A háttér tipikus aranyló napsárgák változatából kelt ragyogást. A táj magányossága egyenértékű a csellista nő magányosságával Róza érzései, látomása szerint. Gesztusaival is nyomatékosan felhívja a figyelmem, hogy a táj mindig magányos, csak akkor van társaságban, ha az arra járó kirándulók lefotózzák. Azonban a fotókon is elhagyatott marad,mert maga a természet magányos. Különös, mély, sokat ígérő intelligencia egy 12 éves gyermektől. Másik kép is született a Csellózó nő képből kiindulva. A kép hangulatát, színhatásait, üzenetét, festőiségét, kompozícióját körbejárva Rózát nagyon elkezdte foglalkoztatni a műalkotás bal szélén lévő fénylő kékség. Kérdés válaszokkal kinyitottuk ezt a témarészt és tovább gondolva innen bontakoztatta ki Berény remekművének asszociációs kiegészítését, amely egy teljesen új körülményt foglalt magában.
Gyermekalkotónk arra következtetésre jutott, hogy egy olyan lakásrészből jöhet a fény, ami a zeneművésznő személyes tere, ahol megpihen, kávézik, ez a hely egy kis konyha, ahol szintén egyedül van, nemcsak az életében. A csellista nő szomorú dalokat játszik, csak a szomszédok hallják a játékát. A pasztelltechnikával készült képen érezni a bensőséges, fénnyel telített, hangulatos légkört, mégis csak egy csésze várakozik az asztalon. Ennek ellenére a fénylő kékség meleghangulatú, reménykeltő intim belső tér impresszióját sugalmazta.
Záróakkord
Pár nappal az esemény után volt alkalmunk ismét egy személyes műtermi találkozásra. Arra az érdeklődő kérdésemre reagált Róza,hogy mit jelentett számára az, hogy egy előadáson, közönség előtt szerepeltek a munkái. Mindannyian egy másfajta helyzetben voltunk ott. Róza szóban is nyomatékosította, hogy nagyon fontosnak találtaa programot és boldog, hogy 12 évesen részt vett ebben a különleges történetben. Tehát elsősorban művei ünnepélyes bemutatását emelte ki. Javasoltam,gondolja tovább szavait, alakítsa képpé végkövetkeztetését. Új, jövőjét is tervezgető alkotásán alapszituációnak tekintette, hogy egy galériában láthatók a művei. Ő művész és önálló kiállításának rendezője is egyben. Olyan galériát képzel el,ahol alegutóbbi projektmunkáján látható táji elemek kivándorolnak a mű felületéről és úgymond életre kelnek a kiállító terem belsőterében.A képen üresen látható rétet egyszerűen végig futtatja a kiállítótér padlózatán, mert tapasztalata alapján olyan sok egyhangú termet látott már és ezen ő máris változtatni szeretne. Tehát a rétet kihozza a térbe, a szokványos kis ülőalkalmatosság helyett egy báránybábut helyez le a padlóra, mert ugye a réten bárányok legelésznek általában. Remek, bizarrpihenő helyét teremt ezzel a művészetszerető közönség számára a szemlélődés idejére. Egy példátlan gondolatkörforgás sodrásában utazhattunk kreativitását feladatok által bontakoztató fiatal szereplőnk segítségével.
Megítélésem szerint a projekt résztvevők számára biztosított szabadság és szakmai irányítás a műalkotás szubjektív értelmezését lehetővé tette, mely helyzet a műbefogadást széles spektrumon kiteljesítette, művészetpedagógiai célokban meghatározott fejlesztő hatékonyságát pedig maradéktalanul beteljesítette. Terveim szerint következő társművészeti projektem is velük folytatom más művészeti területről hozott témával, csoportos feladatokra is koncetrálva.
Szabó Dávid, Süli Katalin, Mohr Lili, Schwimmer Róza, Schwimmer Ida, Ale Ildikó
Fotó: Rómer János
Ale Ildikó festőművész, művészetpedagógus, a Montázs Vizuális Műhely vezetője
www.aleatelier.hu
Borítrófotó: Schwimmer Róza munkájasaját jövőbeli kiállításáról (papír, pasztell / 29,7 x 42 cm / 2021)
Fotó: Ale Ildikó
