Az elmúlt napokban érkezett a hír: a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület Múzeumandragógiai Tagozata tisztújítást hajtott végre, amelynek során mind a tagozatvezető személyében, mind pedig a vezérkar összetételében jelentős változás történt.
Mi vezette erre a döntésre dr. Kriston-Vízi József Pulszky Ferenc- és Éri István-díjas, széles szakmai körben ismert és népszerű, nyugalmazott múzeumi kultúraközvetítőt, illetve hogyan tekint vissza az elmúlt évekre, mit és hogyan ad át, valamint milyen tervek vezetik a jövőben? – Erről és sok másról kérdeztem őt, régi ismerősként, pálya- és kartársként egyaránt.
Még 2018 áprilisában a Társaság éves közgyűlésére készülve friss Pulszky Ferenc-díjasként adtál elő pályád kezdeteiről. Hogy is indult minden?
Előadásom a hazai múzeumügy és a szakmai-társadalmi kapcsolódások egy érdekes szeletéről értekezett: ez pedig az 1960-as évek második felétől két évtizeden át zajlott országos honismereti diáktáborok múzeumgyarapító, sajátos muzeológus-csiszoló és a utánpótlás nevelő szerepe volt. Ezek a táborok gyakran a „pályára állítás forrásvidékének” tekinthetőek. A muzeológusok mellett levéltári, könyvtári, felsőoktatási szakmatársak vezették e két hetes-tíz napos tárgyi és szellemi tudásgyarapító, egyúttal szórakozva nevelő, a fiatalok és fiatalos lelkületű felnőttek 80-100 fős alkalmi közösségét.
Jól emlékszem és pályámon végig is kísért: egyetemi diplomám kézhezvétele után pár nappal máris a miskolci csanyik-völgyi táborban találtam magam, ahol 110, az ország különböző részéről érkezett, felkészült és pályadíjat nyert középiskolás szakcsoportjainak egyikét vezethettem, élvezve az első pillanattól Veres László, Viga Gyula, Káldy Mária, Őrsi Julianna, Kovács Judit, Bencze Géza és a jó emlékezetű Fügedi Márta, Dobrossy István, Kecskés Péter, Csiffáry Gergely, Szvircsek Ferenc és Ráduly Emil támogató barátságát. S ebből a sajátos múzeumgyarapító és muzeológusképző „istállóból”, annak hatására váltak azóta szakmájuk tekintélyévé például Cseri Miklós, Geréné Vizi Márta vagy Perger Gyula. (Itt elárulhatom, hogy feleségemmel, Zsuzsával is ekkor, az 1978. júliusi táborban ismerkedtünk meg!)
Tehát így kezdődött, ezek a „gyökerek”. És miként alakult utad a Pulszky Ferenc-díj elnyerése után?
A szóban forgó közgyűlés idején már javában folytak az előkészületei a 2018. május 7-8-ára szervezett VII. Országos és III. Nemzetközi Konferenciának, amely Kecskemét és Lakitelek – Tőserdő kies vidékén zajlott. Ez két szempontból is eltért az előző konferenciák megvalósításától: most már a házigazda múzeum volt teljes egészében a konferencia lebonyolítója, a pályázatírástól a szakmai megvalósításon át az adminisztratív, ezen belül a pénzügyi menedzseléssel bezáróan.
Másfelől tudatosan fel- és előkészítve a helyszín gazdákat: az anya intézményen kívül számos és eltérő profilú vagy fenntartású muzeális és kulturális intézmény volt alkotó módon helyszíne a tematikus szekcióknak. Kecskeméten így a Bozsó Alapítványi Múzeumtól a duna-melléki reformátusok tudományos gyűjteményén, a Ráday Múzeumon vagy a kecskeméti kortárs művészeti műhelyek kötelékébe tartozó Katona József Emlékházon át a Cifrapalota bázis-helyünk szomszédságában lévő egykori neológ Nagyzsinagógáig (TIT Tudomány és Művészetek Háza) voltak a befogadó helyek. Az érdeklődésre mi sem volt jellemzőbb, mint hogy a konferencia szálloda Kodály termét még éjféltájban is nyüzsgés töltötte be, hiszen sokan kíváncsiak voltak Bugac polgármesterének, Rosta Szabolcs régész igazgatónak és a Pazirik Kft. közös bemutatójára – a 2024 tavaszán végre megnyíló – Aranymonostor projekt szakmai titkairól, amelyhez pezsgő hangulatú kerekasztal-fórum kapcsolódott. Pedig másnap viszonylag korán volt az indulás: Lakitelek – Tőserdő új örökségpontjában folyt a konferencia második napja…
Ettől kezdve számítható, hogy az SZNM - MOKK szoros szakmai együttműködő partnerünk lett, a konferencia első napján tartotta közelünkben az országos sajtótájékoztatóját a kulturális tárca, benne a közgyűjtemény szcéna „krémje”. S ez volt az első alkalom – amelyet azóta számos szakmai együttműködés, változatos fórumok megvalósítása követett –, amikor a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és annak újonnan alakult nemzetközi elektronikus felnőttképzési platformja, az EPALE csoport szakmai támogatóvá lépett elő, a múzeumi tevékenység digitális népszerűsítésének – akkor még úgy tűnt – megátalkodott forszírozói… Egyébként e konferencia és annak utómunkálatai, például az elektronikus kötet volt aktív szakmai pályafutásom „jutalomjátéka”, lévén, hogy az év végén hivatalosan is nyugdíjba vonultam.
És ne felejtsük el, hogy a kecskemét-lakiteleki konferencián ismertük meg egymást! Visszakanyarodva témánkhoz, tehát jöttek a nyugodt és jól megérdemelt pihenés évei, a szellemi betakarítás időszaka, ugye?
Igen, megvolt ennek is az esélye akkor, ám – ahogy a bevezetőben említettem – öt évvel ezelőtt rám szállt a tagozat vezetésének feladata, amelyet kis hezitálás után, de elvállaltam. Hivatalosan 2019 januárjában, Deme Péter akkori társasági elnök jelenlétében vettem át Kurta Mihály barátomtól, mozgalomalapítótól a tagozat vezetését, mindez – Miska hátra lépésével és Miszné Kornechy Anikó váratlan kiválásával – új kihívásokat is teremtett. Ebben az évben „a Pulszky” életében is jelentős változás történt: igen izgalmas jelöltállítási és programalkotási meneteket követően Deme Pétert végül is Bereczki Ibolya váltotta és körülötte egy fiatalosabb csapat vette át és újította meg a munkát. A szintén ez évre bevállalt újabb konferencia szervezése is elég sok új tartalmi elemet, olykor nem várt, addig nem tapasztalt nehézséget is sodort elénk, de a nyíregyházi intézmények összefogása révén – köszönhetően a Pulszky jól csengő nevének itthon és határainkon túl egyaránt – Rémiás Tibor, Babolcsi Andrea és Szabó Sarolta, valamint Ulrich Attila alpolgármester (ex történész-muzeológus) jóvoltából és az előbb említett országos szakmai partnerek feladatvállalásával, immár kiegészülve az MTA PTB Andragógiai Albizottságával sikerült teljesíteni vállalt céljainkat.
Ám ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy tovább már nem szabad bővíteni a sokszínű és magukban is fajsúlyos témák körét, még ha két napos, igaz, nem lélekölő munkáról is van szó. A Berényi Marianna vezette múzeumandragógia kerekasztal beszélgetésben elhangzottak (és el nem hangzottak) pedig arra sarkalltak, hogy a múltidézés után jobban meg kell lássuk a minket körülvevő valóság folyamatait. Így nem sokkal ezután nekiláttunk az inkább tematikus műhelynapok, workshop-irányok kidolgozásának. Antal Jóska az ifjú, és leterheltsége mellett is hiperaktív barátom ekkortól fordított egyre több energiát a tagozati munka professzionális kommunikációjára és az egyre szélesebb kapcsolati háló közös működtetésére. A Pazirik jóvoltából pedig sikerült az elektronikus mélység bugyraiból előbányászni és a stabil Pulszky-platformra átmenteni a múzeumandragógiai eseménytörténetnek a megelőző bő évtizedben született kulcsfontosságú tartalmait.
Kriston-Vízi József szekció előadását tartja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltárban. (Nyíregyháza, 2019. szeptember 9.)
De aztán nemsokára váratlanul berobbant a COVID-19, és ez mindent felforgatott a múzeumok napi életében is és vélhetőleg a tagozati tevékenység lehetséges új irányait is eltérítette?
2020 februárjában, egy jó héttel a hivatalosan kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet, az intézményi bezárások előtt (ám mindezt hosszú távra még nem sejtve) még megrendeztük az óbudai törzshelyünkön, az MKVM-ben az év kezdő, nagy részvételt és igazi érdeklődést generáló, középtávú programalkotó műhelynapunkat. A továbbiakra nézvést viszont terveinket mi is csak átszervezett térben és időben valósíthattuk meg, erre inkább az év második felét kijelölve. Hamar beláttuk, igen nagy faragatlanság lett volna részünkről bármit is erőltetni e válsághelyzet adta szakmai és munkahelyi, a kollégákat s családjaikat sújtó sokk idején. És ekkor, ebben a rosszul időzített helyzetben a szféra munkatársainak státusz változtatása is újabb fejtöréseket okozott.
Jó eséllyel a múzeumban? – Fenntarthatósági workshop az esélyegyenlőség jegyében. (Néprajzi Múzeum, Budapest, 2023. 04. 24.)
Végül az első COVID-hullám csendesülésével mi is egyre optimistábbak voltunk, és így a pécsi Janus Pannonius Múzeum égisze alatt megvalósítandó második műhelynap előkészületeit kezdtük meg a forrónak ígérkező nyáron. Ám végül az ismét rosszra forduló körülmények miatt a kiemelt négy témát (Szenior közösségek a „múzeumi családban” / Múzeumandragógiai innovációk; Múzeumok és a fenntartható fejlődés / A környezettudatos múzeum; Művészeti élmény szerepe az önmegismerésben / A múzeumi inklúzió jó gyakorlatai) Koltai Zsuzsa, W. Müller Judit és mások támogatásával egy-egy másfél-két órás, nagy figyelemmel és releváns hozzászólásokkal gazdag online műhelydélutánok követték.
Ez a „műfaj” olyannyira bevált, hogy ezt mai napig tartóan hasznos gyakorlattá fejlesztettük. E 2020 október derekán hétfőtől péntekig zajlott szakmai fórum további, igen számottevő eredményeként ettől számíthatjuk a hazai múzeumi világnak az igen összetett és számos környezeti, gazdasági, társadalmi/közösségi és humán-mentális vonatkozásaira való egyre erőteljesebb és körültekintően, (ön)kritikusan vizsgált összefüggéseire való folyamatos figyelmet és odaadást. A Vásárhelyi Tamás, Nagy-Sándor Zsuzsa, valamint Heilauf Zsuzsannáék által megindított, és immár a MOKK és a Társaságunk által felvállalt küldetés ott tart, hogy javaslatunkra – remélhetőleg mielőbb – egy állandó múzeum- és szakmaközi munkacsoport alakul meg.
Fenntarthatósági évzáró műhelydélután a Magyar Természettudományi Múzeumban (Budapest, 2023. 11. 28.)
Hogyan hatott a további „nagy konferenciákra” az online vs. személyes jelenléti részvétel, illetve megoldás?
Az akkor továbbra is tartó, bizonytalan egészségügyi helyzet miatt a Szombathely székhellyel tervezett 2021 májusi konferenciánk két napjának néhány plenáris előadását és – tanulva a korábbiakból – változatos szekcióit az online térnek köszönhetően sikerült változatosra és mérhetően nagy érdeklődés, részvétel mellett megvalósítani. Emellett a lebonyolító házigazdák maguk is alkotó tartalmi szereplői voltak e nemzetközi fórumunknak, miközben Csapláros Andrea igazgató asszony akkor már egyúttal az MVMSZ elnöki tisztét is ellátta; szerepének és tekintélyének köszönhetően ez egyúttal bíztatás is volt e másik nagy létszámú és fajsúlyú szakmai szerveződésben érintettek számára. A most mögöttünk álló évben pedig – eljutva a jubileumi, tizedik országos és újabb nemzetközi konferenciához – már a személyes találkozásokra nyílott mód tagozatunk szellemi bölcsőjében, Miskolcon találkozni.
A Herman Ottó Múzeum és filiáinak falai között, a kollégák ötletgazdagságának köszönhetően nonstop zajlott a sokszínű és érdekfeszítő programfüzér, amelynek központi hívó szava immár egészében a fenntarthatóság ágas-bogas kérdéseink megvitatását generálta a múzeumok küldetésének tükrében. A remélthez képest a csekélyebb személyes részvétel során azzal kellett szembesülnünk, hogy a konferencia – szervezőket és a jelentkezőket egyaránt terhelő – részvételi költségei milyen jelentősen megnövekedtek, illetve, hogy az intézményi újra nyitások felpörgött időszakában nem volt könnyű az érdeklődő kollégákat két napra kiszakítani az otthoni, mindennapi kötelmeikből. A szakmai muníció valódi tartalmát viszont ismét, immár hagyományosan sikerült közreadni a Társaság és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Koltai Zsuzsa által eddig gondozott Tudásmenedzsment újabb különszámában.
Egy új esztendő küszöbén, a kaposvári Fő utca és az Európa park sarkán, szemben a Rippl-Rónai Múzeummal (2024. Vízkereszt napján)
Nos és ezek után hogyan tovább, „mindenki múzeumos Jóskája”?
Mivel a tagozati vezetés csaknem egészében megújult és annak tagjai mind kiváló, tehetséges, szakmaszerető és sokoldalú, idegen nyelvekben biztonsággal jártas fiatalok, így újabb biztos hálózat erősödik meg általuk. Kiépítésén tudatosan dolgoztunk Antal Jóskáékkal, ezért biztos vagyok az új csapat hatékonyságában. Mindeközben kimondhatatlan öröm volt, hogy az Éri Istvánról elnevezett díjjal (számomra ez igazi szakmai Kossuth-díj) ismerték el szakmai munkásságom, valamint valódi meglepetés volt az éppen általad (Oláh Róbert - a szerk.) szerkesztett és a 70. születésnapomra megjelent fantasztikusan sokrétű, digitális kötet! Tervem, hogy még ütőképesebbé tegyem a 2019-ben a vezetésemmel létrejött Dargay Lajos Művészeti Alapítvány működését. Másfelől, visszatérve immár a számomra oly kedves Dél-Dunántúlra, szeretném folytatni és itt-ott befejezni a még mindig szakmai fehér foltnak számító Kapos-menti táj sajátos magyar népcsoportja 20. századi kultúrájának kutatását, és ha lehet, ennek érdekében széles szakmaközi összefogást serkenteni. Itt élve és alkalmi utak után hazatérve pedig még egyre jobban tenni és élni többet és jobban a családi boldogságért is!
Bízom benne, hogy a terveid siker követi ezúttal is és a teljes múzeumos közösség nevében kívánok neked hasznos, boldog és mindenekelőtt egészséges évtizedeket családod és szeretteid körében!
Borítókép:
Majdnem talpig zöldben – a 70. születésnap előtt (Dombóvár, 2023 májusán)
