EN facebook

A szén teremtő ereje - a Magyar Géniusz Program keretében nyílt időszaki kiállítás a tatabányai múzeumban

KIÁLLÍTÁS

2022-12-03 20:00

Szénre települt város címmel nyílt új időszaki kiállítás Tatabányán a Magyar Géniusz Program keretében. A kiállítás vezérgondolata a „teremtő erő”, azaz mindazok az emberi, gazdasági és természeti tényezők, melyek konvergens nyomvonalát követve eljutunk Tatabánya település, majd város létrejöttéhez. Ez utóbbi, mármint a városalapítás éppen 75 évvel ezelőtt következett be.

 

A kiállításmegnyitó ünnepélyes beszédeinek sorát Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta, aki kiemelte a szén szerepét a város szerkezetének és identitásának létrejöttében. Mindehhez olyan előrelátó és stratégiai gondolkodással bíró szakemberek szükségeltettek, mint Királdi Herz Zsigmond, Ranzinger Vince, Rehling Konrád vagy Vida Jenő. Ennek az identitásnak és hagyományrendszernek az őrzése, ápolása a jelen és a jövő generációinak feladata, ezt segítik elő a város kulturális rendezvényei.

 

Ódor János Gábor, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnökségi tagja többek között felhívta a figyelmetarra, hogy ezekben a nehéz, válságos időkben milyen fontos kulturális üzenete van, hogy ilyen nagyszabású kiállítás nyílhat meg. Elmondta továbbá, hogy a Magyar Géniusz Program keretében vándorkiállítás jött létre, mely jelenleg Győrben látható, több múzeum műtárgya alkotja az anyagot, többek között a tatabányai bányatárspénztári láda is.

 

Kiss Vendel, a kiállítás kurátora megköszönte mindazok munkáját, akik a tárlat létrejöttében közreműködtek.

 

 

Pál Gabriella, a Tatabányai Múzeum igazgatója pohárköszöntőjével zárultak az ünnepi gondolatok, mely után az érdeklődőknek lehetőségük volt Kiss Vendel szakmai tárlatvezetése mellett megtekinteni és kipróbálni a kiállítást. Kipróbálni, hiszen több olyan eszköz is található az elemek között, melyek modern feltételeket teremtenek az interaktív részvételhez. Ilyen például Tatabánya hatalmas, mozgó vetített látképe vagy az érintőképernyős térképek, melyek segítségével megismerhetjük a bányatelepek fejlődését és a város kialakulását. Képeslapokat nyomtathatunk a korabeli Turul-szoborról, a bányakórházról vagy épp a Gőzfürdőről, illetve digitális kvízzel tehetjük próbára tudásunkat a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat jeles géniuszaival kapcsolatban.

 


Összességében elmondható, hogy a földi élet szén alapú, és ez hatványozottan érvényes Tatabánya esetében. Ennek is emléket állít a Szénre települt város, mely kiállítás 2024. június 1-ig várja az érdeklődőket a Tatabányai Múzeumban. A tárlat létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

 

helytörténet, konferencia, Múzeumok Őszi Fesztiválja, műhely, téma
2022-11-11 07:00
kiállítás, #muzeumokajovoert, műhely, természet, virtuális
2021-03-23 07:00