2007-ben Zsigmondiné dr. Marton Ildikó azzal kereste meg a Magyar Nemzeti Múzeumot, hogy tudomása van egy Trianonnal kapcsolatos dokumentumról, amit unokatestvérének idős felesége, Győrffy Ilona őriz. Kiderült, hogy egy autogramgyűjteményről van szó, amit az 1920-ban Párizsban járt békedelegáció egyik tagja, ifj. Győrffy István gyűjtött össze a szállodai étterem menülapján. Győrffy a Magyar Békeküldöttség külügyminiszteri számvizsgálójaként vett részt a küldetésben. A becses relikviát Zsigmondiné közbenjárására ajándékként megkapta a múzeum.
Az 1919. január 18-án megnyílt békekonferencia már az év közepén végleges döntést hozott Magyarország új határairól, de a forradalmak szétzilálta és a kommün uralta országban uralkodó állapotok miatt nem volt mód a békeszerződés aláírására. Közben a többi legyőzött országgal sorra kötötték meg a békét, — Németországgal 1919. június 28-án Versailles-ban, Ausztriával 1919. szeptember 10-én Saint Germain-ben, Bulgáriával 1919. november 27-én Neuilly-ben, — de Magyarországgal és Törökországgal még nem. Végül a meghívót 1919. december 1-jén küldték el Budapestnek.
A koalíciós Huszár Károly-kormány minisztertanácsa 1919. december 12-i ülésén döntött a békeküldöttség összetételéről. Elnökének gróf Apponyi Albertet választották. Az akkor már 73 éves konzervatív politikus neve itthon jól csengett, de külföldön és főként a cseh és a román tárgyalók között már korántsem, mivel neve összemosódott a dualizmus kori magyar oktatáspolitika egyik sokat vitatott törvényével az ún. Lex Apponyival. Ez az 1907-es törvénycikk például a szlovákok emlékezetében mindmáig úgy él, mint az elmagyarosító kormányzati szándék megnyilvánulása.
Apponyin kívül tagja volt még a delegációnak több magyar arisztokrata származású politikus, mint gróf Bethlen István (területi- és nemzetiségi kérdések), gróf Teleki Pál (statisztika, kartográfia és vízügyi kérdések, a nyomda irányítása és a jegyzékek beadása), későbbi miniszterelnökök, báró Lers Vilmos külügyminisztériumi államtitkár (gazdasági kérdések) és gróf Somssich László az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke (mezőgazdasági ügyek), mint főmegbízottak.
A küldöttség teljes létszáma 73 fő volt, a főmegbízottakon kívül a különböző szakterületekért felelős megbízottak, szakértők, az őket segítő titkárok, valamint titkárnők, újságírók, a segédszemélyzet és a vasúti kísérők tették ki a népes társaság tagjait.
Főtitkári minőségben Praznovszky Iván, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője végezte a küldöttség operatív teendőinek az irányítását. Ő a békekötés után Párizsban maradt, mint Magyarország nagykövete.
A Magyar Békedelegáció 1920. január 5-én hétfőn indult el első párizsi útjára. A búcsúztatásra ünnepélyes keretek között került sor a Keleti pályaudvaron. A miniszterelnök mellett a Huszár-kormány több tagja is megjelent, valamint Raffay Sándor evangélikus püspök, a Területvédő Liga elnöke, aki beszédet is mondott. A különvonat útvonalán tömegek verődtek össze, akiknek Apponyi időnként spontán beszédet tartott, hogy lenyugtassa a borús hírektől felzaklatott embereket. Bicskén került sor elsőként szónoklatra, majd következett Komárom, ahol hatalmas tömeg előtt mondott beszédet a vonat ablakán kihajolva. Itt kézzel fogható volt az emberek várakozással teli félelme, hiszen a Duna túloldalán lévő Rév-Komárom már majdnem egy éve csehszlovák megszállás alatt állt. Győrben maga a püspök fogadta a szerelvényt. A különvonat Bécsen hosszabb ideig vesztegelt, majd Svájcon keresztül érkezett meg Párizsba 1920. január 7-én, szerda reggel. A kihalt Gare de I’Est állomáson minden ceremónia nélkül, Marie-Joseph Henry alezredes, a békekonferencia francia összekötőtisztje fogadta a magyar delegációt.
Párizs egyik elegáns elővárosában a Neuilly-sur-Seine-ben álló Château de Madrid szállodában nyertek elhelyezést. Neuillyben és a szomszédos parkerdőben (a Bois du Bolougne-ban) ugyan szabadon mozoghattak, de Párizsba csak külön engedéllyel és kísérettel mehettek. Látogatókat sem fogadhattak, idegenekkel nem beszélhettek. A kapcsolattartás Budapesttel egy francia rádióállomáson keresztül és futárok útján zajlott.
Január 15-én került sor a békeszerződés tervezetének az átadására a francia külügyminisztérium épületében. Az aktus Clemanceau elnöklete alatt zajlott le, Pichon külügyminiszter dolgozószobájában. Ekkor közölték Apponyival a Legfelsőbb Tanács határozatát, amely helyet adott a magyar delegáció előző napokban beadott kérésének, hogy Magyarország helyzetéről szóbeli előadást tarthasson. Eredetileg Apponyi szóbeli tárgyalást és nem előadást kért.
Az eseményre másnap került sor. Apponyi beszédét kortársai igen jelentős szónoki teljesítménynek tartották, de az vitathatatlan, hogy a határokra vonatkozóan semmilyen módosító hatással nem bírt. Mondandójának egyik leglényegesebb pontja az volt, amikor az elszakítandó területeken élő magyarok számára népszavazásokat kért. Sikertelenül! Magyar részről csak a főmegbízottak és a főtitkár volt jelen, a győztesek részéről pedig Georges Clemenceau francia miniszterelnök, a békekonferencia elnöke, Lloyd George angol- és Nitti olasz miniszterelnök, valamint az amerikai és a japán nagykövet. Az előadás végén vita támadt a Legfelsőbb Tanács tagjai között, mert a szóbeli vitát előzetesen megtiltó Clemaceau nem tetszése ellenére az angol miniszterelnök kérdést intézett az elszakítandó területeken élő magyarság számarányára vonatkozóan. Apponyi ekkor odalépett Lloyd George-hoz és elé tette Teleki Pál később elhíresült etnikai térképét az ún. vörös térképet, amely a magyarságot jelentő piros színről kapta a nevét. Hatása azonban ennek sem lett.
Mivel a delegáció átvette a békeszerződés szövegét 1920. január 18-án hazaindult. Praznovszky Iván főtitkár vezetésével Bethlen István, Csáky Imre és még néhányan Neuilly-ben maradtak, hogy az összeköttetést a békekonferenciával fenntartsák és a még hátralévő jegyzékek benyújtását intézzék.
A hazaérkezőket január 20-án hatalmas tömeg, köztük a Területvédő Liga tagjai várták. Apponyi igyekezett nem túl pesszimista beszédet mondani az egybegyűlteknek. A Magyar Békeküldöttség innentől kezdve rendszeresen ülésezett, hogy a kormánnyal közösen elkészítsék a béketervezetre adott hivatalos választ. Mikor ez elkészült a delegáció újból útnak indult Párizsba, ahová 1920. február 11-én érkezett meg. A különvonat magával vitte az amerikai Bandholtz tábornokot is, akinek lejárt a szolgálati ideje Budapesten (1919 októberében ő mentette meg a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeit a román megszállóktól). Az elkövetkező napokban a magyar kormány válaszjegyzékét átadták a békekonferenciának, majd a delegáció egy kisebb csoportja hazautazott. A hosszúra nyúlt várakozás felőrölte a delegáció tagjainak türelmét és bizakodását, hogy sikerül elérniük a magyar határok újratárgyalásának az ügyét. Apponyit a békekonferencia továbbra sem kezelte tárgyalófélnek, így március 30-án ő is hazaindult, nem várva tovább a Legfelső Tanács válaszára.
A francia hatóságok látván, hogy a magyaroktól már nem kell tartaniuk április 8-án a Neuillyben maradt néhány főt átköltöztették Versailles-ba, a Hotel des Reservoirs-ba, ahol már teljesen szabadon mozoghattak. Itt kapta kézhez május 5-én Praznovszky követ Henry alezredestől a békekonferencia válaszát, amelyben kifejtették, hogy Magyarország megállapított új határai véglegesek, azok módosítására nincs akarat, igazságosnak tartják Magyarország megbüntetését és elkerülhetetlennek a szétdarabolását. A jegyzék része volt még egy ún. kísérőlevél (az új francia miniszterelnökről Millerand-féle levélnek nevezve), amiben a győztesek lokális határkiigazítási lehetőségekkel kecsegtették Magyarországot, aláírás esetén. Ezek ismeretében 1920. május 19-én, a békeküldöttség utolsó budapesti ülésén Apponyi bejelentette lemondását, mivel az aláírást nem vállalta, de annak megtételét tanácsolta a kormánynak.
A kormány aláírási szándékát Praznovszky Iván május 21-én közölte Henry alezredessel, aki 23-án adta át Millerand válaszát az aláírás időpontjáról és az elvárásokról (tudniillik, hogy az aláírók a magyar kormány tagjai legyenek). Minisztertanácsi határozat értelmében Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd diplomata lett a tragikus szerepre kinevezve.
A békeszerződés aláírására 1920. június 4-én került sor, délután fél öt tájékában a versailles-i királyi kastély parkjában álló Nagy Trianon palota, egyetlen nagyméretű termében. Az alig tizenöt percig tartó eseményen magyar részről a két aláírón kívül jelen volt még Praznovszky Iván, Csáky István, a sajtót pedig Ottlik György és Barabás Albert képviselte.
A szálloda éttermének díszes borítóval ellátott menü-kártyája két lapból áll, az egyiken a Château de Madrid képe látható egy régi metszetről (a kastély a 16. századi reneszánsz építészet egyik híres alkotása volt), a másikon a „Menu” felirat olvasható, de az ételválaszték nincs beleírva (feltehetően egy külön lapon szerepelt). Ennek a másik oldalán találhatók az aláírások, amiket Győrffy István az ebédek, vagy vacsorák szünetében, mintegy emlékkönyvszerűen összegyűjtött. Összesen 38 név szerepel a lapon. Köztük van az elnök Apponyi és a főmegbízottak közül Teleki Pál, Popovics Sándor és Somssich László aláírása. A megbízottak közül szinte mindenki aláírta: Walko Lajos, Bartha Richárd, Csáky Imre, Láng Boldizsár és Konek Emil. A főtitkárságtól Hauer konzul névjegye található a lapon, a tíz titkár közül pedig nyolcé. Az újságírók közül Fabro Henriké, Ottlik Györgyé és Benda Jenőé. Még a titkárnők egyike, Boronkay Helén is aláírta. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának Nyomtatvány Gyűjteményében őrzött autogramgyűjtemény, egyike a legközvetlenebbül Trianonhoz kapcsolódó múzeumi emlékeinknek.
További érdekes bejegyzések, történetek a Magyar Nemzeti Múzeum blogján!
