EN facebook

A múzeumi inklúzióról

MŰHELY

2024-04-22 07:00

Kicsivel több, mint egy éve alakult úgy, hogy intenzív munkakapcsolatba kerültem az inklúzióval, azon belül is a múzeumi inklúzióval. Nem túlzás azt állítani, hogy mindkét terület (a múzeum és az inklúzió is) újdonság volt számomra, még akkor is, ha rendszeres kultúrafogyasztónak mondhatom magam és a hétköznapokban találkoztam már  fogyatékossággal, sérültséggel. Ezek az említett találkozások részben olyan szervezett megtapasztalások voltak, mint például a Láthatatlan kiállítás élménye, vagy különböző iskolai érzékenyítő foglalkozások, részben pedig személyes, a mindennapi életből, közlekedésből vett élmények. Mégis azt hiszem, hogy az elmúlt időszakban sikerült számos olyan, új ismeretet szereznem nemcsak a múzeumi világról, de a fogyatékosságügyről is, melyeket érdemes összefoglalni a múzeumi inklúzió jegyében.

 

De kezdjük az alapoktól, mit is jelent az, hogy inklúzió? Az inklúzió napjaink egyik hangsúlyos témája, amiről sokan és sokféleképp gondolkodnak, írnak, cselekednek, hogy csak néhány példát említsek, a teljesség igénye nélkül. Maga a szó jelentése legjobban a befogadás, belefoglalás kifejezésekkel írható le, bár nagyon sok múlik azon, hogy milyen kontextusban értjük és használjuk az inklúzió szót. Kifejezetten sok olyan csoportja van a társadalomnak, akiket valamilyen szempontrendszer szerint a többségi társadalomtól elütőnek, kilógónak, kevésbé szerencsés helyzetben lévőnek tekinthetünk. Ezek lehetnek gazdasági, egészségügyi vagy társadalmi szempontok – hiszen azok, akik bármilyen okból nem jutnak hozzá ahhoz a szolgáltatáshoz, oktatáshoz, élményhez, melyhez minden embernek egyformán joga van, mind rászorulnak az inklúzió valamely formájára. Ugyanígy a múzeumi inklúzió is különböző célcsoportokra irányulhat, bár tény, hogy a végső cél a társadalom egésze számára elérhetővé, hozzáférhetővé és befogadhatóvá tenni a múzeumok világát.

 

"a társadalom egésze számára elérhetővé, hozzáférhetővé és befogadhatóvá tenni a múzeumok világát"

Fotó: Jaksity Iván

 

Saját múzeumi inklúziós tapasztalataim jelentős részét a Nyitott terek – Inklúzió a múzeumban elnevezésű együttműködés során szereztem, melyet 2023 tavaszán indított el a Magyar Nemzeti Múzeum és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet. A megállapodás egyértelműen kitér a közös munka céljaira, és meghatározza azt is, hogy mely csoportok állnak törekvéseink elsődleges fókuszában:

 

„célja elősegíteni a múzeumi inklúziót, a különböző hátrányos helyzetű csoportok kulturális javakhoz való hozzáférését az intézményi oldal fejlesztésével és az érintettek informálásával, bátorításával”

 

A közös munka megkezdésekor úgy határoztunk, hogy elsőként a fogyatékos személyek számára szeretnénk hozzáférhetővé és befogadhatóvá tenni a múzeum élményét, az itt felhalmozott tudást, történeteket és tárgyi emlékeket.

 

Tekintettel arra, hogy munkánk elsősorban módszertani és szakmai támogatást kíván nyújtani, így az együttműködés jelenlegi formájában elsődleges helyen a szakmák, a múzeumi világ és a fogyatékosságügy közötti háttérmunka áll. Ennek a munkának része egy tematikus kiadványsorozat megjelentetése és egy, a múzeumoknak szóló komplex ajánlásrendszer kidolgozása, mely az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításához nyújt majd segítséget.

 

A Magyar Nemzeti Múzeum, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet, a Felelős Szülők Iskolája és a Mozaik Múzeumtúra közös szervezésében 2023. június 5-én megrendezésre kerülő szakmai napunk is elsősorban a múzeumi szférában, a fogyatékosságügy és a pedagógia területén dolgozóknak szólt, velük szerettük volna megismertetni a Nyitott terek – Inklúzió a múzeumban együttműködést.

 

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Farkasné dr. Gönczi Rita, Gáva Szabina, Tóth Mónika és Varga Lujza, aki kérdez, Ábel Adrienne.

Fotó: Jaksity Iván

 

Természetesen nem csak a Magyar Nemzeti Múzeumban szereztem tapasztalatokat, hiszen lehetőségem volt részt venni más intézmények szervezésében, de a múzeumi inklúzió jegyében megrendezett programokon is.

 

Ilyen volt a Múzeumba jó eséllyel? című műhelykonferencia, melyet a Pulszky Társaság és az EPALE Magyarország Támogató Szolgálat szervezett, melynek keretében betekintést nyerhettünk hallás- és látássérült embertársaink mindennapjaiba és megfontolandó tanácsokat hallottunk arról, milyen is a valóban akadálymentesített múzeumi-kulturális szféra, sőt, a nap végén egy interaktív foglalkozás keretében rövid ideig a résztvevők is megtapasztalhatták, milyen látássérültként közlekedni egy múzeumi épületben. Különösen fontosnak tartom, hogy ez a konferencia alkalmazta a semmit róluk, nélkülük elvet, azaz bevonta az érintetteket, hiszen a konferencia előadói voltak Vincze Tamás (siket festőművész- grafikus, a fővárosi siketeket oktató általános iskola tanára, a HKA egyik létrehozója, magyar jelnyelvi oktató) és Nemes-Nagy Tünde (andragógus, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete elnöke, mobilitási mentor) is. Ezt az elvet mi is szem előtt tartjuk a Nyitott terek együttműködés során, hiszen a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet révén tapasztalati szakértő kollégák is aktív szerepet vállaltak, vállalnak a közös munkában.

 

Munkában Bernáth Borbála tapasztalati szakértő kollégával.

Fotó: Jaksity Iván

 

Másik meghatározó élményem volt a Néprajzi Múzeum és a Mozaik Múzeumtúra közös szervezésében megrendezett A Múzeum Mindenkié! program, melynek keretein belül integrált foglalkozásokon vehettek részt fogyatékossággal élő és tipikus fejlődésű gyermekek. A rendezvény számomra jó alkalom volt arra, hogy betekintést nyerjek a gyakorlati, megvalósítási oldalra, hiszen a szakmai háttérmunka gyümölcsét az ilyen és ehhez hasonló élmények, múzeumi alkalmak is jelentik.

 

Bár tény, hogy a Nyitott terek fókuszában a tudásmegosztás, a szakmai párbeszéd és a tapasztalatcsere áll, a Magyar Nemzeti Múzeumban a mi munkánktól függetlenül is zajlottak akadálymentes rendezvények. A MŐF 2023 programsorozatában két olyan rendhagyó tárlatvezetésre is sor került, melyek a szervezők reményei szerint hagyományteremtők lehetnek, és a jövőben rendszeresen megrendezésre kerülnek majd. Ezek a tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások sérülésspecifikusan, siket és hallássérült, valamint vak és látássérült személyek számára lettek kialakítva, jelnyelvi tolmácsolással, tapintható tárgyakkal téve számukra hozzáférhetővé és befogadhatóvá a múzeumi élményt. Az ilyen típusú utólagos átalakítást nevezzük akadálymentesítésnek, amikor egy meglévő helyzetet, gyakorlatot vagy éppen épületet módosítunk különböző igények mentén. Az akadálymentesség fogalma kapcsán fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem csak a fizikai akadálymentesítére kell gondolni – tehát nem attól lesz akadálymentes egy rendezvény, vagy helyszín, hogy a résztvevő (tegyük fel vak) személy egyedül is képes eljutni a foglalkozás helyszínére. Ugyanilyen fontos az infokommunikációs akadálymentesítés is, hogy a látogató számára egyértelmű legyen, mit hol találnak, mire számítsanak és hogy maga a múzeumi élmény minden résztvevő számára a maga képességeihez mérten befogadható és élvezhető legyen. Ebből a szempontból az akadálymentesítés egyfajta utómunka, mellyel egy már létező helyzetet igyekszünk mindenki számára alkalmassá alakítani.

 

"Az akadálymentesítés egyfajta utómunka..."

Fotó: Jaksity Iván

 

Végezetül érdemes még egy fogalommal megismerkedni, ez pedig nem más, mint az egyetemes tervezés. Az egyetemes tervezés azt fejezi ki, hogy bármiről is legyen szó, már a kezdetektől úgy alakítjuk ki a koncepciót, hogy az minden embertársunk számára egyformán biztonságos, átlátható, hozzáférhető és befogadható legyen, beszéljünk akár épületről, szolgáltatásról, élményről - vagy éppen múzeumról.

 

Múzeumi szolgáltatásokról és múzeumi élményekről egyaránt szólt legutóbbi szakmai napunk, melyet Érthető-megérthető-átélhető címmel rendeztünk meg, a Nyitott terek - Inklúzió a múzeumban program keretében. A múzeumpedagógiai workshopról megjelent beszámolónkat már olvashatják a Magyar Múzeumok Online-on is. 

 

fénykép, gyűjtemény, kiállítás, #muzeumozzaszobadbol, téma, virtuális
2024-02-15 07:00