A múzeum államosítása ‒ két fenntartó között
(1947-1957)
1947. június 15-től Blénessy János tanítóképző intézeti tanár vette át a múzeum vezetését. Blénessy már korábban is kapcsolatban állt a múzeummal, így nem volt számára ismeretlen a reá váró feladat. 1947 őszén a kultusz kormányzat elhatározta a megfelelő anyagi támogatás nélkül maradt vidéki gyűjtemények államosítását. Október 25-én került sor az első egyeztető tárgyalásra a város, a minisztérium és a múzeum képviselői között. Az előkészített egyezmény szerint az eddigi gyűjtemény a begyűjtendő anyaggal együtt továbbra is a város tulajdonában maradna, amely magára vállalja a dologi kiadások finanszírozását, míg a személyi kiadások a minisztériumot terhelik. Jászberény városa 1947-ben 5000 forintot irányzott elő a dologi kiadások fedezésére.
Ugyanebben az évben szedték elő az 1944-ben elrejtett múzeumi kincseket, köztük a Lehel kürtjét is, amely a nedves helyen való tárolástól meglehetősen rossz állapotba került. Blénessy János a Nemzeti Múzeumtól kért segítséget, ahol Bakky Győző restaurátor ingyen vállalta a kürt megtisztítását. Blénessy a következő jelentést teszi az eseményről: „…a kürtön a nedvesség következtében keletkezett mészkőképződményt szénsavas fürdővel kellett eltávolítani…A restaurálás eredményeként a kürt megtisztult a több százados piszoktól, megszépült. A mészkőképződmények, amelyek az alakokat felismerhetetlenné tették volt, eltűntek, de sajnos ragya gyanánt megmaradt a nyomuk, az alakok azonban világosan láthatók. A kürt duzzadása visszahúzódott, a nagyobbik ezüst karika, mely másfél centiméterre volt elválva, a nedvesség feszítőereje következtében most lazán áll a kürtön, pedig összeforrasztása régi méretében történt….A kürt színe sötétebbé vált, új történelmi patinát kapott. A szakértők megállapítása szerint még sok évezred viharát kibírja. Az elefántcsont ugyanis kellő vastagságú és egészséges.”
1950 után végérvényesen állami tulajdonba került az intézmény, s a főhatóság gondoskodott arról is, hogy megfelelő szakvégzettséggel rendelkező muzeológus kezelje a gyűjteményt.
Zöld bársony, kerepélyes menyecske főkötő, Jászdózsa, 1874
Blénessytől 1950. szeptember 16-án Komáromy József hírlapíró veszi át egy esztendőre a múzeum vezetését 1000 forint fizetéssel. Ebben az időszakban a városi levéltár még mindig a múzeum épületében van, de nincsen kinevezett kezelője, ezért a szakszerű rendezéssel Blénessy János bízzák meg, de a kulcsot a múzeum igazgatója őrzi.
Komáromy József egyéves működése alatt elsősorban a helytörténeti gyűjteményt gyarapította. Ekkor került a múzeum gyűjteményébe az alattyáni földbirtokos, Maár Tóth Lajos anyaga (bár ez később visszakerült a tulajdonosához), az Ipartestület relikviái, Pazár Zoltán, a jászberényi Tanítóképző Intézet tanára numizmatikai gyűjteménye, valamint a Néprajzi Múzeumból a millenniumi jász-ház bútoranyaga is, amely 1962-ben végérvényesen a törzsanyag része lett.
1951-ben Komáromy javaslatot tesz a múzeum elnevezésére. Több névváltozat kerül szóba: Állami Jász Múzeum, Gyárfás István Múzeum, míg végül a korábbi Jász Múzeum elnevezés mellett döntenek, arra hivatkozva, „hogy a szétszórt tanyai parasztság…meggyökeresedett nevű múzeuma iránt nagyobb a bizalma, különösen, ha abban a jász-szó benne van, méginkább az övének érzi”.
Mivel a múzeumnak osztozkodnia kell az épületen a levéltárral, így raktárgondokkal küszködik. Az is komoly gondot okoz, hogy a múzeum padlásán a város kukoricát tárol, amelynek következtében igen elszaporodtak az egerek. A város a probléma enyhítésére felajánlja a háború miatt be nem fejezett polgári fiúiskola épületét a múzeumnak raktározás céljára, az elképzelés azonban nem valósul meg. Ugyanakkor 1951 augusztusában a múzeum használatába kapja az Izraelbe kivándorolt Braun Károly vaskereskedő Rózsa Ferenc utcai (ma Nagytemplom utca) lakóházát. Ezzel némiképpen megoldódtak a raktározási gondok.
Komáromy József 1951-ben készítette el a múzeum első Állandó régészeti és várostörténeti kiállítását, amelyet november 7-én dr. Ortutay Gyula, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának elnöke adott át a nagyközönségnek.
1952. január 8-án Komáromy József átadta a múzeumot az új vezetőnek, Csalog József régésznek. Voltaképpen ő az első igazán szakképzett igazgatója a Jász Múzeumnak. Csalog komoly régészeti terepbejárásokat végzett a Jászság területén: kereste az elpusztult Boldogháza falu helyét, amely területen másfél kilós éremleletet talált a település végpusztulása idejéből, 1592-ből. Megvizsgálta a Jászberény határában álló halmok egy részét, valamint a jákóhalmi kelta temető és az elpusztult Ágó falu helyét, s megakadályozta a jászdózsai Kápolna-halom szétrombolását. 1953-ban ásatást végzett a Jászberény melletti Borsóhalmán, ahol egy rézkori temetőt, míg Szent Pál-halmon egy 10-11. századi temetőt tárt fel. Csalog József szorgalmazta a néprajzi gyűjtés beindítását is, valamint felvetette a jász képtár kialakításának gondolatát. Ennek érdekében 1953 májusában egy nagy sikerű képzőművészeti kiállítást rendezett a múzeumban a helybeli képzőművészek (Benke László, Makay József, Edvi Illés Aladár, Vuics István, Sáros András, Gy. Riba János és Gecse Árpád) anyagából.
Nagy gondot fordított a múzeum iskolások közötti népszerűsítésére is, valamint a különböző munkákba való bevonásukra. Régészeti és néprajzi szakköröket indított nemcsak Jászberény, de a Jászság iskoláiban is, s kezdeményezte a nyelvjáráskutatást. A gimnáziumi tanulók, valamint a tanítóképző intézeti hallgatók bevonásával biológia szakkört alakított a Tanítóképző Intézetben. Szakmai segítőjük Kneféli Sándor gyógyszerész, Jászberény ismert ornitológusa volt. Feladatul tűzték ki a Jászság madárvilágának megismerését, a téli madárvendégek feltérképezését. Tanulták az állatok nyúzását, a bőrkikészítést és a konzerválást. A Természettudományi Múzeum kezdetben nem helyeselte a 30 tagú szakkör működését, később azonban Csalog József közbenjárására már támogatta munkájukat.
Csalog József szívügyének tekintette a város műemlékeinek védelmét is. 1953 márciusában a fogházban folyó építkezéseknél ő akadályozta meg, hogy a Jászkun Kerületi Székház orom- és kerti díszeit, mint kőanyagot beépítsék. A felbecsülhetetlen értékű rokokó szobrokat ideiglenesen a múzeum kertjében helyezte el.
1952-ben a múzeum még nem rendelkezett szakszerű raktárhelyiséggel. A ki nem állított anyag egy része a múzeum épületében volt, a másik részét pedig a Rózsa Ferenc utcai épület két helyiségében, lomtárszerűen helyezték el. Csalog József a munkatársaival hozzákezdett a raktárrendezéshez. Restaurátor műhelyt hoztak létre, s a szükséges ismeretek elsajátítása érdekében a hivatalsegéd, Lantos Béla restaurátor tanfolyamon vette részt, majd ezt követően megkezdte a vastárgyak tisztítását. Elkezdték a könyvtári anyag csoportosítását, leltározását és katalogizálását is. Komoly gondot jelentett azonban a technikai eszközök hiánya. A kartonozáshoz például nem rendelkeztek írógéppel. Csalog József kísérletet tett az eszköztár fejlesztésére. A Múzeumok és Műemlékek Országos Központja végül kiutalt egy kerékpárt a múzeumnak, valamint utasította dr. Manga Jánost, az egri múzeum igazgatóját, hogy egy Certo Dolina márkájú fényképezőgépet a Jász Múzeumnak használatba átadjon.
A Braun-féle házban a raktár rendezését követően helyiségek szabadultak fel, s így lehetőség nyílott időszaki kiállítások készítésére is. Csalog élve a lehetőséggel, vándor kiállítási anyagot kért a MMOK-tól. Így került sor A magyar festőművészet mesterei, Az eke története, valamint a Tretyakov kiállítás megrendezésére. 1953 nyarán azonban a városi tanács és a pártbizottság úgy rendelkezett, hogy a Rózsa Ferenc utcai házat ki kell üríteni, s ezzel voltaképpen a múzeum raktározási lehetőségei egy csapásra megszűntek.
Erdész Sándor néprajzos, múzeumigazgató
Csalog József négy évig munkálkodott a Jász Múzeum élén, majd 1954 júniusában Szentesre távozott és helyét Erdész Sándor néprajzkutató vette át, aki főként a múzeum néprajzi profilját erősítette hároméves működése alatt. Komoly gyűjtéseket (népdal, népmese, viselet, kismesterségek) végzett a Jászság településein, s gyűjtőútjai révén jelentősen szaporodott elsősorban a jász viseletre, valamint a fazekas mesterségre vonatkozó tárgyi anyag. A múzeum kerámia anyagát oly módon is gyarapította, hogy Jászsági fazekasművészet címmel kiállítást rendezett a területen dolgozó fazekasok (Bútor Gábor, Bíró István, Kelemen Győző, Cs. Kiss Lajos, Farkas József, Panyik József, Panyik János) munkáiból, akik egy-egy tárgyat adtak a múzeumnak. Felújította a Lehel kürtje című állandó kiállítást is, amelynek megnyitására elődjét, Csalog Józsefet kérte fel. Nagy hangsúlyt helyezett az időszaki kiállítások készítésére is, amelyek sorában ott találjuk Edvi Illés Aladár Munkácsy-díjas festőművésztárlatát ugyanúgy, mint a Képek a jász nép történetéből című nagy sikerű kiállítást.1954 szeptemberében ún. Jász hónapot rendeztek a Jászságban, amely alakalommal a Lehel kürtjét fegyveres kíséret mellett egy napra Jászfényszaruba szállították a kiállítással együtt.
Erdész Sándor jelentős előrehaladást ért el a gyűjtemény nyilvántartási rendjének kialakításában, valamint a fotó és adattári anyag rendezésében. A dokumentációs munka megkönnyítésére fotólaboratóriumot alakított ki a múzeum egyik helyiségében. Az intézmény egyik legnagyobb problémája azonban továbbra is a raktárhiány volt. Erdész Sándor kérésére 1954 augusztusában múzeumi raktározás céljára a város átadta a Fazekas utca 19-es számú ház hátsó udvari szobáit, amely házban egyébként maga az igazgató is lakott. Ez a döntés azonban csak átmeneti és nem a legmegfelelőbb megoldás volt a múzeum számára. Később Erdész a volt kerületi börtön épületét szemelte ki raktár céljára, amely több szempontból is megfelelt volna a célnak, sőt még lapidárium kialakítására is lehetőség nyílt volna. A városi tanács támogatta a múzeum kérését, de az épület az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozott, akik nem voltak hajlandók megválni tőle.
Erdész Sándor tevékenyen részt vett a város közéletében is. Közreműködésével 1955. április 28-án Műemléki Bizottságot alakítottak a város történelmi nevezetességeinek megismerése céljából. E bizottság egészen az 1980-as évek végéig működött Jászberényben. Ő vetette fel először a Jász Népi Együttes megalakításának gondolatát, amely együttes az 1950-es évek derekán meg is alakult, majd rövid működés után megszűnt.
Erdész Sándor jászberényi működésének az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás vetett véget. A helyi eseményekben való részvételéért 1957-ben hat hónapon át vizsgálati fogoly volt Budapesten, a Fő utcai katonai börtönben. Szabadulása után a nyíregyházi Jósa András Múzeumba került, ahol a Sóstói Falumúzeum igazgatójaként nyugdíjazásáig dolgozott.
Erdész Sándor távozása után egy esztendeig Halmos István népzenekutató vezette a múzeumot, majd ő is Nyíregyházára került.
A megyei múzeumi szervezet kötelékében
(1958-1994)
1958. augusztus 4-én Tóth János, friss diplomásturai fiatalember dr. Ortutay Gyula ajánlólevelével a zsebében érkezett Jászberénybe, hogy a Jász Múzeum vezetését átvegye.
A múzeum dolgozói létszáma ebben az időben az igazgatón kívül mindössze három főből állt: Besenyi Mária adminisztrátor, Sződi Béla hivatalsegéd és Kohári János teremőr.
Tóth János első feladatként a gyűjtemény revízióját végezte el, majd hozzáfogott az épület sürgős felújítási munkálatainak koordinálásához. A szervezési munkákat némiképp nehezítette az a körülmény, hogy az igazgató a szülőfalujából, Turáról minden nap vonattal vagy motorkerékpárral járt át Jászberénybe. A múzeumbelső helyiségeinek, valamint tetőzetének helyreállítása csak 1960-ban fejeződött be.
A felújítási munkák aztán Tóth János egész múzeumi működését végigkísérték, hiszen egy öreg épületen folyamatosan akadt javítani való. Igazgatói ténykedése alatt több alkalommal is sor került kisebb-nagyobb horderejű épület felújításokra.
1962 tavaszán jelentős változás állt be a múzeum működése és fenntartása tekintetében. Egy decentralizáló átszervezés során a Jász Múzeum a Szolnok Megyei Tanácshoz került, és a megyei múzeumi szervezet tagja lett. Ettől kezdve a szakmai felügyeletet a Megyei Tanács Művelődési Osztálya, valamint a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztálya látta el. A Szolnok megyei múzeumok ünnepélyes tanácsi kezelésbe adására 1962. április 25-én, délelőtt 9 órakor került sor a Damjanich János Múzeumban Kaposváry Gyula megyei múzeumigazgató vezetésével.
Tóth János a várossal mindig jó kapcsolatot ápolt, s ez a kapcsolat akkor is megmaradt, amikor a múzeum a megyei múzeumi szervezet kötelékébe került.
Tóth János történész-néprajzos, múzeumigazgató
A Jász Múzeum számára továbbra is nagy gondot jelentett a raktárhiány: „Rendkívül kedvezőtlen körülmény…hogy e viszonylag nagyszámú gyűjteményanyag elhelyezésére, raktározására mindössze alig 80 m² alapterületű helyiség áll a múzeum rendelkezésére. Ez a körülmény nagy mértékben megnehezíti, sok esetben pedig fizikailag lehetetlenné teszi a gyűjteményanyag szakszerű kezelését, tudományos feldolgozását‒ írta Tóth János az 1962. évről szóló beszámolójában. Jászberény Város Tanácsa próbált segítséget nyújtani a múzeumnak, ezért raktár céljára kiutalta Turcsányi Antal kefekötő műhelyét a Rákóczi út 86. szám alatt. A raktárgondokat azonban ez sem oldotta meg, mivel a kapott helyiség mindössze 25 m²-nyi alapterületű volt. Tóth János újabb helyiségért folyamodott a városhoz és megkapta a múzeummal átellenben fekvő egykori Pannónia szálló udvarán álló két épületet és az alatta lévő pincét. A nevezett épületek mintegy nyolc évig voltak a múzeum használatában. Közelségük megkönnyítette a raktár kezelését és a tárgyak mozgatását. Az 1975-ben végrehajtott városrendezés során azonban az épületeket lebontották, így a múzeum ismételten raktár nélkül maradt. A gyűjtemény egy csekély részének tárolását a Városháza udvarán álló pincében oldották meg, az anyag nagyobbik részét azonban a kiállító termekben zsúfolták be.
Tóth János kitűnő szervezői készséggel rendelkezett, és kapcsolatait eredményesen tudta kamatoztatni a múzeum fejlesztése, fejlődése érdekében. Az ő közbejárására kapta meg az intézmény 1976-ban a város határában, a Szelei úton álló, és akkor megüresedett egykori tanyai iskola épületét gyűjteményi raktár céljára. Ide került elhelyezésre a helytörténeti és néprajzi gyűjtemény nagyobb része, s az épület voltaképpen mind a mai napig a múzeum használatában van.
Ugyancsak ő járta ki a városnál 1983-ban, hogy a múzeum szomszédságában álló Zöldkereszt épületével bővüljön az épület-együttes. Általa lehetőség nyílt időszaki kiállító terem, valamint könyvtár és kutató terem kialakítására és néhány jelentősebb gyűjtemény (textil, kerámia, játék, térkép, plakát, zenei, történeti dokumentációs tár, adattár) elhelyezésére is.
Tóth János már működésének kezdetén arra törekedett, hogy kialakítsa a múzeum határozottabb profilját, ezért különösen nagy gondot fordított a helytörténeti, néprajzi, történeti dokumentációs, képzőművészeti, majd később az ipartörténeti gyűjtemény gyarapítására. Igazgatósága alatt számos értékes műtárgy került a múzeum birtokába:
‒Beleznay Antal, Palotásy János, Tarnay Alajos zeneszerzők kotta-anyaga, személyes tárgyaik,
‒Székely Mihály világhírű operaénekes dokumentum (levelezése) és tárgyi (jelmezek, könyvek, kitüntetések) anyaga,
‒ Mérey László altábornagy hagyatéka (katonatiszti egyenruhák, míves gombkészlet, tiszti kardok)
‒ Porteleky József helytörténeti kutató felbecsülhetetlen értékű jászsági könyvtára és cédula anyaga,
‒Sóty Zoltán jászapáti műlakatos mester míves alkotásai,
‒Komáromy József egykori jelentős könyvtárgyűjteménye,
‒ Számos Jászságra vonatkozó írásos és tárgyi dokumentum (főként ajándékozás révén, illetve Pastinszky Miklós tanár, budapesti műgyűjtőtől való vásárlás útján.)
‒1980-ban került a múzeumba Buschmann Ferenc természetkutató több ezer darabból álló lepkegyűjteménye, amely megvetette a későbbi természettudományi gyűjtemény alapjait.
‒1987-ben érkezett a múzeumba Hamza Dezső Ákos, akkor még Brazíliában élő filmrendező, festőművész közel 300 darabból álló festménye és faszobor gyűjteménye. Az anyagból ugyanebben az évben egy hosszabb időszaki, majd később több kisebb kiállítás készült. A teljes gyűjtemény 1995-ben a művész felesége, Hamza Lehel Mária által létrehozott alapítványi múzeum, 200-ben pedig a város által alapított Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány gondozásába került.
A tárgy-együttesek gyarapítása mellett megkezdődött a gyűjtemény szakszerű nyilvántartása és kartotékozása. Ennek köszönhetően a múzeumi anyag áttekinthetővé és hozzáférhetővé vált.
Tóth János 36 éves működése alatt két állandó kiállítást készített a múzeumban. Az általa rendezett első, A Jászság története az őskortól napjainkig című állandó kiállítást 1963. március 31-én (vasárnap) délelőtt 11.30 órakor nyitotta meg dr. Ortutay Gyula néprajzkutató. Ez a kiállítás 12 esztendeig állt fenn, majd a múzeum 100 éves évfordulójára, egy nagy szabású épület felújítást követően készült el az újabb állandó kiállítás, A Jászság élete ‒ A Lehel kürtje címmel. Ünnepélyes átadására csak 1975. június 8-án került sor. Így ír erről az eseményről a korabeli sajtó: „A Jász Múzeum újjászületett alapításának századik évfordulójára. Jászberény üzemei és dolgozói ‒ magukénak vallva az intézményt ‒ háromszázezer forint értékű társadalmi munkával segítették az épület felújítását…Az ünnepséget, ‒ amelynek kedves színfoltja volt az országos szövetkezeti dalostalálkozóra érkezett tallini vendégkórus bemutatkozása ‒ Tóth János, a Jász Múzeumigazgatója nyitotta meg, majd Gönyey Antal, a Kulturális Minisztérium múzeumi főosztályának vezetője mondott beszédet…kifejezte reményét, hogy a Jász Múzeum nemcsak a történelmi emlékek és a haladó hagyományok gyűjtő és őrző helye lesz, hanem a Jászság megváltozott, újjászületett arculatát is híven fogja tükrözni.”
Az állandó kiállítás, amelynek művészeti kivitelezését Bánkúti Albin kiállítás-rendező végezte, szakmai nívódíjat kapott.
Az állandó kiállítás mellett gyakran rendeztek népszerű időszaki kiállításokat is nemcsak a múzeumban, de más városokban is. Különösen nagy sikerű volt 1981 márciusában, a budapesti Thermál Hotelben rendezett Jászságot bemutató időszaki kiállítás.
Jászkürt-Lehel kürtje, fotó Mudrák Attila
Igen nagy keletje volt ebben az időszakban a Lehel kürtjének, amelyet tablós kiállítás keretében a Múzeumi Propaganda Iroda keresztül-kasul vándoroltatott az országban (Balassagyarmat, Békéscsaba, Győr stb.). A becses ereklyének nem igazán használt az állandó szállítás, különösen, hogy a műtárgy szállítására vonatkozó szabályokat sem tartották be. Tóth János így vélekedett erről: „…én is kénytelen vagyok csatlakozni a helybeliek álláspontjához, ami tiltakozik a kürt ide-oda szállítgatása ellen.”
Amikor 1963-ban a kürtöt elhelyezték a múzeum állandó kiállításában, vége szakadt a folytonos vándoroltatásnak. A kürtről 1963-ban egy hiteles másolat készült a Magyar Nemzeti Múzeumban, s ezt követően, ha mégis feltétlenül szükséges volt a kürt kimozdítása, a legtöbb esetben a műtárgymásolatot szállították el. Ugyanakkor ebben az időben Hóy Nándor jászberényi szobrász is készített kürtmásolatokat a múzeumi közönség számára, akik emellett képeslapokat és a kiadványt is vásárolhattak a becses ereklyéről.
Tóth János munkásságának egyik nagy eredménye volt a múzeumi kiadványsorozatok beindítása. 1976-ben indította útjára a nagy sikerű Jászsági Füzetek című sorozatot, amelynek igazgatósága alatt 19 kötete jelent meg. Ugyancsak az 1960-as évek végén adta ki először a Jászsági Honismereti Adattár című sorozatát, amelynek 1975-ig 5 füzete látott napvilágot.
Jelentős volt Tóth János honismereti szervezőmunkája is. Komoly szakmai segítséget nyújtott az egymás után létre jövő helytörténeti gyűjteményeknek. Helytörténeti, néprajzi gyűjtőpályázatokat hirdetett meg, s a beérkező anyagok révén megalapozta a Jász Múzeum Adattárát. Az intézmény körül jelentős kutatógárdát alakított ki, amelynek tagjai (Rédei István, Molnár István, Győri János, Győri Jánosné, Faragó Jánosné, Macsi Sándor, Szikszai Gábor, Fodor István Ferenc) kutatásaikkal, megjelent munkáikkal komoly eredményeket értek el.
Tóth János mindig fogékony volt az újra, a változásra. Az 1980-as évek elején a Jász Múzeum az országban elsők között rendezett Zenés Múzeumi Estéket. Nagy álma volt a múzeum belső zárt udvarán egy színpad kialakítása, és az udvar rendezvénytérként való használata. Ez az álma csak nyugdíjazása után valósult meg, és a múzeum kertje azóta is számos hangulatos rendezvénynek ad helyet.
Tóth János igazgatósága idején, 1980-ban kezdte meg dr. Selmeczi László régész a török időkben elpusztult Négyszállás jász település régészeti feltárását. A mintegy tíz éven át tartó ásatás eredményei rendkívüli jelentőséggel bírnak a jászok magyarországi letelepedésére vonatkozóan.
Tóth János nevéhez fűződik a jászok közvetlen rokonaival, a Kaukázusban élő oszétekkel való kapcsolat kialakítása is. Az 1970-es évek közepétől rendszeresen levelezett oszét, orosz kutatókkal (Abajev, Kuznyecov, Kalojev), akik többször is látogatást tettek a magyarországi alánoknál. A Jász Múzeum kezdettől fogva a kibontakozó jász-oszét tudományos és kulturális kapcsolat fő bázishelyeként szerepelt.
A rendszerváltozás követően, 1990-ben jelentős változások történtek mind a múzeumi épületek, mind pedig a gyűjtemény vonatkozásában. A múzeum központi épületei Jászberény város tulajdonába kerültek át, s a megyei önkormányzattal folytatott tárgyalások eredményeként a múzeum hatalmas gyűjteményének mintegy 80 %-a (az 1950-ig múzeumba került tárgyak) szintén a város tulajdonába kerültek, míg a fennmaradó 20 % osztatlan közös tulajdont képezett. Így tehát a Jász Múzeumot mint tagmúzeumot továbbra is a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumi Igazgatóságon keresztül a megyei önkormányzat működteti, ugyanakkor Jászberény városa is teljes mértékben magáénak tekinti, figyelemmel kíséri munkáját, s mind erkölcsileg, mind pedig anyagilag jelentős mértékben támogatja az intézmény szakmai törekvéseit. A várost egyetértési jog illeti meg a mindenkori igazgató személyének kiválasztásában.
Tóth János 36 évig vezette a jászok múzeumát, amely hosszú időn keresztül ún. egyszemélyes múzeumként működött, hiszen az első szakmuzeológus alkalmazására csak 1977-ben nyílt lehetőség. Tóth János első és egyetlen munkahelye a Jász Múzeum volt, amelyet nagy szakértelemmel és elkötelezettséggel vezetett. 36 éven át volt köztiszteletben álló, elismert igazgatója az intézménynek, innen vonult nyugdíjba 1994 májusában. Munkálkodása révén a Jász Múzeum az országos érdeklődés középpontjába került. Múzeumszervező és tudományos munkásságát Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjjal ismerték el, Jászberény Városa Pro Urbe Díjjal tisztelte meg, szülővárosa, Tura pedig díszpolgárává választotta.
