A Jász Múzeum kalandos 145 éve - II.rész

Bathó Edit – Kókai Magdolna
2019-12-25 10:00

A múzeum a sorsfordító esztendők idején

(1913-1946)

 

1913 májusában Banner János helybeli főgimnáziumi tanár, régész vette kezébe a múzeum vezetését, aki amolyan gyütt-ment-ként csöppent be a redemptus jászok világába. Első találkozását a múzeum gyűjteményével a következőképpen írja le visszaemlékezéseiben: „Átvettem tehát az egész gyűjteményt, amely a régi Jászkürt szálló, akkor rendőrségstílusos épületének három, szerfölött ritkán szellőztetett szobájában volt elhelyezve. Ami három újabb és egy régebbi szekrényben és egy hosszú asztalon elfért, az egymás hegyén-hátán összezsúfolva feküdt. A zászlók a nem egészen száraz falakhoz támasztva, a Lehelkürt, bőrtokjában lakattal gondosan lezárva…a mamutt csontokkal együtt az asztalon hevert, az egyiptomi hamis Usepti és egyéb szobrok, a Rechstadti herceg képével ellátott altwien csésze, néhány japán porcelán, őskori edény, La Tene pajzsdudor és kard békés egyetértésben várta ebből az oduból való szabadulást…Nem tudom leírni azt az összevisszaságot, amit itt múzeum helyett találtam.”

Banner János első feladatának tűzte ki, hogy a gyűjtemény számára megfelelőbb helyet találjon. A városháza épületéhez éppen ebben az időben húztak fel egy új szárnyat, amely már fedél alatt volt, s ennek első emeletén kapott négy helyiséget a múzeum. Szeptember közepén, amikor végleg elkészült a városháza új szárnyépülete, azonnal megkezdték a múzeum átköltöztetését. „Nem volt könnyű munka a rendezési tervek elkészítése írja Banner János. Forgatókönyv még akkor ismeretlen volt a múzeumrendezés terén. Bizony itt, kivált a tablóknál, a tárgyakat kellett forgatni, ide-oda rakosgatva a földön addig, ameddig kiadták azt a formát, amit szerettem volna az egész szekrényből kihozni…Hivatalos segítségem nem volt…Volt azonban néhány kisdiákom, akik szívesen segítettek bármilyen munkában. Németh Ferenc Pál, Pap Tamás és Komáromy József…Segítségükkel november közepére készen volt a berendezés. Minden tárgy a helyén volt, a lehetőség szerint az eltervezett leltározás osztályozásának megfelelően. Múzeum lett abból a lomtárból, amelyet egy pár hónappal ezelőtt vettem át. Messze járt ugyan még az élő múzeumtól, de halottaiból vitathatatlanul feltámadt”.

 

 

Banner János gimnáziumi tanár, régész, a Jász Múzeum igazgatója

 

Banner János munkássága új korszakot nyitott a Jász Múzeum történetében. Működése nyomán élénk pezsgés indult meg a múzeum életében. Kezdettől fogva arra törekedett, hogy a Jász Múzeum valóban a Jászságé legyen, s „a múzeum ne gyűjtsön olyan tárgyat, amely nem a Jászság területéről származik, vagy azzal…összefüggésben nincs. Szóval honismertető, földrajzi és közigazgatástörténeti egységet felölelő múzeum legyen, amely a maga évszázadok óta egységet jelentő területét minden vonatkozásban megmutassa annak, aki érdeklődik utána”.Megalapozta a gyűjtemények korszerű nyilvántartási rendjét s a múzeum gyűjtőkörét kiterjesztette a néprajzra is. Az ő ténykedése menti meg a jászberényi céhek fontos tárgyi emlékeit, ekkor kerülnek be a múzeumba a népviselet és a gyermekjáték gyűjtemény első darabjai. Ekkor gyűjti be a Barátok temploma melletti ferences kolostorból azta a 18. század elejéről származó lélekszárító malmot, amely ma is a múzeum állandó kiállításának egyik legszebb darabja. Banner visszaemlékezéseiből tudjuk, Jászberény mellett, Kisnémeth István csegelaposi tanyáján ennél még szebb kézi malomra bukkant, mivel azonban nem tudott pénzt adni érte, a tanya gazdája nem adta oda a múzeumnak, mondván, „aki fizet, appetyegtet!”Az ő közbejárására kerülta múzeumba a gimnázium 1704 darabból álló éremgyűjteménye, amely a régi diákok lelkes adományából gyűlt össze, de gondozatlanul hevert a történelem-földrajz szertár egyik fiókos szekrényében.

 

Banner fő törekvései közé tartozott a múzeum anyagi hátterének megteremtése is. Ennek érdekében azt kérte, hogy a város minden évben meghatározott összeget biztosítson a múzeum számára, mert akkor az államtól is kaphatnának ugyanannyit. Mindenáron meg akarta értetni a város vezetőivel, hogy csak annak múzeumnak van létjogosultsága, amelyiknek céljai elérésére kellő költségvetési fedezete van. Ezzel a javaslatával voltaképpen előkészítette az állami felügyelet alá helyezést. Kezdeményezése 1914 elején még teljes elutasításra talált, de 1916-ban mégis kiterjesztették az állami felügyeletet a múzeumokra is, bár ez akkor inkább csak elvi jelentőségű volt.

Mint a múzeum vezetőjének egyik legfontosabb feladata volt a Jászkürt megóvása, őrzése. Banner számára kicsit sok volt az ún. jász öntudatlépten-nyomon megnyilvánuló formája. Nem igazán értette azt sem, minek az a sok felhajtás a kürt körül. Számára ugyanolyan múzeumi tárgy volt, mint a többi, érzelmileg nem kötődött hozzá, mint a jászok. Sokszor úgy érezte, és ennek nem egyszer hangot is adott, hogy ő tulajdonképpen nem is a múzeum, hanem a Jászkürt őre, s annak szolgálatában áll. Úgy vélekedett, hogy egyedüla kürt miatt tartja fenn a múzeumot.1916 decemberében a szolnoki főispán magával vitte a kürtötIV. Károly koronázási ünnepségére.

 

A jászberényi szabócéh táblája, 1769

 

Banner ugyan felutazhatott volna a kürttel, még tribünjegyet is kapott, ő azonban inkább Kolozsvárra utazott. 1917-ben Koncsek István polgármester kéréséreKecskemétre kellett szállítania a kürtöt, a kecskeméti huszárezred által rendezett népünnepélyre. Az utazásra így emlékezik vissza. „Tudtam, hogy minden esetben enyém a felelősség…Betettem a kürtöt abőrtokba, gondosan lezárva az egyébként könnyen lecsavarható kis lakattal.Mindenestől egy igénytelen útikosárba tettem. Hajnalban, bár a vonat késett, napfelkelte előtt megérkeztem Ceglédre. Az őrmester és a kocsi márt várt…Sose gondoltam, hogy a Lehel-kürt szolgálatában ilyen útra is vállalkoznom kell”.

 

1919 márciusában, a szolnoki csata után szükségessé vált a múzeumi értékek, így a kürt biztonságba helyezése is. Banner János összeszövetkezve a város levéltárát kezelő Muhoray Zoltán aljegyzőben, a levéltárban, rejtette el a kürtöt. Az szeptember végéig ott is maradt, bár a román katonák mind egyre keresték a múzeumot, mivel a feliratát már korábban leszedték róla, így senki sem találta meg. Ennek köszönhetően ‒ a már régebben elvitt fegyvereknek kivételével ‒ minden tárgy hiánytalanul megmaradt a múzeumban. Amikor 1919 októberében Horthy Miklós Jászberénybe látogatott, Friedvalszky Ferenc polgármester felkérette a kürötöt a városházára, hogy jeles vendégeknek megmutathassa.

 

Banner János a polgármester szobájában a kürtöt írás ellenében átadta, majd a fogadás után visszament érte.

A Jász Múzeum Banner János vezetése alatt sorakozott fel a komolyan számon tartott magyar múzeumok közé. Banner további terveinek és elképzeléseinek 1919-ben az ellene felhozott alaptalan vádak vetettek véget. 1920 áprilisában megvált a Jász Múzeumtól, hivatalosan Szegedre helyezték.

 

Banner János távozása után Szele Ambró helybeli földbirtokos lett az utód, akinek működése abban merült ki, hogy a gyűjteményeket az érdeklődőknek megmutatta. A múzeum fejlesztésére sem kedve, sem ideje nem volt. Működésének két éve alatt a gyűjtemények állapotában semmilyen változás nem történt.

 

1922. február 23-án a város Simonyi Gyula gimnáziumi tanárt, jó nevű archeológust kérte fel a múzeum vezetésére. Simonyi első ténykedése, hogy a városháza épületében lévő múzeumot vasráccsal választatta el az épület többi részétől, a múzeumőri dolgozószobát ismét használatba vette, s így lehetőség nyílt az anyag leltározására. A múzeum átrendezéséhez a Múzeumok Főfelügyelőségének segítségét kérte. Bibó István miniszteri biztos Divald Kornél régészeti előadót küldte le Jászberénybe, hogy a múzeum átrendezéséhez segítséget nyújtson. A kiállítás elkészítése azonban nem tűnt olyan egyszerűnek. A múzeum régészeti anyaga igenszegényes volt, hiszen a Jászság területén korábban előkerült honfoglalás kori leletek mind a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, s még a fölös példányokat sem kapták meg letétbe. A néprajzi anyag is hiányos volt, ezért gyűjteni kezdtek a Jászság településein, amelyről így írt Simonyi: „A gyűjtés nehézkes, a mai viszonyokban senki sem válik meg szívesen tárgyaitól, sem ingyen, sem pénzért.”

 

1922-ben vásárlás útján a következő tárgyak kerültek a gyűjteménybe:

 

db

A tárgy neve

eladó neve

vételi ára

1

 

1

biedermeier üvegpohár

 

altwien kávés edény

 

özv. Sipos Istvánné

Bartsik Mária

400 korona

1

citera

Bató Ferenc

300 korona

1

varsa

Molnár Márton

300 korona

1

biedermeier tükör

Jankovich Ferenc

1.500 korona

 

Jelentős gyarapodást jelentett a múzeum számára a jászapáti g imnáziumi gyűjtemény megmentett tárgyainak megszerzése. A gyűjteményt az intézet korábbi igazgatója, Haugh Béla állította össze, de távozása után meglehetősen mostoha sorsra jutott. Az új kiállítás, amelyhez tárlókat a Néprajzi Múzeumtól kaptak, ha nehezen is, de mégis elkészült. Az első teremben a régészeti anyagot és az éremgyűjteményt mutatták be, a második teremben a képtár kapott helyet, míg a harmadik teremben a néprajzi tárgyakat állították ki. A múzeum ismét megnyitotta hát kapuit a látogatók előtt, s júliusig minden vasárnap díjtalanul látogathatták. Télen a hideg és a fűtés hiánya miatt azonban zárva tartott. A városi tanács 1923. április 4-én a következő rendelkezést hozta a múzeumra vonatkozóan:

‒ A múzeum látogatásáért a felnőttek fejenként 10 korona belépőt fizessenek,

‒ Gyerekek csakis tanítók vagy szülők vezetése mellett tekinthetik meg és belépőt

nem kell fizetniük.

‒ A múzeumőr tűzzön ki hetenként egy órát, amikor bárki ingyen megnézheti.

‒ A belépti díjak a múzeumi tárgyak gyarapítására fordítódjanak.

Ugyanekkor rendezik a múzeumőr fizetését is, s évi 1000 koronáról 6000 koronára emelik. Hasonlóan megemelik a tárgyak évi vásárlási összegét is, 1000 koronáról 10000 koronára. Jóllehet a múzeum a város tulajdonában van, de felügyelet szempontjából a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium fennhatósága alá tartozott, s ez igen kedvező volt a működés tekintetében, hiszen nemcsak a várostól kapott támogatást, de lehetőség nyílott ún. államsegély igénylésére is.

 

A Jász Múzeum 1920/21-ben 3000 korona, 1924-ben 300.000 korona, 1926-ban pedig 2.000.000 korona államsegélyt kapott.

1924. szeptember 21-én nagy közönség és a Kultuszminisztérium képviselőinek részvételével ünnepelték meg a múzeum ötvenéves fennállását a városháza dísztermében.

1925-ben pedig a Faluszövetség kiállításán ‒ magánszemélyektől kölcsönözve ‒ mutatták be a Jászság legértékesebb kincseit.

A múzeumi gyűjtemény gyarapítása tovább folyik. Az adományokon és vásárlásokon túl a képzőművészeti anyag színvonalának emelésére ún. állami letétként mintegy 18 kép érkezik a Szépművészeti Múzeumból. Simonyi Gyula szerette volna, ha néprajzi tárgyakat is kapnának letétként, s ez által a meglévő néprajzi kiállítás anyagát is gazdagíthatnák. Kérésére dr. Györffy István 1925. július 16-án kelt levelében az alábbiakat válaszolta: „…sajnálattal vagyok kénytelen közölni, hogy a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára az érvényben lévő szervezeti szabályzat értelmében, tárgyakat hivatalos helyiségeiből semmi körülmények között ki nem kölcsönözhet, így a Jász Múzeum ilyen irányú kérését sincs módomban teljesíteni. Helyszíni tapasztalatom alapján azonban azt hiszem, hogy egy ilyen kiállításra való anyagot némi utánjárással még össze lehet szedni a Jászság területén…Óhajtandó volna, hogy a Jász Múzeum ne hagyja elkallódni a még meg menthető néprajzi emlékeket.”

 

 Réz Kálmán ny. plébános, múzeumigazgató, kezében a Jászkürttel

 

Simonyi Gyula 1926. január 6-án váratlanul meghalt. Helyébe, március 11-én Réz Kálmán ny. plébánost, képesített archeológust választják meg a múzeum új őrének, aki nagy lendülettel hozzá is lát a feladatokhoz. A munkák végzését igen megnehezíti az alapvető munkafeltételek hiánya, például az igazgatói irodában nincsen kályha, így télen nem lehet dolgozni. Réz Kálmán fűtésért folyamodik a tanácshoz, és néhány széket is kér, mivel mindössze 2 darab van a helyiségen. A tanács engedélyével Simon József városgazda 1 db kályhát vásárol Braun Zsigmond vaskereskedésében 111 pengő 78 fillérért, és átadja használatra a múzeumnak.

 

A múzeum 1931-ben a városháza emeletéről visszakerült az udvaron álló, boltíves, dór oszlopos épületbe, amely 1842-ben épült lóistállónak. Hosszú ideig ekként is funkcionált, majd katonai raktárként, később pedig adóhivatalként működött. A múzeum ekkor csak az épület egy részét (három nagyobb és egy kisebb szobát) kapta meg, a többi traktusában városi könyvtár, illetve végrehajtó hivatal működött. Ennek ellenére a kapott helyiségek mégis jobban megfeleltek a múzeum számára, mint a korábbi helyszínek. A múzeum átköltöztetése és újbóli berendezése komoly feladat elé állította Réz Kálmánt. Munkájához azonban lelkes segítőre talált Blénessy János tanítóképző-intézeti tanár személyében, aki „két hónapig éjjelt-nappallá téve mindenben az igazgatóval együtt dolgozott”.

Réz Kálmán működése alatt mindent megtett, hogy a Jász Múzeum közgyűjteményi rangra emelkedjen, de sajnos az előírt követelményeknek nem felelt meg, s emiatt állami segélyre sem volt jogosult. Ennek következtében az intézmény egyedül csak a város anyagi támogatására számíthatott, ami bizony elég szűkösnek bizonyult. Réz Kálmán a következőket írja a múzeum gazdálkodásáról az 1936-os évről szóló jelentésében: „A Jászmúzeum ugyan anyagiakban, az 1936-os évben minden eddiginél rosszabb eredményt ért el, de erkölcsi értékben annál inkább gyarapodott…Méltóságos Uram! Bár nagyon jól ismerem a nyomasztó anyagi helyzetet, mely az adózókra nehezedik mégis tisztelettel kérem, hogy a 70 P. városi segélyt 100 P-re felemelni szíveskedjék, valamint a múzeum fűtésére is legalább 10 q fűtenivalót kiutaltatni, mert bizony a látogatók, különösen a neves emberek, téli időben is fel szokták keresni a múzeumunkat, s az ott lévő óriási hideg lehetetlenné teszi az ott tartózkodást.”

 

1938-ban a múzeum éves költségvetése mindössze 700 pengő volt, amelyből 70 pengő továbbra is dologi segély címen szerepelt, az igazgató fizetése pedig 360 pengő volt. A belépődíjból ebben az évben 110 pengő folyt be a múzeum kasszájába.

Réz Kálmán nagy hangsúlyt helyezett a gyűjtemény gyarapítására. Működése alatt került a múzeum tulajdonába elsősorban adományként számos nagy értéket képviselő helytörténeti tárgy:

‒ Tóth Sándor millenniumi felvonuláson viselt nádorhuszár egyenruhája (1926)

‒ Gróf Apponyi Albert emlékzászlója (1931)

‒ Tarnay Alajos dalköltő relikviái (1934)

‒ Halmay József, az utolsó jászkapitány festménye (1934)

‒ Mária Lujza 3 elefántcsont legyezője (1934)

‒ Buck Gábor, az első jász zsidó olajfestménye (1938)

‒ özv. Gosztonyi Aladárné ékszerei (1938)

‒ Gróf Apponyi Albert emlékkupája (1940)

‒ Nagypál Miklós faragott pásztorbotja, történelmünk nagyjainak arcképével (1940)

 

A múzeumi tárgyak között természetesen a legféltettebb darab a Lehel kürtje. Réz Kálmán fontosnak tartotta, hogy bemutatása is a kürthöz méltó legyen. 1927-ben ötablakos állványt és kürt tartót csináltat a becses ereklye számára. 1937. január 5-én pedig már arról számolt be dr. Friedvalszky Ferenc polgármesternek, hogy „ma már Lehel kürtünk megfelelő, tűz és betörés mentes szekrényben foglal helyet, mely külső csín és célszerűség szempontjából minden kívánalomnak megfelel”.

 

A múzeum főként a Lehel-kürtnek köszönhetően mindenkor igen szép számú látogatót vonzott. Nagy előrelépést jelentett, hogy a tanyai nép érdeklődését is sikerült felkelteni a múzeum iránt. Például 1926-ban 5000 fő, 1927-ben 6000 fő tekintette meg a kiállításokat, s ebből 2000 fő más vidékről érkező látogató volt. 1934-ben 6431 fő, 1936-ban pedig több mint 7000 volt a látogatók száma.

 

A vendégek között számos neves személy is megfordult (dr. József Ferenc főherceg és Anna kir. hercegasszony, dr. Imrédy Béla, a Nemzeti Bank elnöke, Bornemissza Péter iparügyi miniszter, dr. Antal István országgyűlési képviselő, dr. Fettich Nándor, Móricz Zsigmond, gróf Festetich Pál és családja, dr. Alexander Imre alispán, dr. Molnár Kálmán egyetemi tanár stb.), akiknek nevét a múzeum ún. Aranykönyvébe vezették be, és a Lehel-kürt rézmetszetével ajándékozták meg őket.

 

Réz Kálmán komoly erőfeszítéseket tett a kürt még nagyobb népszerűsítése érdekében. Az ő nevéhez fűződik azon szokás elindítása is, amely szerint néhány arra érdemesült nem jász személy, ha a múzeumban járva megérintette a Jászkürtöt, akkor ünnepélyesen díszjásszá fogadták. Az eseményről egy míves oklevelet is kapott, melyet azután büszkén őrzött az utókor számára.

 

1927-ben amerikai régészek (Rayen Till és Harford Pecie) érkeztek a múzeumba a kürt tanulmányozására. S ugyanebben az évben Muzsik Zoltán szolnoki csendőr őrnagy megszólaltatta a legendás kürtöt „és egy pár szép magyar nótát is eljátszott rajta.”

Réz Kálmán rendkívül népszerű igazgatója volt a Jász Múzeumnak. Szót értett a város vezetőivel és a lakossággal egyaránt. Szerencsés módon bontakozott ki körülötte egy lelkes kutatógárda, akinek munkássága új korszakot nyitott a helytörténeti kutatások terén. E csoportban találjuk Komáromy József városi tisztviselőt, okleveles grafikust, aki 1929-ben beindítja a Jászság című lapot, de rendszeresen jelentek meg helytörténeti írásai a Jász Hírlap hasábjain is. A kutatógárdához tartozik még Blénessy János, Porteleki (Prückler) József és Németh Ferenc, kiknek neve az 1930-as években elválaszthatatlanul kapcsolódik a múzeum munkájához. Blénessy János tanár, a városi levéltár anyagának módszeres kutatása révén sok hasznos adattal gazdagította várostörténeti ismereteinket. Rendszeresen publikált a helyi sajtóban, s önálló füzetekben megjelent írásai ma is sokat forgatott adatforrások. Porteleki József bankigazgatósági tag, magas színvonalú egyéni kutatómunkája mellett anyagi támogatásával is segítette a múzeum ügyét. Egyedülálló jászkunsági könyvgyűjteményével, amelyet ma a Jász Múzeum őriz, megalapozta a Jászsággal kapcsolatos kutatómunka helyi feltételeit. A csoportban jelentős szervezőmunkát fejtett ki dr. Németh Ferenc ügyvéd, aki a város társadalmának változásait kísérte élénk figyelemmel. E kutatógárda legmarandóbb alkotása az a két múzeumi évkönyv, amelyet saját anyagi erejükből valósítottak meg.

 

A második világháború viharai a Jász Múzeum életében is mély nyomokat hagytak. Így ír erről az időszakról Réz Kálmán: „Fegyver ropogások pokoli lángtengerében zártuk az 1939. évet azon reményben, hogy az 1940. év végre megbékülést hozza mega lelkeknek, s a civilizáció áldásai édesebbé teszik majd a kenyeret, melyet nekünk juttat a Gondviselés. Várakozásában csalódott a világ, mert az embergyűlölettel egybekötött küzdelem a megélhetésért még súlyosabb volt minden eddiginél.”„Vértengerben kelt fel a nap és bíborvörös események között nyugodott le 1941. év folyamán. Világégés folyik minden helyen. Az év elején a Gondviselés jósága megkímélte ugyan a komolyabb megrázkódtatástól hazánkat, de az Úr feltámadásának ünnepét harctéren érték meg vitéz katonáink.”

A háborús körülmények ellenére Réz Kálmán lelkiismeretesen vigyázza a múzeumot, látogatókat fogad, gyarapítja a gyűjteményt, s szorgalmazza a munkafeltételeik jobbítását, valamint a tárgyak szükségszerű leltározását. „Elengedhetetlen…az iroda naponkinti fűtése, a gyakrabbi tisztogatás és a nagyon rossz ablakok megjavítása…Új leltározásra feltétlenül szükség lenne. Ma pontosan eligazodni a tárgyak között még én sem tudok. A leltározás elengedhetetlen föltétele, egy múzeumi szakember lekérése Budapestről.”

1942. december 31-én a következőkben ad számot a múzeuméves gazdálkodásáról:

 

 

Bevétel

 

 

Kiadás

 

1.

Múlt évi maradvány

8.333.- P

1.

Könyvekre és jegyzetekre

19.- P

2.

Önkéntes adományok

8.157.- P

2.

Múzeum takarítására

12.- P

 

Összes bevétel

16.490.- P

3.

Levelező lapokra

16.- P

 

 

 

 

Összes kiadás

47.- P

 

 

 

 

 

 

 

Maradvány

10.990.- P

 

 

 

 

A háborús állapotok miatt az egyik legnehezebb feladatot a múzeum műtárgyainak biztonságos védelme jelentette. Réz Kálmán a veszély elkerülése végett 1944. november 5-én a múzeum történelmi becsű értékeit (Lehel kürtje, Apponyi emlékkupa, altwien porcelán csésze, érmek, ékszerek) egy D. Jazygum feliratú keményfa ládába tette, azt facsavarokkal és viaszpecséttel ellátva, a tárgyakat külön jegyzőkönyvben rögzítve, meghatározott helyen és időben elrejtette. Az eseménynél jelen volt még Suba Lajos városi számvevőségi főtanácsos, dr. Pénzes Sándor polgármester és dr. Gerendásy János főügyész.

 

Réz Kálmán, aki úgy tartotta, „hogy szakadatlan önművelésen kívül a Jász Múzeum vezetéséhez elsősorban szeretet és kifejezetten jász lélek kell,”az 1940-es évek elején már igen fáradt és beteges, ezért 1938-tól kezdve minden év végén benyújtja lemondását a város polgármesterének: „Őszinte fájdalommal most visszaadom Nagyságodnak megbízatásomat. Korom és egybekötött kellemetlenségek miatt nagyon félek, hogy többé nem lennék alkalmas gyönyörű hivatásom oly példás betöltésére, mint aminővel és minden cselekedetemet végezni szoktam.”

Tóth György István polgármester azonban nem fogadta el Réz Kálmán évenkénti lemondását, s tovább biztatta őt a munkálkodásra. Réz Kálmán, aki legjobb tudása szerint húsz esztendőn keresztül vezette a jászok múzeumát, 1946 májusában vett búcsút végérvényesen szeretett munkahelyétől. Távozásával lezárult egy jelentős korszak, amely révén a Jász Múzeum az országos múzeumügy vérkeringésébe került.

 

 

 

 

 

helytörténet, múzeumtörténet, téma
2019-12-24 11:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00