A Budapesti Történeti Múzeumban a város egyesítésének 150. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt arról, mit jelent a fővárosban élni, milyen történeti hagyományai vannak a városnak, és egyáltalán miből is áll ez a nagy, színes forgatag, amit Budapestnek nevezünk.
A látogató legelőször egy hatalmas installációban találja magát – szó szerint benne, ugyanis egy dobozokból álló építményben vagyunk, aminek falain minden oldalról videó- és filmrészletek vesznek minket körbe, a Vili a verébtől a Szomszédokon át egészen a híradókivágásokig. Lenyűgöző ez az alkotás, remek alaphangulatot ad a kiállításhoz, nosztalgiát ébreszt a látogatóban, hiszen valamelyik filmet mindannyian felismerjük a vetített részletekben, izgalmas játék is válhat abból, vajon hányat tudunk megnevezni a látott képkockák közül. Ezzel a kellemes nosztalgiával eltelve indulhatunk tovább a következő terembe, ami egy hosszú időkapszulás résszel kezdődik.
A falon Budapest különböző időszakaiból egy-egy ember leírásait olvashatjuk a városról, illetve ahhoz kötődő élményeiről. A városegyesítéstől kezdődően a milleniumon és 1956-án át egészen az Európai Unióhoz való csatlakozásig láthatunk egy-egy emléket Budapest életéből. Megjelenik Kamermayer Károly, a város első polgármestere, de Krúdy Gyula, Blaha Lujza és Slachta Margit gondolatait is láthatjuk a falon. Nagyon érdekes szövegeket olvashatunk, azonban kissé ijesztőek a tömött sorok, sokáig kell egy helyben állva olvasni, ha mindegyik feliratra kíváncsi az ember, valamint a hely is kicsi, egy-két embernél több nehezen tud megállni.
Innen egy hosszú belső térbe jutunk, ahol a központi elem egy Duna-installáció: a városról szóló versek „peregnek le” a kivetítőkön, mintha vízesés volna, nagyon látványos megoldás ez. Az alkotók szerették volna, ha a víz is megjelenik ennél az installációnál, ez végül azonban sajnos nem tudott megvalósulni, pedig biztosan erősítette volna a Dunára való asszociációt. Ezeknél az állomásoknál a legkülönfélébb emberek Budapesthez való élményeivel, gondolataival ismerkedhetünk meg. Rendkívül színes a társaság, megjelenik például Oltai Kata művészettörténész, Pál Márton emberi jogi aktivista, de egy buddhista szerzetes vagy egy idős csepeli néni történetét is hallhatjuk.
Magával ragadó az az atmoszféra, ami egyes interjúkból árad, szinte azt érzi a látogató, hogy most csak neki mesélnek, annyira személyesek ezek az élmények, és szerintem pont ez adja a kiállítás legnagyobb erényét: a személyességét. Nem egy város-vagy kultúrtörténeti múzeumba jöttünk, van erre elég hely, ha az ember ilyesfajta tudásra vagy tájékozódásra vágyik. Itt a lehető leszemélyesebb és közvetlenebb tapasztalatok állnak a középpontban, ezzel is reflektálva a kiállítás címére, – Budapest-hatás – azaz, hogy rád milyen hatással volt ez a város, neked mit jelent, te ki vagy benne.
Ezen a személyes vonalon mozog a kiállítás összes többi része is. Egy kisebb teremben mindenféle fejfedő alá állhatunk be, amik mozgás hatására zenélni kezdenek. Nagyon érdekes az ötlet, humort és jókedvet csempész be, azonban sajnos nem működött az összes tárgy. Emellett volt a kiállítás egyetlen olyan része, ami kifejezetten nem tetszett: cipők sokasága volt kiállítva, párat fel is lehetett próbálni, de nem volt megfelelően kontextusba helyezve, nem igazán volt világos, mi itt az alkotók szándéka. Kissé hajazott a Duna-parton látható holokauszt-emlékmű cipőire, de nem egyértelműen ez volt a cél, így számomra érthetetlenné vált.
A kiállítás végén voltak a leginteraktívabb részek. Helyet kaptak kijelzők, amiken egy Budapest térképen bejelölheti a látogató, hol él a városban, mi a kedvenc része stb. Ez azonban sajnos nem működött túl jól, a térkép nem volt nagyítható és keresni sem lehetett rajta, így nehezen volt használható. Nagyon tetszett viszont az a rész, ahol padokra leülve, fülhallgatókon keresztül lehetett az „utca emberével” készült interjúkat hallgatni, amikben olyan kérdésekre válaszoltak a megszólítottak, minthogy Budapest szerintük milyen állat lenne vagy milyen íze van a fővárosnak. A terem legvégén, zárásként még egy nagy üzenőfal is helyett kapott, ahova egy tableten keresztül bármilyen üzenetet fel lehet írni, és ez azon nyomban meg is jelenik a kivetítőn. Az egyik így szólt: „Nekem Budapest lekvár a kenyéren, tejszín az epren, méz a káposztán…”
És ez a lényege a kiállításnak – hogy mindenki megfogalmazhassa, neki mit jelent ez a város. Milyen érzelem, milyen illat, milyen szín. Mindenkinek más, de van benne valami megfoghatatlan közös, amitől tudjuk, hogy igen, ez Budapest. Ezerféle, színes, zajos, hatalmas kavalkád ez a város, de a kiállítás képes megragadni ebben a zűrzavarban az egyéni hangokat és rájuk felépíteni azt, milyen is Budapest. Hiszen végső soron a benne élőktől válik azzá a hellyé, amit ismerünk.
A Budapest-hatás. Fővárosi kötődések és identitások
Budapesti Történeti Múzeum, Vármúzeum, időszaki kiállítás
2023.05.05 – 2024.03.31.
Kurátor: Népessy Noémi történész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója
Társkurátor: Horváth Péter, az Óbudai Múzeum történész-muzeológusa
Történész szakértő: Perényi Roland történész, a Kiscelli Múzeum igazgatója
A szerző a másodéves dramaturg szakos hallgató az Színház- és Filmművészeti Egyetemen és Kritikaírás című szeminárium keretében készítette a cikket.
Hasonló cikkek itt érhetők el!!!
Fotók: Szabó Attila
