A berlini Akademie der Künste honlapján 2026 augusztusában tették közzé a Bauhaus Manifesztumot, a Bauhaus aktuális kulturális és társadalompolitikai állásfoglalását. A kezdeményezéshez a kultúra, az építészet, a design, a kézművesség és az egyházak számos jelentős intézménye csatlakozott. A kiáltvány a jelenlegi németországi politikai helyzetre, különösen a populizmus előretörésére reagál.
Száz évvel az után, hogy a Walter Gropius által alapított Bauhaus átköltözött Dessauba, a szeptember 6-án tartandó szász-anhalti parlamenti választások előtt az intézmény meg kellett fogalmazza saját jelentőségét és örökségét a jelen számára. A manifesztum kiindulópontja az, hogy a Bauhaus jelentősége nem csupán az építészeti és designörökségében, hanem mindenekelőtt a mögötte álló gondolkodásmódban rejlik, ami a művészi szabadság, a nyitottság, az innováció, a különböző szakterületek együttműködése és a társadalmi felelősségvállalás összekapcsolását jelenti. E tekintetben a Bauhaus a kulturális innováció társadalmi hatásába vetett hit példája: a demokráciában gyökerező és a humanizmus által vezérelt tervezési koncepció mintaképe ma is. Mint ahogy története során többször is, az intézmény sajnos ismét politikai támadásoknak van kitéve.
A dokumentum hat alapelvet fogalmaz meg:
A Bauhaus melletti kiállás – a Bauhaus intézményeit és kreatív szabadságát védeni kell a demokráciaellenes támadásokkal szemben.
A kulturális épületek identitást teremtenek – a történelmi épületeket és tájkerteket valamint a kultúratörténet egyéb emblematikus alkotásait meg kell védeni, mert a kulturális identitásunkat és a társadalmi valóságot alakítják. Olyan helyekként kell védeni és megbecsülni őket, amelyek találkozást, párbeszédet és szabad kibontakozást tesznek lehetővé.
Az emlékezet a jövő alapja – a Bauhaus története, különösen a nemzetiszocializmus általi üldözése, arra figyelmeztet, hogy a múlt feldolgozása a demokratikus önértelmezés feltétele. Támogatni kell azokat a kulturális intézményeket, amelyek őrzik ezt az emlékezetet, és teret adnak a konstruktív párbeszédnek.
A kulturális intézmények kritikai korrekciós szerepe – talán ez a múzeumok szempontjából a legfontosabb pont. A manifesztum szerint a múzeumok, színházak, könyvtárak, koncerttermek stb. a perspektívaváltás, az ellenvélemény és a demokratikus párbeszéd terei. Ezért meg kell őrizni művészi és intézményi autonómiájukat, illetve függetlenségüket a pártpolitikai befolyástól.
Szinergetikus gondolkodás – a művészet, építészet, kézművesség, design, kutatás és technológia együttműködése a Bauhaus fénykorában innovációhoz és világhírnévhez vezetett. Ezért ma is elő kell mozdítani a holisztikus, jövőbe mutató gondolkodást és az interdiszciplináris együttműködést.
Nyitottság a nacionalizmus helyett – a Bauhaus nemzetközi kapcsolatait, a kulturális cserét és a kölcsönös inspirációt tekinti példának, és elutasítja a kultúraellenes nacionalizmust.
Kiállás a kultúra szabadsága és a demokratikus értékek mellett
Ez a manifesztum nagyon egyértelműen a jelenlegi németországi politikai-kulturális helyzetre reagál azzal, hogy a bevezetőben emlékeztet rá: a Bauhaus a nemzetiszocialisták nyomására 1933-ban végleg megszűnt. A manifesztum szerzői ezt a történelmi tapasztalatot kapcsolják össze a jelennel, hiszen a Bauhaust ma „populista támadásokkal” szemben kell megvédeni. Ugyanakkor a politikai szélsőségek erősödése miatt szükség van a Bauhaus demokratikus és humanista örökségére.
Bauhaus itt nem egyszerűen egy művészettörténeti örökség, hanem politikai-kulturális példává válik: amit a Bauhaus a művészetben, designban és építészetben képviselt – nyitottságot, kísérletezést, nemzetközi együttműködést és szabadságot –, arra a demokratikus társadalomnak ma is szüksége van. A 4. pont közvetlenül megfogalmazza azt az alapelvet, hogy a kulturális intézményeknek szükségük van autonómiára és politikai befolyástól való függetlenségre ahhoz, hogy demokratikus korrekciós és kritikai szerepet tölthessenek be.
Az első aláírók között ott van a Német Múzeumi Szövetség és az ICOM Deutschland, a Művészeti Akadémia, a Német Kulturális Tanács, a Német Formatervezési Tanács, a Német Városok Szövetsége, a Német Kézművesipari Szövetség, a Német Püspöki Konferencia és a Németországi Protestáns Egyház és számos alapítvány is. A kezdeményezést Wolfram Weimer kulturális államminiszter indította útjára. A dokumentum így nem pusztán egy művészeti intézmény belső állásfoglalása, hanem egy széles kulturális-szakmai koalíció közös politikai üzenete: a Bauhaus történelmi példáját felhasználva áll ki a kulturális intézmények szabadsága, az intézményi autonómia, a pluralizmus, a nemzetköziség és a politikai befolyástól mentes kulturális munka mellett.
A Bauhaust érő aktuális politikai támadások
A Bauhausnak már az 1920-as években is voltak jobboldali és nacionalista ellenfelei. 1919-ben Weimarban alakult meg, majd politikai nyomás hatására 1925-ben Dessauba költözött. Ott később az NSDAP megerősödése után újra politikai támadások érték, végül 1932-ben bezárták a dessaui iskolát. A Berlinben rövid ideig tovább működő Bauhaust 1933-ban a náci hatóságok razziákkal és letartóztatásokkal ellehetetlenítették.
100 évvel később ismét egy jobboldali politikai erő támadja a Bauhaust, mint a modernitás, a nemzetköziség és a hagyományos nemzeti kultúrafelfogással szemben álló irányzatot. 2024-ben a szélsőjobboldali AfD Sachsen-Anhalt tartományi frakciója „Irrweg der Moderne” – „A modernizmus tévútja” címmel terjesztett elő indítványt. Azt követelték, hogy a Bauhaust ne ünnepeljék és ne idealizálják kritikátlanul, hanem történetét és örökségét „kritikusan” vizsgálják felül. Ennek eredményeit szerintük a 100 éves évforduló kiállításainak és programjainak kialakításakor is figyelembe kellene venni.
Ez egyrészt esztétikai kritikát jelentett, mondván a Bauhaus épületei hidegek, barátságtalanok és nem vonzóak. Az indítvány azzal is vádolta a Bauhaust, hogy épületei „elidegeníti az embert a környezetétől” és háttérbe szorította a regionális és helyi építészeti hagyományokat, ami kulturális homogenizáláshoz, sőt identitásvesztéshez vezetett. Az AfD indítványa a Bauhaus mozgalmat a kommunizmushoz, illetve általában a baloldali-modernista gondolkodáshoz kapcsolta, valamint támadta a Bauhaus által képviselt nemzetköziséget és a hagyományos nemzeti kulturális identitástól való eltávolodást.
Nem kell hozzá túl sok ismeret, hogy ezek a vádak visszautasíthatók legyenek. Valóban igaz, hogy a Bauhaus szakított számos hagyományos építészeti formával és nem a történelmi stílusok reprodukálását tekintette elsődleges feladatának, hanem az új technológiák, anyagok és életformák lehetőségeit kereste. A kulturális hagyomány viszont nem feltétlenül azonos az építészeti formák változatlan megőrzésével és a Bauhausnak soha nem volt célja a helyi kultúrák „felszámolása”. A dessaui Bauhaus például szorosan kapcsolódott a helyi iparhoz, különösen a Junkers Művekhez, és a tervezésben a helyi gazdasági és társadalmi környezet is fontos szerepet kapott. Az iskola tagjai pedig nem egységes politikai nézeteket vallottak. A közismert tényeket hosszasan lehetne még sorolni.
Az AfD egyik retorikai fogása, hogy úgy állítja be a helyzetet, mintha ő fedezte volna fel, hogy a Bauhausnak vannak problémás vagy vitatható oldalai. A Bauhaus kutatása évtizedek óta kritikus és önreflexív, ami magában foglal olyan témákat, mint a Bauhaus belső hierarchiái, a női hallgatók helyzete, a gyarmatosítás kérdése, az egyes alkotók politikai nézetei, a Bauhaus későbbi mítoszának kialakulása.
A Bauhaus Dessau Alapítvány maga is hangsúlyozza, hogy ma már nem egy kizárólag európai, univerzális Bauhaus-narratívát akar fenntartani, hanem kritikusan vizsgálja a Bauhaus örökségét és jelentőségét a 21. század embere számára. A Bauhaus ugyanis nem azért jelentős, mert hibátlan, hanem azért, mert a modernitásról, társadalomról, művészetről és technológiáról folytatott vita egyik meghatározó történelmi terepe.
A kulturális intézményeknek továbbra sincs szükségük politikai felszólításra ahhoz, hogy kritikusan vizsgálják saját örökségüket. A kérdés inkább az, hogy ki és milyen célból akarja meghatározni, hogy mit jelentsen a Bauhaus?
A borítóképen: Walter Gropius dessaui Bauhaus épülete 1926 (Fotó: Gunnar Klack)
