Ma lenne 105 éves Fitz Jenő, az a történész–régész–numizmatikus, akinek neve a 20. századi magyar múzeumtörténetben nem pusztán egy intézményhez vagy kutatási területhez kötődik, hanem egy összetett szakmai magatartáshoz. Olyan múzeumi vezető volt, aki számára a tudományos igényesség, a közönség megszólítása és az intézményi felelősségvállalás nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő elemeket jelentettek.
Fitz Jenő pályája ritka teljességet mutat. Régészként, ókortörténészként és numizmatikusként egyaránt maradandót alkotott, miközben hosszú éveken át múzeumigazgatóként is dolgozott. Kutatói érdeklődésének középpontjában a római kori Pannonia, azon belül Gorsium és Székesfehérvár térsége állt. Tudományos munkásságát nemzetközileg is jegyezték: publikációi, feltárásai és interpretációi túlmutattak a hazai szakmai nyilvánosságon.
Ugyanakkor Fitz Jenő nem a „csak kutató” típusú tudós volt. A múzeumot élő intézményként értelmezte: olyanként, amely egyszerre szolgálja a tudományt, a helyi közösséget és a szélesebb közönséget. Múzeumvezetői munkáját a következetesség, a szervezettség és a hosszú távú gondolkodás jellemezte – ezek a vonások azok, amelyek miatt neve ma is hivatkozási pont a szakmában.
A múzeum mint szakmai és emberi tér
A Fitz Jenőről fennmaradt visszaemlékezések – kollégák, tanítványok, fiatalabb muzeológus-generációk elbeszélései – egybehangzóan emelik ki széles körű műveltségét és pedagógiai érzékét. Egyetemi tanulmányai során régészetet, történelmet, művészettörténetet, latin nyelvet és jogot is hallgatott, s ez a sokrétű tudás a mindennapi múzeumi gyakorlatban is megjelent.
Sokan emlékeznek rá úgy, mint aki a múzeum falai között összekötötte a szakmát és az emberi figyelmet: számára nem volt éles határ a „hétköznapi munka” és az „ünnep” között. A kiállításrendezés, a gyűjteménykezelés, a tudományos feldolgozás és a látogatók megszólítása egyaránt a múzeumi hivatás részét képezte. Most nézzük a Múzeumi Arcképcsarnokot, ahol Demeter Zsófia foglalta össze az életmű legfontosabb örökségét!
Család, háború, képzettség
Fitz Jenő (1921–2011) Budapesten született, értelmiségi családban: édesapja, Fitz József az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója volt, s a családi hagyomány részeként számon tartották Franz Schuberthez fűződő rokonságukat is. Édesanyja, Rónay Margit szintén a műveltség és kultúra világához kötődött. 1948-ban kötött házasságot F. Petres Éva régésszel, aki később szakmai munkájának legfontosabb társa és helyettese lett; gyermekeik közül fia, Fitz Péter művészettörténész és múzeumigazgató lett.
Tanulmányait Budapesten és Pécsett végezte, a budapesti bencés gimnáziumban érettségizett. Egyetemi évei a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán teltek (1939–1943), ahol régészetet, művészettörténetet, latin nyelvet és irodalmat, valamint ókortudományi tárgyakat hallgatott. Pályáját már fiatalon megtörte a háború: jogi tanulmányait katonai behívója miatt félbe kellett szakítania, 1944 őszén a frontra került, majd a visszavonulás során orosz hadifogságba esett. A kazányi fogolytáborból súlyos betegséggel tért haza 1945-ben. A hadifogság idején naplót és regényt írt, ezek azonban kiadatlanok maradtak. Tudományos tanulmányait 1947-ben fejezte be bölcsészdoktori vizsgával; régészetből szerzett tudományos doktori fokozatot 1985-ben.
Székesfehérvári kibontakozás
Szakmai pályája a háború után gyorsan ívelt fel: 1946 és 1949 között az Országos Természettudományi Múzeumban dolgozott könyvtárosként, párhuzamosan a Pázmány Péter Tudományegyetem Klasszika Archeológiai Intézetében tanársegéd volt. 1949-ben Székesfehérvárra került, a Szent István Király Múzeumba, amelynek előbb igazgatója, majd a megyei múzeumi szervezet létrejötte után Fejér megye múzeumigazgatója lett. E tisztséget 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be. 1994-től az ELTE Művészettörténeti Tanszékén az ókori művészet előadójaként is tanított, miközben aktívan folytatta régészeti kutatásait.
Múzeumvezetői munkássága kivételes léptékű intézményfejlesztést eredményezett. Az általa átvett, alig kétszemélyes városi múzeumból néhány évtized alatt közel száz főt foglalkoztató, több Fejér megyei múzeumot és kiállítóhelyet összefogó intézményrendszert hozott létre. A gyűjtemény állománya negyvenezer műtárgyról másfél millióra növekedett, az egyes gyűjtemények önállósodtak, tudományos kutatóhellyé váltak, a kortárs képzőművészet területén pedig országos gyűjtőkörrel rendelkező intézménnyé fejlődtek.
Tudományos munkásságának két fő pillére Székesfehérvár történetének feltárása és a római kori Pannonia kutatása volt. Helytörténeti és régészeti vizsgálatai alapvetően járultak hozzá Székesfehérvár középkori topográfiájának, műemlékeinek és történetének megismeréséhez; várostörténeti és idegenforgalmi vezetői mindmáig használatban vannak. Részt vett a prépostsági templom ásatásainak szervezésében és az ott előkerült embertani leletek feldolgozásában is.
Gorsium feltárása
Nemzetközi jelentőségű munkásságának középpontjában azonban a Gorsium római kori település feltárása állt. 1958-ban, Rómer Flóris és Marosi Arnold nyomdokain indította meg a Tác–Fövenypusztán zajló ásatásokat, amelyeket tervszerűen, hosszú távú koncepció mentén vezetett. A feltárások eredményeként nemcsak a település szerkezete vált megismerhetővé, hanem 1962-től létrejött Gorsium szabadtéri múzeuma is, és megindult a romterület műemléki rekonstrukciója. Munkáját 1970-ben nívódíjjal ismerték el. A hetvenes évektől Gorsium római kori kulturális központtá vált: elindultak az ókori színházi játékok (Ludi Romani) és a Floralia ünnepségek, a romterület pedig Közép-Európa egyik legjelentősebb régészeti parkjává fejlődött.
Fitz Jenő epigráfiai és numizmatikai kutatásai, valamint ókortörténeti publikációi nemzetközi elismertséget hoztak számára; munkássága a pannoniai kutatás élvonalába emelte. Múzeum- és tudományszervező tevékenységét felesége, F. Petres Éva közreműködésével végezte, közös munkájuk nyomán a székesfehérvári múzeum jelentős közművelődési és kiállítási központtá vált. A nagyszabású, nemzetközileg is jegyzett kiállítási programot 1993-ban az Európai Múzeumi Fórum Év Múzeuma különdíjjal ismerte el.
Fitz Jenő életműve így nem csupán egy kivételes tudós pályaképe, hanem egy olyan múzeumi szemlélet megtestesülése, amelyben a tudományos igényesség, az intézményépítés és a közönség iránti felelősség egymást erősítve volt jelen.
Miért fontos ma is Fitz Jenő öröksége?
Egy 105 éve született muzeológusra emlékezni nem nosztalgia. Fitz Jenő életműve ma is aktuális kérdéseket vet fel:
E kérdésekre adott válaszai nem receptek, hanem gondolkodási minták, amelyek a 21. századi múzeumi gyakorlat számára is inspirálóak lehetnek.
E sokrétű életmű hiteles, tömör és mégis árnyalt bemutatását nyújtja a Múzeumi Arcképcsarnok I. és II. kötete, amely a magyar muzeológia meghatározó alakjait mutatja be portrészerű tanulmányokban. Érdemes lapozgatni itt és itt.
