Vizsgálja felül a szépségről alkotott elképzeléseit!

KIÁLLÍTÁS

BM
2018-12-29 15:00

Erre biztat bennünket a 2019. március végéig látogatható „SAGMEISTER & WALSH: Beauty” kiállítás a bécsi Iparművészeti Múzeumban (MAK).

 

Az 1864-ben „Királyi és Császári Osztrák Ipari és Művészeti Múzeumként” alapított mai Iparművészeti Múzeum aulája és állandó kiállításai most különleges időszaki kiállítással egészültek ki Bécsben. A „SAGMEISTER & WALSH: Beauty” kiállítás nemcsak az alkalmazott művészetekre, a designra, az építészetre és a kortárs művészetekre, azaz az intézmény gyűjtőköreire és kutatási területeire, annak egyik alapfogalmára, a szépségre reflektál, hanem 70 műalkotásával elárasztja a múzeumépület egészét és különböző egységeit. Olyan élménykiállítást tekinthetünk meg Bécsben, amely beékelődik a MAK jól ismert tereibe, kibővítve a múzeumok jól bevált látószervi érzékelését a többi érzékszerv bevonásával.

 

 

Ahogy belépünk a MAK-ba, már a kapuban különleges élményben lehet részünk. Hang és fényjáték csábít bennünket egy kintinél szebb világ idealisztikus valóságába. Az aulában hanyatt fekhetünk, hallgathatjuk az erre a kiállításra összeállított, csak itt felhangzó zene vágyakozó dallamait. Közben fölöttünk 270 műanyagzacskó telik meg időről időre levegővel. A másik oldalon egy kitárt farktollú kitömött páva ácsorog, egy harmadikon pedig joystick segítségével mi irányíthatjuk kedvünkre a madarak röptét a szemben lévő óriásképernyőn.

 

 

 

 

 

 

 

Vajon mit akar mindezzel mondani a kiállítás két New Yorkban élő alkotója, a kreatív ügynökséget működtető Stefan Sagmeister és Jessica Walsh? Azt, hogy jobb lesz a világ, ha szép tárgyakkal vesszük körül magunkat? A szépség pihentet? A szépség sokféle? Mi magunk alakítjuk a környezetünket? Engedjük el a giccs fogalmát? Vagy inkább azt kutatják, miért vonzódik az emberiség a szépséghez? Mit jelent az, hogy valami szép? Mikor érzékelünk valamit szépnek? A két tervező bár érint filozófiai, pszichológiai, társadalmi problémákat, nem merül el bennük. Inkább arra ösztönzik a látogatókat, hogy ellentmondásokat és összefüggéseket fedezzenek fel, kérdéseket tegyenek fel maguknak, miközben más kultúrák lehetséges válaszait is megismerik. Már a belépőjegy megváltásakor erre felhívják a figyelmünket, hiszen olyan jegyet kapunk, amelyből korongokat törhetünk ki, hogy időről időre szavazásra bírjanak bennünket, nem túl bonyolult kérdésekben. És természetesen mindig kiderül, hogy mások szerint melyik például a legvonzóbb szín és forma.

 

 

Stefan Sagmeister és Jessica Walsh azért kezdett el foglalkozni a témával, mert felfigyeltek ügynökségi munkájuk során arra, hogy a 20. és a 21. század tervezői kritikusan, apátiával viszonyulnak a szépség fogalmához. Tiszteletre méltó tervezők és művészek állítják, hogy nem érdekli őket az esztétika. A kortárs művészeti világ szinte teljesen elfeledkezett a gyönyörködtetésről és építészeti kiadványok százait olvashatjuk végig anélkül, hogy a szépség szóval akár egyszer is találkoznánk. Sagmesiter és Walsh ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, a sors iróniája, hogy a 20. század funkcionalizmusa a legfontosabb ígéretét nem tudta megvalósítani, az esztétikát háttérbe szorító funkciót. Se szeri, se száma azoknak az 50-es években épült házaknak, amelyeket azért bontanak le, mert nem felelnek meg az emberek igényeinek. Az alkotópáros a kiállításban arra törekszik, hogy megértsük, a szépség nem csupán egy felszínes stratégia, hanem az iránta való vágy az ember lényének alapvető része. Szerintük a szépség az alakzat, a forma, a szín, a kompozíció, az anyag és a textúra kombinációja az esztétikai érzékekkel, főleg a látvány érdekében. Meg akarják mutatni, hogy a gyönyörködtető alkotások nem csak örömtelibbek, hanem jobban is működnek. De arra is felhívják a figyelmet, hogy a használhatatlan tárgyak akkor sem mindig tetszenek, ha szépek.

 

 

A tervezők foglalkozásának, napi tapasztalatainak köszönhetően meglehetősen gyakorlatias kiállítással van dolgunk. Az elméleti problémák boncolgatása helyett a szépség megtapasztalására helyezik a hangsúlyt, főleg funkcionális szempontból. Kipróbálhatjuk, hogy egy sötét szobában, hogyan hat ránk a zene, elgondolkodhatunk azon, hogy a látogatói térben található egyik kilincset szépnek látnánk-e, ha nem tudnánk kinyitni vele az ajtót, vagy, hogy melyik tér számít a múzeum legfunkcionálisabb részének. Eláruljuk, a francia Theophile Gautier (1811-1872) szerint ez a toalett.

A kiállítás egyik fő attrakciójának a Swarovski támogatásával kialakított Sensory Roomot szánták, amelybe csak cipővédőben léphetünk be. Olyan, mint egy Wunderkammer, amelyen ezúttal illatok, színek, hangok szorítják háttérbe a kézzel is kitapintható kristályok ragyogását. A látogatók kicsit érthetetlenül lépnek ki az aromaterápiás kabinok hangulatát idéző boxból.

 

 

 

Hosszú távon sokkal emlékezetesebbé válnak azok a feliratok, ahol a fény és árnyék játékában olvashatunk el közhellyé vált filozófiai tételmondatokat, vagy egymás mellett láthatunk ellentmondásokat ütköztető tárgyakat. Érdekes élmény Heinrich von Ferstelnek (1828-1883), a múzeumépület tervezőjének lépcsőfordulóban álló mellszobra alatt Günther Nenning és Jörg Mauthe 1984-es "Beauty Manifesto"-jának kezdősorát olvasni: „Ausztria gyönyörű országa egyre csúnyábbá válik”. 

 

 

Elgondolkodtatóak az urbanisztikai, építészeti problémákra reflektáló installációk is. Elborzadva nézzük végig azt az összeállítást, amelyből kiderül, hogy nézne ki ma Párizs, ha sikerült volna Le Corbusier Plan Voisin-ja (Szomszéd terv). A neves építész a francia főváros központjának jelentős részét lebontotta volna, hogy parkkal körülvett toronyházakat építhessen. Hasonlóan kritikusan viszonyulnak a nemzetközi építészeti stílus egészéhez, megmutatva, milyen jellegzetes volt egykor Németország, Kína, Dél-Afrika vagy Alaszka építészete, és milyen egyforma most. A kurátorok Le Corbusier-re, Adolf Loosra, Mies van der Rohe-ra utalva ironikusan jegyzik meg, milyen az, amikor egy osztrák, egy svájci és egy német meggyőzi az egész világot, hogyan kell az épületeknek kinéznie.

 


Egészen más az üzenete azoknak a fotóknak - két szinttel fentebb-, ahol színesre festett guatemalai disznóhólyagból készült labdákon átkelve azt láthatjuk, hogy többek között Tiranában hogyan akarták élhetőbbé tenni a várost a panelépületek átfestésével. Bár a blokklakások minősége semmit sem változott, mégis élhetőbbé vált a város a sokszínű, mintás paneltornyok között. Még megrázóbb az a fotósorozat, amely arra világít rá, miként tudja egy tetováló művész változtatni mellműtéten átesett nők életminőségén.

 

A MAK-ban a New York-i kreatív szakemberek által tervezett tárlat érdekes vállalkozás. Nem kurátori kiállításról van szó, hanem két grafikus, designer speciális alkotásáról, amely nem műalkotásokkal, hanem manifesztumokkal, dialógusokkal, monológokkal, polémiával, élményekkel, szagokkal, anyagokkal, formákkal, színekkel, hangokkal vagy azok hiányával, az alkalmazott művészetek kortárs eszközeivel mondja el, mit gondol egy olyan fogalomról, amely a kiállítást övező egész intézményben kulcsfontosságú szerepet játszik.

 

A kiállítás Bécs után Frankfurtban lesz látogatható.

képzőművészet, Múzeumok Őszi Fesztiválja, kiállítás
2018-10-15 17:00
képzőművészet, kiállítás, művészet
2018-05-28 09:40
kiállítás, külföld, látogató
2018-12-03 09:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00