EN facebook

Visszaemlékezés- és naplógyűjtés

KEZDEMÉNYEZÉS

2018-04-11 18:00

Egy új típusú, igazi 21. századi gyűjtemény kialakításába kezd a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A kezdeményezés lényege, hogy naplók, visszaemlékezések gyűjtésébe kezdenek, és mindezen forrásokból alakítanak ki új gyűjteményt. A múzeum munkatársai várják azok jelentkezését, akiknél felelhetőek régi naplók, visszaemlékezések találhatók a szülők, nagyszülők, dédszülők hagyatékából.

 

Az önéletírások, visszaemlékezések, naplók, életút-interjúk a magyar történeti múlt és a regionális, helyi történeti emlékezet feltárása szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen a megélt mindennapi történelem egykori szereplői saját egykori gondolataikat, érzéseiket, élményeiket rekonstruálják.

Az önéletírások, visszaemlékezések és a naplók egyfajta sajátos „én-nyomok”, melyek alkalmasak arra, hogy feltárják az egyén múltbéli gondolatait, a történeti tényekhez, folyamatokhoz, jelenségekhez való viszonyulását. Mindezen forrásokból a megélt történelem sokszínűsége bontakozik ki.

 

A Móra-múzeumban a már gyűjteményben bent lévő naplókat, visszaemlékezéseket először digitalizálni fogják, mindezeken alapul az új gyűjtemény virtuális tartalma. Ezzel párhuzamosan a múzeum felhívást bocsát a helyi önéletírások összegyűjtésére. A magánembereknél, családoknál eddig őrzött kéziratokat, visszaemlékezéseket, naplókat kívánják összegyűjteni, ha máshogy nem lehetséges, digitalizált változatban, vagyis a papíralapú forrásokat beszkennelik.

 

Mindezen túlmenően tervszerűen, szisztematikusan életútinterjúkat szeretnének gyűjteni, rögzíteni, s ezeket a létrehozott forrásokat a visszaemlékezés gyűjteményben megőrizni. Ha ezeket a munkákat a szakemberek elvégzik, sokkal több minden tudható meg az elmúlt évszázad magyar mentalitástörténetéről.

 

A múzeum felhívást bocsát ki a helyi társadalom számára a helyi önéletírások összegyűjtésére. Az a cél, hogy minél több eddig a múzeum által még nem ismert magánembereknél és a családoknál lévő forrást tudjanak begyűjteni – akár fizikai valójukban, papíralapon vagy ha az eredeti forrást a családok nem szeretnék kiadni a birtokukból, akkor digitalizálva kerülhetnek be az új gyűjteménybe e tartalmak.

 

Azt is hasznosnak tartja a múzeum, hogy a szegediek, Csongrád megyeiek a maguk ismeretségi körében javasoljanak az életút-interjúk számára alanyokat, akik a helyi társadalom tekintetében érdekes, fontos vagy különleges szereplők voltak egykoron.

 

A közgyűjtemény a Móra Ferenc Múzeum Facebook oldalán keresztül várja a felhívásra jelentkezőket: www.facebook.com/moramuzeum. A múzeum munkatársai bíznak benne, hogy sok új forrás kerülhet a kezdeményezésnek köszönhetően a történészek látókörébe, s ennek köszönhetően Szeged városa és Csongrád megye 20.. századi története tovább árnyalhatóvá válik.

 

tárgy, téma, történelem
2018-04-11 13:00
arculat, kiállítás, műhely, történelem
2018-04-04 17:00