A kora újkori mechanikus szerkezetek osztályozása évtizedek óta vitatott a téma kutatói között. Mivel ismertek óraütésre dallamot játszó órák, mozgó figurákkal ékesített zenélő szerkezetek, illetve zenét is játszó, helyváltoztatást is végző automaták, látható, hogy egymástól élesen elválasztható típusokról nem beszélhetünk. Az adott tárgy megjelenési formáját, figuráinak kompozícióját, ikonográfiai megformálását a művész, a megrendelő, illetve kettejük megegyezése határozta meg az adott módon. A működést biztosító belső mechanikai szerkezetet pedig a folyamatos technikai újítások, illetve az adott mester tudása is formálta.
A 16–17. században nagy népszerűségnek örvendtek az ún. figurális órák, illetve automaták, melyek valamilyen állat alakjában jelentek meg. Mozgásuk az idő múlásának méréséhez kötődött, általában az egész óra ütését kísérték valamilyen játékkal.
A bécsi Kunsthistorisches Museum anyagában megtalálható egy 1580 és 1590 közé datált, 31,5 cm magas, papagájt ábrázoló figurális óra. A madár fél lábával tartja az óra számlapját, körülötte három fiókája is látható, s minden egész órakor kinyitja a csőrét. Hasonlóképpen fél mancsával tartja a számlapot egy oroszlán is egy Karl Schmidt augsburgi óraműves által az 1620-as években készített darabon.
Papagáj. Figurális óra. Ismeretlen délnémet mester, 1580–1590. Kunsthistorisches Museum, Bécs.
A drezdai Mathematisch-Physikalischer Salonban egy koronás, négy lábán nyugvó helyzetben ábrázolt, hímoroszlán formájú figurális óra is megtalálható. Az állat minden egész órakor „üvölt” – száját mozgatja. Az órát, és az állatot mozgató mechanikus szerkezetet az ébenfa talpazat tartalmazza, az ismeretlen készítő erre helyezte az aranyozott figurát, ezen látható a vízszintesen elhelyezett számlap is. A tárgytípusnak számos változata is ismert, ahol az oroszlán hasonló pózban ábrázolt, vagy éppen ágaskodik és felemelt lábai között található maga az óra. Ilyen például két 1625 és 1635 közé datált augsburgi darab, melyeket Caspar Pfaff órásmester készített. Ezeken az oroszlán koronát visel és a bajor választó zászlaját tartja a kezében, az egész óra ütésekor ők is szájukat mozgatják. Ismert fekvő oroszlánt ábrázoló figurális óra is, valamint több kutya formájú, majmot, unikornist, griffet és bárányt megjelenítő is. Ezeknek a daraboknak általában a szeme mozog, az adott óra számát ütik el ily módon.
Az oroszlán az órák egyik leggyakoribb díszítőeleme volt. A világi hatalom szimbóluma egy olyan tárgyon, melynek a birtoklása ekkor csupán a hatalomgyakorló, felső társadalmi rétegek számára volt elérhető. Az oroszlán és az idő Tiziano az Prudentia allegóriája című festményén is összekapcsolódik. A kép egy háromfejű embert ábrázol, egy ifjú, egy férfi és egy aggastyán arcából felépítve, alatta pedig ugyanilyen módon egy háromfejű szörnyet kutyából, oroszlánból és farkasból, melyek az egyes éltkorok szellemi tulajdonságait szimbolizálják.
Sas koronával. Figurális automata-óra. Ismeretlen mester, 1630 körül. Staatliche Kunstsammlungen, Drezda.
A figurális órák, illetve automaták olykor – ahogy például a már említett bajor zászlót tartó ágaskodó oroszlán is – konkrét reprezentációs céllal rendelkeztek. A Habsburg-család uralmát jeleníti meg egy felségjelvényekkel ábrázolt, kitárt szárnyú, fején koronát viselő sas. A tárgyat ismeretlen mester készítette feltehetően Augsburgban, a 17. század elején. A madár országalmán áll, egyik lábának karmai között jogart tart, ennek mozgása mutatja az egész órákat. Minden negyedóra fordulóján kinyitja csőrét és mozgatja a szemeit. A tárgy egyik analógiája a Staatliche Kunstsammlungen Dresden Mathematisch-Physikalischer Salonjában látható. A két tárgy közötti hasonlóság a kompozícióban jelenik meg. A drezdai darab alakja is egy kitárt szárnyú, koronás sas, a jogarral mutatott idő helyett azonban a tárgy ébenfa talpazatában található maga az óralap. Készítője ugyanúgy ismeretlen, datálása megegyezően a 17. század első harmada, készítési helyeként a kutatás szintén Augsburgot feltételezi. A kitárt szárnyú koronás, egyik lábával jogart tartó sas a Habsburg uralkodók jelképeként használt gyakori szimbólum volt, megjelent többek között Johannes Kepler 1627-ben Ulmban kiadott Tabulae Rudolfianae Astronimicae című munkájának címlapján is.
Teve alakú asztali óra. Elias Weckherlin – Hans Jakob Mair, 1673 és 1677 között. Staatliche Kunstsammlungen, Drezda.
A figurális órák között ismert számos tevét formáló darab is ismert. Az egyik egy vízszintes számlappal ellátott fekvő tevét és mór gazdáját ábrázoló óra. A tárgy az 1670-es évekre datálható, készítői augsburgi mesterek, Elias Weckherlin óraműves és Hans Jakob Mair ötvös voltak. Óramű szerkezete egy drágakövekkel, ametiszttel, türkizzel, gyöngyökkel és rubintokkal gazdagon kirakott négyszögletes ezüstszelencében van, melyet négy odalán ovális üvegberakások díszítenek. Ennek tetején helyezkedik el a fekvő teve aranyozott alakja. Púpja helyén található a virágdíszes, zománcozott vízszintes számlap, melyre a mór pálcával mutat – a szerkezet így jelzi az időt. Stílusában a 16. századtól a közép-európai uralkodói udvarokban megjelenő divatos, törökös tárgyakhoz köthető. A távoli, kultúrájában is idegen Oszmán Birodalomból származó darabok, illetve az azok stílusát utánzó európai készítésű tárgyak nem csupán egzotikumok voltak, hanem a török ellen harcoló uralkodók reprezentációjának részei, a hadszíntéren elért sikerek megjelenítői.
Tevét megjelenítő figurális órából magángyűjteményekből két további darab ismert. Mindkettő augsburgi műhelyben készült, datálásuk a 16–17. század fordulójára esik. Az egyik álló helyzetben ábrázolja az állatot, áttört ezüstdíszítésű hatszögletű, ébenfa talpazaton, a hátán két párna tetején ül egy apró alak, aki kezében pálcát tart. A teve aranyozott, ezüst rátétekkel díszített testének két oldalán egy-egy nagy méretű zománcozott óralap látható, egykor az egyik az egész órákat, a másik a negyedeket jelezte. Ismert egy analógiája, amely az állatot járás közben ábrázolja, ahogyan az aranyozott, téglalap alakú ébenfa talpazaton áll. A hátán ülő ember ezüstből készült, kezében az előző darabhoz hasonlóan pálcát tart. A szerkezet talpazatán egy óra számlapja látható, ha elüti az egészet, a teve vezetője suhint pálcájával.
A figurális órák között ismert egy számlap nélküli, pelikánt ábrázoló ún. ütőóra is. Az aranyozott madár ezüstből kialakított fészkében, fiókái felett ül, azokat félig kitárt szárnyával óvja. Az időt csőrével saját mellkasán üti el, s minden nap elteltével talpazatán megfordul. A fiókáit saját vérével etető pelikán a kora újkorban gyakori szimbólum volt, az önfeláldozás, a szeretet és Krisztus jelképe. Óra formájában a Megváltó hatalmát jeleníti meg a halál felett, ahogyan pl. a toronyórákon megjelenő egyik leggyakoribb figura, a kakas is, amely Péter árulásán keresztül figyelmeztet a hitre, mellyel, az Örök élet országában legyőzhető a halál. A papagáj ábrázoló automata óra analógiája, egy papagájt formázó ütőóra Münchenben, a Bayerisches Nationalmuseumban található meg.
Pelikán alakú ütőóra. Tobias Reichel, 17. század eleje. Staatliche Kunstsammlungen, Drezda.
Teknős mozgását utánozza egy 9,5 cm magas, 13,5 cm hosszú, 17. század eleji automata, Ifj. Hans és Id. Georg Fronmüller augsburgi mesterek munkája. A tárgy játéka során lassan lépeget előre. A teknős hátán Jób ül, kantárral irányítja az állatot. A tárgy ma a bécsi Kunsthistorisches Museumban látható. Ehhez hasonló módon egy rák mozgását képezi le Hans Schlottheim 1590 körül készített automatája. A 13 cm széles és 20 cm hosszú, rézből kialakított állat szinte anatómiai pontosságú, lábait és ollóit mozgatja. A világ megismerésének vágya tükröződik vissza benne, a természet megfigyelése, törvényszerűségeinek leírása az egyes állatok mozgásától az egész mindenség rendszerének működéséig – ahogyan a Wunderkammerek kollekcióiban is. Ugyanez a szemlélet pár évtizeddel később egy pókot formázó automatában is megjelent, melyet Tobias Reichel órásmester készített. A 2,6 cm hosszú és 3,2 cm széles aranyozott rézből és acélból készült tárgy méreteiben és kialakításában is igyekszik valódi pókot megjeleníteni. Kerek potroha fogaskerekekből álló szerkezetet rejt, így a fémből teremtett pók mozgása során apró lábain szalad. A tárgy II. Keresztély szász választófejedelem felsége által került 1604-ben a Drezdai Kunstkammerbe, ahol a mechanikus rákkal együtt ma is látható.
Az állatok mozgását visszaadó automaták a természet megismerésének eszközei voltak, s egyben az isteni teremtést utánozták. A tudósok, művészek megfigyelték a természetet, az adott állat mozgását, leírták, majd leképezték azt, s fémből életre keltették. A különböző állatok képére készített mechanikai szerkezetek mozgásuk által az élet illúzióját keltették. A tudás felhalmozása nyomán így nem egy élettelen mikrokozmosz jött létre a Wunderkabinetekben, hanem látszólag, a káprázat szintjén életre is kelt a természet egy térbe sűrített, esszenciális mása.
II. Keresztély, Szászország mecénás uralkodójának öccse, I. János György (1585–1656) gyűjteményéből ismert egy medvéből készült automata. Az 1625 körül, ismeretlen mester által készített tárgy alapja egy preparált, 98 cm magas medvebocs, melynek belsejében óraműszerkezet található. Az állat egy dobot tart, melyen egykor, miután a mellkasán lévő óra elérte a beállított időt, dobolt, s közben szemeit és száját mozgatta. Az automata ily módon egy élő állat hatását keltette, igaz, cselekvése nem természetes.
Ugyanez, az élet víziójának megteremtése volt Jacques de Vaucanson (1709–1782), francia tudós, az Académie des Sciences tagjának célja is, aki 18. század során több automatát is készített ebben a szellemiségben. Közülük az egyik legismertebb egy kacsa formára készített darab, amely az emésztés illúzióját keltette. Az először 1739-ben kiállított mechanikus szerkezet Vaucanson szerint tulajdonképpen belül egy apró kémiai labor volt. A kacsa szárnyait mozgatta, közben magokat evett és vizet ivott, végül pedig mindez emésztett formában távozott a szerkezetből. Bár a tárgyról és készítőjéről egy levelében Voltaire is elismerően írt, a kacsa valójában nem volt képes emészteni. A lenyelt magok és víz elegye összegyűlt egy belső tartályban, egy másikból pedig egy ettől eltérő anyag távozott.
James Cox (1723–1800) angol ötvös a 18. század második felében két lenyűgöző mozgású automatát is készített. Az első egy ezüsttollazatú, életnagyságú hattyú, amely ma az angliai The Bowes Museumban látható. A tárgy 1773-ban készült, s először az ötvös saját gyűjteményében kapott helyet. Cox maga is gyűjtött, Kunstkammerének kollekciója számos automatából állt, melyek egyfajta mechanikus mikrokozmoszt alkottak. A gyűjtemény a horologium Dei, a mechanikus világ egy térbe kicsinyített változata, automatákon keresztüli leképezése volt. Az ezüst hattyú egy ilyen jelenetet ad vissza, a természet egy apró darabkáját, az élet illúzióját keltve. A hattyú egy falevelekkel keretezett patakban ül, melynek vizét Cox vékony üvegrudak sokaságából alakította ki. Az automata játéka során ezek forognak, így a víz hullámzásának hatását keltik. A hattyú fejét mozgatja, majd figyelmes lesz a vízben úszó apró halra, és lecsap rá. A tárgy belül három óraszerkezetből épül fel, mozgása kb. 40 másodpercig tart, halk dallam kíséri.
James Cox másik csodált automatája ma az Ermitázsban látható, egykor II. Katalin cárnő számára készült ajándékként. Orosz földre darabjaiban érkezett meg 1781-ben, Ivan Petrovitch Kubilin, a korszak neves mechanikusa állította össze. A szerkezetet ma is működőképes, négy óramű mozgatja, kompozíciójának központi alakja egy páva, aki egy tölgyfaágon ül. Tőle balra egy bagoly látható kerek kalitkában, jobbra pedig egy kakas. Az ágakon mókusok is megjelennek, a talpazaton pedig egy gomba, melynek kalapján található egy hasíték, ezen keresztül látható egy óralap, amely forog. Az időt ehhez viszonyítva a gomba tetején látható mozdulatlan szitakötő mutatja. Az alakokat arany és ezüst felületek borítják.
Kacsaautomata. Jaques Vaucanson, 1739. Metszet.
Az erdei jelenet a bagoly mozgásával kel életre. Kalitkája 12 fordulatot tesz, közben a rajta található csengők szinkópa ütemű dallamot játszanak. A madár eközben fejét és szemeit forgatja, jobb lábát emelgeti. Mindez kb. másfél percig tart. Ezt követően a páva fokozatosan kitárja aranyozott farktollazatát, kinyújtja a nyakát, felemeli a fejét, majd elfordul és megmutatja tollainak ezüst hátulját is, és visszatér eredeti helyzetébe. Végül a kakas is felemeli fejét és kukorékol, ekkor a zene is elhallgat, s a tárgy befejezi mozgását. A jelenet szimbólumoktól zsúfolt. A páva szoláris madár, a mindenség és az öröklét megtestesítője, valamint a halhatatlanság szimbóluma. Ezért gyakorta megtalálható ókeresztény katakombák falain, sírok és szarkofágok díszítésében. Krisztushoz kapcsolódóan képzőművészeti alkotásoknak is gyakori eleme, pl. Tintoretto: Pásztorok imádása (Jézus születése) című festményen is megjelenik. A kompozíció középpontjában tehát az öröklét áll, Jézus, aki legyőzi a bagoly által megjelenített halált. A bagoly azonban a kereszténység korai szimbólumrendszerében a hitetlenséget is jelképezte, s így kapcsolódik hozzá a kakas, amely mint korábban már látható volt, a hitre figyelmeztet, ami által legyőzhető a halál, és beteljesül az örök élet.
Így kapcsolódik össze a keresztény hit legalapvetőbb eleme és a természet megismerése, leképezése. A mechanikus világkép, Isten és az élet jelenik meg összetett szimbólumokon keresztül egy tárgyon, amely mintegy a teremtést utánozza, és az örökkévalósággal kacérkodik. Ez az automata ily módon immár nem egy Wunderkammer része volt, hanem önmagában egy mikrokozmosz, növények és állatok alkotta természeti környezet, melyet a technika, az ember teremtett, s amely emberi beavatkozással, kulccsal való felhúzást követően „életre is kelt”.
Címkép: „Üvöltő oroszlán” Figurális automata-óra. Ismeretlen mester 1635 körül. Staatliche Kunstsammlungen, Drezda
