A Bajor Gizi Szinészmúzeum 2021-es Múzeumok éjszakája eseménye címéül Latinovits Zoltán gondolatát választotta. A művészről ősszel egy nagyszabású kiállítás keretében emlékezik meg, ehhez kapcsolódóan június 26-án este a verseké lesz a főszerep.
A versmondás Latinovits életművének egyik meghatározó eleme. E témát járjuk körül, felidézve az Egyetemi Színpad történetének meghatározó, mára legendássá vált előadóestjeit. A program fő helyszíne ez alkalommal a Bajor-villa csodás kertje.
Négy helyszínen, színészekkel és középiskolás fiatalokkal elevenítjük föl Latinovits Zoltán, Mezey Mária és Cserhalmi Anna Izgága Jézusok című összeállítását, Mensáros László XX. század című döbbenetes erejű vallomását, Berek Kati József Attila- és Nagy László-versekből szerkesztett zenés estjét. A felhangzó versek mellé kamarakiállítást és beszélgetést kínálunk, melyek az Egyetemi Színpad jelentős pillanatait elevenítik föl. Az est egyik fénypontjának ígérkezik Sebő Ferenc, aki történetmesélés közben – reméljük – időnként a „húrok közé csap”.
A múzeum kiállításait közismert művészekkel járjuk be. A Róna Viktor életművét bemutató tárlatban a kiállítás látványtervezőjével, Csanádi Judit díszlettervezővel és a Rónát követő generáció emblematikus alakjával, Szakály Györggyel találkozhatnak a látogatók, továbbámeglepetésvendéget várunk állandó kiállításainkba is. Nem feledkezünk meg a családokról sem. A havonta online formában jelentkező Fényből szőtt mesék című sorozatunk végre visszaköltözik a villába, és varázslatos Szent Iván-éji történettel ismertet meg a két közreműködő: Kecskés Karina és Fehérváry Lilla.
2021. június 26. 18-23 óra
Események a kertben:
18.00-19.30 óra: Fényből szőtt mesék: Szent Iván-éji történet– gyerekprogram
A páfrány virága
Az évkör egy jeles napja június 24. E napon ünnepeljük Szent Iván és Keresztelő Szent János névnapját. Ugyanakkor ez a nyári napforduló ünnepe is, ekkor a legrövidebb az éjszaka. A szertartásos tűzgyújtás e naphoz kötődő hagyományának célja megőrizni a fényt, segíteni a Nap évenkénti újjászületését. Történetünk is e szép szokáshoz kapcsolódik.
Közreműködik:
Kecskés Karina színművész, drámapedagógus és Fehérváry Lilla előadóművész(A gyerekprogramon a gyerekek és családtagjaik a szülők/nagyszülők védettségi igazolványának vagy a védettséget igazoló applikációnak a felmutatásával vehetnek részt!)
19.00-23.00 óra: Latinovits Zoltán és a versek / az Egyetemi Színpad legendás estjei
Részletes program:
19.00 – 20.00: Vendégünk: Havas Judit előadóművész és Sebő Ferenc énekes, dalszerző, népzenekutató. A beszélgetést Gajdó Tamás színháztörténész vezeti.
20.00 – 20.15: Latinovits Zoltán-pavilon
Közreműködik:Trill Zsolt színművész, valamint Keleti István Alapfokú Művészeti iskola és Művészeti Szakgimnázium diákjai
21.00 – 21.15: Mezey Mária-pavilon
Közreműködik: Szűcs Nelli színművész
22.00 – 22.15: Mensáros László-pavilon
Közreműködik: Hirtling István színművész
22.45 – 23.00: Berek Kati-pavilon
Közreműködik: Spolarics Andrea színművész
Az egyes helyszíneken színészek mondanak verseket, valamint középiskolás fiatalok egyéni látásmódban megfogalmazott versértelmezéseiket mutatják be.
Események a kiállítóterekben:
20.20 – 21.20 óra: Beszélgetés a Herceg a vasfüggöny mögül című kiállításban. Vendégünk: Csanádi Judit és Szakály György
21.20 – 21.50 óra: Tárlatvezetés az emeleti állandó kiállításban. Közreműködik: Szigethy Gábor színháztörténész
Regisztráció szükséges mindkét beltéri eseményre 2021. június 24-ig!
szebenyi.agnes@oszmi.hu
Folyamatos programok:
18.00-23.00 óra: Vetítés a Bács Ferenc-kamarakiállításban.
Előadás-és filmrészletek a művész főszereplésével.
18.00 – 23.00 óra:. Versmondó színészek mozgóképes felvételeiből válogatunk.
A múzeumok éjszakája összes rendezvényén csak védettségi igazolvánnyal vagy a védettséget igazoló applikáció felmutatásával lehet részt venni! Karszalag a helyszínen 2021. június 18-tól megvásárolható a múzeum nyitvatartási ideje alatt. (felnőtt: 1500 Ft gyerek: 800 Ft)