Október 26-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás, melynek apropóját a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója adja. A közös rendezésű tárlat öt tematikai egységben, gazdag tárgyi anyag és installációk segítségével idézi fel a tudományos közösség szerepét a magyar nemzet sorsában.
Az öt, erőteljes vizuális karakterrel rendelkező terem közötti ugrások megkérdőjelezik a megszokott nézőpontokat és egyúttal a lineáris történelemértelmezéstől való elszakadást is ösztönzik. A látogatók az első teremben a 15–18. századi tudós társasági körök eszmei előkészítő munkájával és az akadémiai intézmény kialakulásának kezdeti koncepcióival ismerkedhetnek meg, amelyek a tudomány társadalmi fejlődésben betöltött szerepét hangsúlyozzák.
A második terem a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásának történeti hátterét tárja fel, kiemelve Széchenyi István és kortársai szellemi vezetésével kibontakozó aranykort, valamint az intézmény 19. századi fejlődését.
A harmadik terem a 20. század politikai és társadalmi válságai közepette az akadémiai tudomány konszolidációjára irányuló törekvéseket és az intézmény túlélési stratégiáit mutatja be.
A negyedik térben Orosz Klára Platoni testek című művészeti alkotása által megidézett kortárs reflexiók és az akadémiai örökség dialógusa jelenik meg, amely az eszme történeti folytonosságára és mai aktualitásaira reflektál. Végül az ötödik terem a modern Magyar Tudományos Akadémiát mutatja be, hangsúlyozva Karikó Katalin és más kiemelkedő tudósok szerepét, valamint az intézmény társadalmi beágyazottságát, nemzetközi együttműködésben betöltött funkcióját és tudásközponti jelentőségét.
"A kiállítás kiemelkedő tárgyi gazdagsága (több mint 800 műtárgy), valamint az ikonikus relikviák [... ] különösen intenzív vizuális élményt nyújtanak a látogatóknak."
forrás: saját fotó
Az enteriőrök között szerepel egy idegsejt-szigetekkel tagolt tér, aranykor-ábrázolás „arany platánfával”, sötét, traumatikus történelmi installáció, valamint interaktív terek is, utalva a tudomány időbeli folyamataira. A vizuális jelrendszer – kert, bagoly, rácsszerkezet – mely végigkísér bennünket a kiállítás egészén, nem csupán dekor; koncepcionális szereppel bír és arra ösztönöz, hogy ne csupán olvassuk, hanem értelmezzük is a történeteket.
Különösen hangsúlyos az alapító közösségek szerepe a tudás megteremtésében. Az akadémiák nem csak intézmények, hanem közösségi művek – intézményi terek és felelősségek halmazai. Freund Tamás, az MTA elnöke úgy fogalmazott, hogy a tudomány „varázshatalma” egyszerre szabadság és morális felelősség – minden gondolkodás egyben cselekvés is.
"A második terem a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásának történeti hátterét tárja fel, kiemelve Széchenyi István és kortársai szellemi vezetésével kibontakozó aranykort..."
fotó: Ábel Adrienne
A kiállítás nem esküdött fel egy egyszerű nagy narratívára, inkább feszegeti a tudomány, mint intézmény nemzeti szerepét. A 20. század témája egy fragmentált és sötét hangulatú installáció formájában jelenik meg, amely szembesít a tudományosság ideológiai rendszerekkel szembeni kiszolgáltatottságával. A tárlat nyíltan konfrontálódik a kérdéssel: mennyiben képes a tudomány reflexív módon túlélni a politikai és társadalmi viharokat?
Az utolsó terem – mely egy kozmikus, interaktív digitális tér – nem csak a múltra reflektál, hanem a jövőhorizontot is megjeleníti: tudás, nemzeti közösség és nemzetközi együttműködés egymásra fonódását. A Coldplay Music of the Spheres című zenei albumának néhány ikonokus dalával megelevenített térben olyan innovatív és izgalmas tárgyak találhatók, mint például a Magyar Nemzeti Múzeum egyedi Gömböce, mely az 1802. sorszámot viseli.
Az MNMKK MNM saját, 1802-es sorozatszámú Gömböce
fotó: Ábel Adrienne
A kiállítás kivételes alkalmat teremt arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kétszáz éves intézményi struktúráját ne csupán történeti kontextusában, hanem mai, aktuális társadalmi szerepében is szemléljük. A bemutatott anyag további szakmai diskurzusok kezdeményezésére is alkalmas lehet, például panelbeszélgetések formájában, amelyek a múlt és a jelen összefüggéseit vizsgálva a tudomány társadalmi küldetésének kérdéseit helyeznék a középpontba. Emellett tematikus workshopok szolgálhatnának a kiállított tárgyakhoz kapcsolódó digitalizációs és oktatásfejlesztési lehetőségek feltérképezésére. Ezen felül érdemes lehet megfontolni a tudománykommunikáció eszközeinek tudatosabb bevonását, hogy a tudomány élményszerű és befogadható formában jelenjen meg, különös tekintettel a fiatalabb generációkra.
Orosz Klára Platoni testek című alkotása a kiállítás negyedik terében
forrás: saját fotó
A kiállítás kiemelkedő tárgyi gazdagsága (több mint 800 műtárgy), valamint az ikonikus relikviák – például Karikó Katalin Nobel-díja, gróf Széchenyi István adományozólevele, a Kopernikusz-kötet, Jókai Mór íróasztala, Bartók Béla tekerőlantja, Mikszáth Kálmán utazótáskája, a székház egykori homlokzatát díszítő oroszlánfejek vagy éppen Kisfaludy Károly halotti maszkja – különösen intenzív vizuális élményt nyújtanak a látogatóknak.
Ugyanakkor a kísérő zenei és vizuális elemek, a látvány (tükrök, csillogó részletek, a sötét és világos felületek váltakozása), valamint a kiállítótér zsúfoltsága és a tematika összetettsége egyes látogatók számára nehezen követhetővé és akár nyomasztóvá teheti az élményt. A termek és szimbólumok sokasága esetenként elvonhatja a figyelmet a kiállítás fő üzenetéről és a mélyebb diskurzusokról – arról, hogy milyen értékeket és célokat képvisel ma a Magyar Tudományos Akadémia.
A Varázshatalom nem csupán ünnepi retrospektív kiállítás, hanem aktív társadalmi tükör – kérdésekre késztet a tudományos társulás jelenkori értelméről, a közösségi felelősségről és a jövő orientációjáról. A vizuális és tárgyi gazdagság ellenére az igazi erő abban rejlik, amikor a látogató elgondolkodik: „Mi az akadémiai közösség ma, és hová tart?”
Vízió, innováció és tudomány találkozása
Fotó: Ábel Adrienne
