Rövid írásomban egy egyszerű, de annál lényegesebb jelenségre kívánom felhívni a figyelmet. Az utóbbi időben egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a műtárgyak iránt mutatott felelősségtudatunk, tiszteletünk, hanyatló tendenciákat mutat. Korábban több nagy múzeumunk nívós kiállításain bevett szokás volt a klimatikus viszonyok ingadozásának elkerülése érdekében, a zsilip kapu használata a kiállítótérbe való be- illetve kilépés során, továbbá a cipőre húzható zsák alkalmazása. Ezek az apróságnak tűnő, de a műtárgyvédelemben nagy jelentőséggel bíró – sok esetben rendkívül hasznos – megoldások sajnos eltűnőben vannak. A műtárgyak mozgatásához használt speciális kesztyű is ehhez a kérdéskörhöz tartozik.
A mindennapokban a műtárgyakkal dolgozó emberek (magángyűjtőként, galériában vagy múzeumban) sok esetben csak akkor vesznek fel kesztyűt, ha valamilyen média szereplésre kerül sor, vagy ha erre a gondos restaurátor külön figyelmezteti őket. Sajnos a kiállítóterekben szabadon álló, vagy nem kellő védelemmel ellátott műkincseket a látogatók is gyakran megérintik, nem is tudva milyen károsodásokat okoznak ezzel. A kesztyű viselésére nem azért van szükség, hogy a régi tárgyaktól a kezünk ne legyen piszkos. Sőt, a helyzet éppen ellenkező! Bőrünk nedvessége, zsírossága, pH értéke, a kezünkre felhordott különféle kozmetikumok, a bőrredőkben megtapadó szerves, szervetlen szemcsék a műtárgyak felületén károsodásokat okoznak. Az általam leírtak bizonyítására, bemutatok néhány mikroszkopikus felvételt más-más emberek ujjáról.
A bőrre került anyagok, egy tárgy kesztyű nélkül történő megérintése során mind a felületre juthatnak, ahol némi iniciáló hatás következtében lassan, de biztosan károsítják azt. A probléma az, hogy a kesztyű nélkül megérintett tárgyon az ujjlenyomatok sok esetben már csak a károsodások megjelenésével válnak láthatóvá, így a megelőzésre a restaurátoroknak kevés esélyük van. A károsodások közül talán a leglátványosabb jelenség a fém tárgyakon megfigyelhető ujjlenyomat-korrózió kialakulása. A kéz természetes nedvessége és savas pH értéke együttesen korrodálja a fémfelületet, melyet, ha nem detektálunk és kezelünk időben, a tárgy felületébe bemaródó korrózió foltokat okoz. A jelenség főként vas, réz és ezüst tárgyakon figyelhető meg. Ezeket a bemaródásokat a tárgy roncsolása nélkül már nem lehet eltávolítani, így a tettesek ujjlenyomatai a tárgyba maródva, mint afféle „bűnjel”, megőrződnek az utókor számára. Nemcsak a fémtárgyak esetében tapasztalható a jelenség. Bútorokon, festményeken az ujjlenyomat mintázatát követve a lakkréteg mattá válik, elszíneződések, szélsőséges esetben penészfoltok is kialakulhatnak.
Az említett eszköz használatával ezek a károsodások megelőzhetők. A megfelelő kesztyű anyaga nem károsítja a műtárgyat, fogófelülete csúszásbiztos, nem szálasodik, és így a kiálló műtárgyelemekbe nem tud beleakadni. Nyugat-európai intézményekben, gyűjteményekben már régóta bevett szokás nemcsak a kesztyű viselése, hanem a karon és kézfejen található ékszerek, óra levétele műtárgyak mozgatása során. A megfelelő ruházatra is odafigyelnek. Fontos szempont, hogy a viselt ruhadarab anyagába a tárgy ne tudjon beleakadni, ne legyenek rajta olyan szerelt részek (gomb, csat, kitűző) mely a tárgy védőrétegét vagy alapanyagát megkarcolhatják.
Természetesen lehet olyan kivételes szituáció, amikor a tárgyat kesztyű nélkül érintjük meg, de ilyenkor gondoskodjunk arról, hogy kezünk tiszta és száraz legyen. A munka befejeztével a felületről ujjlenyomatainkat mindig szakszerű módon távolítsuk el. Köszönöm, hogy végigolvasták rövid írásom, figyeljünk együtt műkincseinkre, hogy az utókor is teljes pompájukban csodálhassa meg ezeket a pótolhatatlan tárgyakat!
A szerző a Magyar Nemzeti Múzeum Műtárgyvédelmi és Restaurátor Főosztályának fegyver-, ötvös főrestaurátora.
