Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Ragyogj! – Ékszerek ideje című időszaki kiállítása újabb mérföldkőhöz érkezett. Nemrég megnyílt a kiállításhoz tartozó új pop-up tárlat a múzeum Kupolatermében Határvonalakon - Ékszerek az ember, a természet és az épített környezet metszéspontjaiban címmel, amelyben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) jelenlegi és egykori hallgatóinak, valamint tanárainak a munkái kaptak helyet.
A kiállítás egy olyan különleges párbeszédet hív életre, amely az ember, a természet és az ezek között és körül megjelenő terek határait és egymásra hatását vizsgálja. A kiállítás célja, hogy a bemutatott munkákon és témákon keresztül egy izgalmas és sokszínű képet adjon arról, hogyan formálódnak az ékszerek, és hogyan képesek tükrözni egyéni, alkotói vagy akár társadalmi jelenségeket.
A megnyitóünnepségen dr. Zsigmond Gábor főigazgató elmondta, hogy az egyetemek és a hallgatók nagyon fontos partnerei a Múzeumnak abban, hogy egy „élő” múzeumot hozzon létre az intézmény. „Október közepén írtuk alá az ország első számú kreatívipari egyeteme és az ország első múzeuma közötti együttműködést, amely egy kifejezetten programalapú megállapodás közös programokkal és közös kiállításokkal.”
Koós Pál, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora beszédében kiemelte, hogy a MOME és a Nemzeti Múzeum egymástól elválaszthatatlan szellemiségben, gondolatokban és tevékenységben is. Ami a két intézményt összeköti, az a tudásmegőrzés, a tudásátadás és a tudásgenerálás tere.
Vági Flóra ékszerművész és a MOME Designer-Maker MA szak vezetője, a pop-up kiállítás kurátora hangsúlyozta: „Egy elképesztően progresszív dolog, hogy a Múzeum vállalta, hogy hallgatói munkákat is bemutat. Úgy döntöttem, hogy a legeslegfiatalabb generációt, tehát az elmúlt 10 évben diplomázott, illetve a még most is az egyetemen tanuló hallgatók munkáiból állítom össze ezt a kiállítási anyagot.”
Az ünnepélyes megnyitót követően egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol dr. Kiss Erika, a tárlat egyik kurátora, Spengler Katalin műgyűjtő (akinek egyedi ékszergyűjteményének különleges darabjai szintén megtekinthetők a kiállításon), valamint Vági Flóra vettek részt. A program moderátora Kovács Krisztina művészettörténész, a MOME rektori kabinetvezetője volt.
A kortárs ékszerek a történeti darabok mellett új perspektívákat nyújtanak, gazdagítva a kiállítást friss rétegekkel és értelmezésekkel.
A pop-up tárlat kiállítói között szerepel Fekete Fruzsi gombák spóratartó lemezeit idéző, nőiességet és természetközeliséget kifejező ékszerei, Tengely Nóra törődést szimbolizáló, fészekformájú brossa, Nagy Fanni a mulandóságot megjelenítő, szárított növényekből készült ékszerei, valamint a nemzetközileg elismert Vági Flóra, aki nemcsak alkotóként, hanem a kamarakiállítás kurátoraként is közreműködik. Az általa válogatott művek a kortárs ékszertervezés legújabb irányzatait tükrözik, miközben párbeszédet folytatnak a múzeum történeti műtárgyaival.
A Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállításban a negyvenezer éves őskori ékszerektől, hun, avar, középkori, vagy barokk alkotásokon keresztül jutunk el egészen napjainkig, és ismerhetjük meg a hozzájuk kapcsolódó jelentésrétegeket.
Az ékszerkiállítás 2025. április 13-ig látogatható az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban.