Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott a Hónap kincse kamaratárlat MNM KK Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá idén nyáron a múzeum régészei. Az európai mércével is ritka leletet 3000 év földben töltött várakozást követően tárták fel.
A kamaratárlat megnyitóján dr. Zsigmond Gábor, az MNM KK MNM főigazgatója köszöntőjében nemzetközi szenzációnak nevezte az eseményen bemutatott műtárgyat, mellyel kapcsolatban megosztotta a közönséggel személyes gondolatait is: „Leírhatatlan érzés volt az, amikor legalább 29 évszázaddal később a kezünkbe vehettük ezt a tárgyat, legalább 29 évszázad óta mi érinthettük meg először.”
dr. Zsigmond Gábor, az MNM KK MNM főigazgatója
dr. Tarbay János Gábor régész, az Őskori Gyűjteményi Csoport vezetője elmondta, hogy „a lelet az egyik régészeti fémkereső-műszeres lelőhely felderítés során került elő, melynek során önkéntesekkel együtt dolgoztunk. Az egyik volt közülük Király Krisztián, aki néhány apró bronztárgyat talált, melyet kontextusában hagyott, nem bolygatott meg. Ez a szabály egyébként a kutatási programban, így lehet megfelelő módon, szakszerűen feltárni és dokumentálni ezeket a felderítéseket.”
dr. Tarbay János Gábor, az Őskori Gyűjteményi Csoport vezetője
dr. Latorcai Csaba János, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese megjegyezte: ez a nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű kincs hatalmas lehetőséget hordoz magában arra, hogy a Somlót és térségét felhelyezze a nemzetközi kulturális élet térképére is.
A késő bronzkor végére (Kr.e. 1000–850) datálható unikális nyakék egy urnamezős stílusú korsóban, több ezer bronzékszer: karika, pityke, gyöngy, spirál ölelésében került elő. A pompás ékszert, valószínűleg a korabeli elithez tartozó nő viselhette. Stílusát és díszítését tekintve a dunántúli urnamezős kultúra területén deponált aranyfólia borítású bronzdiadémok és díszkorongok köréhez illeszkedik, továbbá kapcsolódik a nyugat-közép-európai urnamezős aranyművesség tárgyaihoz is.
A hasonló kincsleletek jellemzően nem kötődnek közvetlenül temetkezésekhez, előfordulhatnak akár település környezetében, vagy különleges természeti helyeken is, így a tárgy egykori elrejtésének pontos körülményeit homály fedi.
A Nemzeti Régészeti Intézet szakemberei augusztus elején egy több órán át tartó művelet végén szabadították ki a nyakéket, amely a hónap kincseként látható a múzeum Széchényi-termében.