EN facebook

Új látványtárral gazdagodott a keszthelyi Georgikon Majormúzeum

FEJLESZTÉS

2023-07-18 20:00

A fogatoltjármű-gyűjteményt bemutató látványtár nyílt a keszthelyi Georgikon Majormúzeumban. A kiállítóterekben harminckét szekeret, illetve kocsit, valamint tizenkét szánt láthatnak az érdeklődők.

 

A gyűjteményt most láthatja először a közönség. A paraszti világban használt járműveket korábban az egykori Georgikon Tanintézet juhhodály épületegyüttesében kialakított raktárakban őrizték - hangsúlyozta Kőrösi Andrea, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum általános főigazgató-helyettese.

 


A látványtárban számos érdekes jármű kapott helyet, köztük a kordé, másnéven taliga, amely 100-150 évvel ezelőtt terjedt el. A kétkerekű szekeret egy számadó használta, aki az édesapjától örökölte a praktikus szállítóeszközt.


A két hegyiszekeret a fékrendszere teszi különlegessé. Az ülés mellett elhelyezett vastekerőt lánccal kapcsolták össze a hátsó fékkel - azaz egy keresztfával. A szekérvezető így viszonylag könnyen, a kar tekerésével le tudta lassítani a járművet - említette érdekességként Kőrösi Andrea.

 

 


A rácsos oldalú, négyméteres szekereken szénát, a deszkás oldalúval pedig terményt szállítottak. A szép megmunkálású, vasalatos kocsik magyar mintára készültek, külföldön többnyire a sima bádogozást alkalmazták - jegyezte meg a főigazgató-helyettes.


A szekerek, kocsik és szánok történetéről részletes leírás olvasható a járművek mellett elhelyezett táblákon.


A látogatók előtt a présgyűjteményt is megnyitották - fűzte hozzá Rajnai Virág Éva, a keszthelyi kiállítóhely vezetője.

 

 

 

Fotók forrása: zaol.hu

 

emlékezet, kiállítás, látogató, néprajz, Petőfi200, programajánló, természet
2022-08-26 09:00
fénykép, gyűjtemény, kiállítás, látogató, szervezet, téma, természet
2023-06-07 17:00
Az év múzeuma, díj, kiállítás
2023-05-25 07:00