EN facebook

Új könyv jelent meg a legendás Ikarus buszokról!

KÖTET

2025-04-15 16:00

Megszületett a híres 200-as típuscsalád budapesti történetének feldolgozása. A képekben és adatokban gazdag könyv már kapható a legnagyobb boltokban és online felületeken. A kötet szerzői fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a mintegy 150 éves Budapest történetében kereken fél évszázadon át közlekedő típus a főváros jelképévé vált az idők során, ezért is tartották fontosnak a könyv megírását.

 

A jól ismert szögletes formavilágú, sötétkék Ikarus 260-as buszok 1971-ben jelentek meg a fővárosban, és csak 2022-ben tűntek el a mindennapi forgalomból. A szóló változat után hamarosan feltűnt a 280-as csuklós változat, majd a trolibuszüzem is gazdagodott a típusból. Volt időszak, amikor Budapesten csak ilyen kocsik közlekedtek.

 

Az Ikarus 260-asok és 280-asok jól ismertek voltak a szovjet, lengyel, német, kubai, csehszlovák, török, bolgár, görög, román, iráni, tunéziai, tajvani városokban és utakon is, hogy csak azokat az országokat említsük, ahol több mint ötszáz járt ebből a két típusból. Egyidőben a világ csuklósbusztermelésének kétharmada Ikarus 280-as volt. Nagyjából akkoriban, amikor a nyolcvanas évek elején a BKV kizárólag a 200-as típuscsalád autóbuszait használta a fővárosi közlekedésben. Nem is igazán lehetett úgy fotót készíteni Budapest utcáin, hogy a képbe ne gurult volna be egy 260-as, vagy egy 280-as. A kötetbe bekerült képek válogatásánál fontos szempont is volt érzékeltetni, hogy ezek a buszok valóban a város minden részére eljutottak, és a városkép, a mindennapi élet szerves részeivé váltak.

 

forrás: Fortepan

 

A szerzők szerint, amennyiben a londoniak joggal büszkék a sokféle gyártótól érkezett piros double-deckerjeikre, a budapestiek legalább ugyanennyire érezhetnek megbecsülést a világ legszebb autóbuszai között számontartott sötétkék Ikarusok, különösen az Ikarus 200-as típuscsalád iránt.

 

forrás: MMKM

 

A labus kiadó által gondozott kötet szerzői a budapesti közlekedés történetének jól ismert kutatói: Gulán András, Szedlmajer László és Zsigmond Gábor. A könyv kétnyelvű kiadásban jelent meg, a magyar szöveg mellett angolul is olvasható, így joggal tarthat érdeklődésre a turisták körében, valamint Budapest és az Ikarusok külföldi szerelmesei közt is.

 

a kötet borítója

 

 

Borítókép forrása: Fortepan

ipari örökség, kiállítás, közlekedés, látogató, technika
2021-12-08 20:00
emlékezet, gyűjtemény, helytörténet, Kulturális Örökség Napjai, látogató, múzeumandragógia, örökségvédelem, téma
2024-09-28 17:00
állományvédelem, gyarapodás, gyűjtemény, közlekedés, tárgy, technika
2021-08-29 07:00