EN facebook

Új igazgató az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet élén

VEZETŐ

2019-04-26 07:00

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) február 27-én hirdetett pályázatot tagintézménye, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) vezetésére - olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

 

Mint írják, eredményes pályázati eljárást követően a szakma képviselőiből, valamint a PIM munkatársaiból álló bírálóbizottság javaslatára és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogató véleménye nyomán Demeter Szilárd főigazgató három pályázó közül Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendezőt, egyetemi oktatót, színházigazgatót, érdemes művészt kérte fel az országos szakmúzeum vezetői feladatainak ellátására.

 

Az új igazgató ötéves kinevezése 2019. május elsején lép hatályba - áll a közleményben.

 

Bodolay Géza 1981-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán (ELTE/BTK), majd 1984-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán kapott újabb diplomát. 2005-ben elvégezte az IBS Marketing-kommunikáció szakát is. 1984 és 1989 között a kecskeméti Katona József Színházban, 1992 és 1998 között a Nemzeti Színházban rendező, 2009-től a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője.

 

Több magyarországi bemutató fűződött a nevéhez, ezek egy részét saját fordításában állították színpadra. Munkásságának elismeréseként 2010-ben Jászai Mari-díjat vehetett át, tevékenységét 2015-ben érdemes művész címmel jutalmazták.

 

Kép: jegy.hu