Tudósítás a sötét oldalról - Ballenesque. Roger Ballen szerint a világ

KIÁLLÍTÁS

2022-06-14 07:00

Újabb legendás fotós műveiből nyílt kiállítás a Mai Manó Házban. Az amerikai születésű, Dél-Afrikában élő Roger Ballen fekete-fehér képei több mint fél évszázadot fognak át, az 1969-ben Woodstockban készült felvételektől egészen a 2010-es évek végéig tartó sorozatokig.

 

Ballenesque – Roger Ballen szerint a világ
Mai Manó Ház, 2022. 06. 8. – 08. 21.

 

Szerteágazó témák, helyszínek, sokféle kompozíció, sőt műfaj, mégis mintha mindegyikből ugyanaz az alapképlet nézne vissza ránk: valami megfoghatatlan, baljós árnyoldal, ami nem a fotókon, hanem láttukra a nézőben ölt alakot. Ballen képei a tudatunk perifériáját érintik meg, azt a homályos tartományt, amelyben már ismeretlenek a morális vagy esztétikai kategóriák, nincs bázis, nincs rend, csak lassan felbukkanó, majd eltűnő képek. Egy belső, narráció nélküli képsor hívódik elő a kiállítás képei előtt állva.


Holott Rober Ballen egyáltalán nem sejtet, nem viszi a kamerája által rögzített látványt sem a misztikum, sem az emberen túli irányába. Tulajdonképpen nem csinál mást, mint a látható világ számára megnyíló elemeit összerendezi és dokumentálja, átformálja a saját tudatán keresztül.

 

Bite, 2007 © Roger Ballen Photography

 

Cat Catcher, 1998 © Roger Ballen Photography

 

Ballen mondhatni beleszületett a dokumentarista fotográfia hagyományába: édesanyja a Magnum fotóügynökség szerkesztője volt, otthonuk falát a legnagyobb kortárs fotográfusok munkái borították, személyesen is nagy hatással volt rá André Kertész, Paul Strand, Henri Cartier-Bresson. De amikor tizenévesen kapott egy saját fényképezőgépet, nem a mestereket követte, hanem a saját útját. Sokáig nem is tartotta magát művésznek. A Woodstockban csinált fotókról annyira elfeledkezett, hogy csak a fesztivál 50. évfordulóján találta meg és hívta elő a tekercseket. Pszichológiát tanult, bejárta a világot, Dél-Afrikában telepedett le, ott geológusként doktorált és bányavállalkozást vezetett. Közben persze folyamatosan fotózott, sorra jelentek meg az albumai.


Generációjának egyik legkülönlegesebb alkotója lett. Eleinte csak dokumentálta a szeme elé kerülő jelenségeket, de már ekkor sem a külső világ izgatta, hanem amit az megérint, előhív a belsőben. Marginális helyzetekben látta meg a lényeget, nem a kifejezés vonzotta, hanem a káosz, a kiszolgáltatottság, a félelem, az emberi lélek sötét oldalának hirtelen alakot öltése. Gyakran készített a hagyományos értelemben vett portrét, de ezzel sosem a kiválasztott karakter elemzése volt a célja, sokkal inkább világba- és testbe-vetettséggel való néma hadakozás. Precízen megrendezi a jelenetet, ami a kamerája előtt van, a formák viszonya, ismétlődése, a kép egészében lévő sejtelmes tartalom izgatja. Állat és ember, ember és tér, ember és technika viszonya, a betegség, az elmebaj, a társadalom peremén élők léthelyzete – de sosem annak szociális tartalma, hanem a peremhelyzetben megélhető végletesség.

 

Head Inside Shirt, 2001 © Roger Ballen Photography


Baki Péter, a kiállítás kurátora pontosan ragadta meg az életmű kulcspontjait, és látszólag személytelenül, magyarázat nélkül vezet át egyik sorozatból a másikba. Jól teszi, mert noha ezek különböző időszakokban készültek, az egyes témák és sorozatok között valójában csak árnyalatnyi a különbség. Egzisztenciális pszichodrámák bontakoznak ki Ballen minden képén, minden alakja súlyos terheket hordoz, ezzel fejezi ki az emberi lét, az érzékelés paradoxonát. Megnyitja a tudatunkat a sejtelem felé, nem a világról tesz fel kérdéseket, hanem magunkról, a saját személyiségünk rejtett faktorairól. A testhelyzetek, a bőr, a csupasz falakon lévő foltok és firkák mintha a lélek kivetülései lennének, a sérülékenység kifejeződései, és nem maradnak meg a lefotografált alak környezetében: belénk kúsznak, a részeink lesznek.


Mégsem a tragikumot érezzük a képeken, hanem valamiféle metsző, mégis emberközeli iróniát. Ezt szolgálja a fotográfiától idegen kifejezőeszközök bevonása is. Ballen nem egyszerűen megrendezett jeleneteket mutat, hanem ötvözi a fotó, a szobrászat, a grafika, az installáció és a performansz műfajait. A Roger the Rat című sorozatának szereplője például egy patkányjelmezt viselő ember, aki papírdíszlet-szobájában egyszemélyes színházat játszik, mozdulataival és eszközeivel megidézi az emberhez való viszonyát, testtartásával mintegy kifordítja és felnagyítja a saját érzéseit, félelmeit, vágyait, elszigeteltségét, szinte szoborrá merevedve a testbeszédével kommunikál.

 

Sgt F de Bruin, Department of Prisons Employees, Orange Free State, 1992 © Roger Ballen Photography

 

Az Outland széria alakjai körül a falon lévő vezeték gyakran sokkal több drámaiságot hordoz, mint a figurák arcvonásai.

 

A Boarding House képein már alig látunk arcokat, a szürreális téri helyzetekben a ruha gyűrődése, a csupasz talpak, a kézmozdulatok plasztikai kifejező ereje adja a kép lényegét. Ne higgyünk a testek és az azokat körülvevő, lepusztult környezet dokumentarista stílusának: szó sincs itt konkrét emberekről. Ballen viszonyokat fogalmaz meg, amelyekről lepattan az elemzés szándéka, helyette beleégnek a néző tudatába. Ha létezik a fotográfiában Art Brut, akkor az Roger Ballen életművében kereshető. Nyersesége, a félelmek kivetítése a lélek színpadára több, mint aktuális; nem véletlen, hogy az idei Velencei Képzőművészeti Biennálé dél-afrikai pavilonjában is ő az egyik kiállító művész.

 

 

Borítókép: Puppy Between Feet, 1999 © Roger Ballen Photography

emlékezet, fénykép, kiállítás, látogató, programajánló, természet, történelem
2020-09-08 11:00
fénykép, gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, kortárs, látogató, programajánló
2022-03-27 17:00
fénykép, gyűjtemény, #muzeumozzaszobadbol, programajánló
2020-05-05 17:00