2024. március 7-én kerül megrendezésre Gecse Annabella A szolnoki viselet – A szolnoki viselet helye a szolnokiak öltözködésében és a Damjanich János Múzeum Néprajzi Gyűjteményében című kötetének bemutatója, amely egyben a 3. a múzeum tárgykatalógusainak sorában.
Gecse Annabella már 23. éve dolgozik a múzeumban néprajzkutatóként, kötődése a múzeumhoz egyetemi évei alatt kezdődött, továbbá 9. éve a néprajzi osztály vezetője. Munkáját igyekszik a lehető legnagyobb egyensúlyban végezni, hogy jusson idő mind a kutatói, mind a muzeológusi feladatokra. A több mint két évtized során kialakította a néprajzi gyűjtemény áttekinthető és kereshető raktári rendjét, és ez csak egy a sok feladat közül. Nem említve ezúttal más, múzeumon kívüli néprajzkutatói munkásságát, jelen esetben egy konkrétumról, legújabb műtárgykatalógusáról van szó.
Miért fontos ez? A kötet olvasói látni fogják majd, hogy több mint 20 év ilyen munkásságnak ilyen eredménye születhet. Elsőre egyszerűnek hangozhat, természetesnek, magától értetődőnek, hogy egy muzeológus ismeri a gyűjteményét, azonban a szerző sorait olvasva megtudhatják, hogy nem csak a gyűjteményt ismeri, hanem a múzeum, az egykor itt dolgozók múltját, munkásságukat, munkavégzésük körülményeit, egészen a kézírásukig, ami egy kevés adattal ellátott tárgy esetében igazi kincs.
Mindig is kellő szerénységgel, alázattal gondozta az egykor Szolnokon tevékenykedők – a teljesség igénye nélkül Kaposvári Gyula, Pócs Éva, Gulyás Éva, Bereczki Ibolya és végül, de semmiképp sem utolsósorban Szabó László – munkáját, akikre szakmai példaképként tekintett és tekint a mai napig. Ugyanakkor a vele egy időben dolgozó munkatársainak sem feledett el soha köszönetet mondani, e kötet sorai között is megtalálhatjuk a nélkülözhetetlen munkát végző gyűjteménykezelők, digitalizálók neveit.
A korábban felsorolt néprajzos-muzeológusok végezték a gyűjteménygyarapítást a 24. órában és kezdték meg annak raktári elhelyezését, azonban, Gecse Annabella volt az, aki folytatta, egységes rendszerré alakította Szolnokon a néprajzi gyűjteményt, továbbá elkezdte annak digitalizálását. Csak ezután következhetett az a munkafolyamat, amikor katalógusba rendezi az egyes gyűjteményi egységeket.
Ez már a 3. tárgykatalógusa, 2018-ban jelent meg a Fehérhímzéses textilek a Damjanich János Múzeum Néprajzi Gyűjteményében, 2019-ben pedig Gulyás Katalin, a DJM Helytörténeti Osztály vezetőjével közösen a Tabáni Mozaik.
Az íratlan muzeológiai közmegegyezés szerint jelenleg egy gyűjtemény mindösszesen 5%-a tárul offline módon, kiállításban a látogatók elé, ugyan születnek újabbnál újabb alternatív megoldások (látványraktárak, virtuális kiállítások) jelen esetben azonban a szolnoki múzeum textilgyűjteményét tekintve ez az 5% releváns. Mind a szolnoki, mind pedig a jászsági és nagykunsági viseletdarabok legszebbjei vannak a jelenleg fennálló néprajzi állandó kiállításban, a nagyrészük azonban a raktárban várja, hogy előtérbe kerülhessen.
Viszont az idő ellenünk és a tárgyak ellen dolgozik. A kényesebb anyagok a sok-sok évtized elteltével, hiába vannak a legnagyobb biztonságban, a lehető legjobb körülmények között tartva, idővel tönkremennek, kiállíthatatlanná válnak. Egyik fő célja tehát ez volt a szerzőnek, hogy az utolsó pillanatban elővegye azokat és egy könyvbe rendezze. Munkájának eredményét Flórián Mária lektorálta.
A kötet markáns 1. fejezete majd 150 oldalon mutatja be ezeket a darabokat, a kiállításban szereplő 3 női (+2 „játékbabán”) és 1 férfi viseletet, melyekről a kiállítás állapotában, saját babájukon készültek a fotók. A többi, többszáz darabot pedig babákra feladva fényképezte Simon Ferenc múzeumi fotós. A szoknyákat egy erre a célra készíttetett alsószoknyára öltöztetve a felsőrészeket pedig rendhagyó módon: tömítőanyagként használt fátyolfóliával kibélelve fotóztuk. (Ebben a munkában magam is részt vettem, ez indokolja a többes szám első személyű megfogalmazást.) A fejfedőket szintén egy babára adtuk fel, a csizmákat állványok segítségével rögzítettük. A sérült, érzékeny darabok fekvőhelyzetben tárulnak az olvasó elé. Annabella ennek a munkafolyamatnak is az élén állt, a darabokat maga adta fel a babákra, a fotóssal együtt dolgozva készítették el a legkisebb részletekbe is belemenő képeket, az adatrögzítésben pedig én voltam segítségére. Az alapanyagok azonosítását textilrestaurátorok: Kralovánszky Mária és Moór Anikó végezték.
A fejezet felépítése a következő: elsőként a női viseletdarabok kerülnek bemutatásra. A szerző táblázatba foglalta az adott tárgy(ak) legfontosabb adatait, úm.: Leltári szám; a tárgy neve; méretei; anyaga; készítése helye, ideje; készítő neve; ajándékozó, eladó; használat helye, ideje és végül a gyűjtő, leltározó. Ezt követte a nyilvántartásban szereplőnél bővebb, részletekben gazdagabb tárgyleírás. Elsőként az összetartozó, de kétrészes darabokat láthatja az olvasó, a felsőrészek (blúzok, réklik, vizitkék) és szoknyák közös fotóin, 1-2 esetben köténnyel, nagyrészt azonban anélkül. A sort 2 db egyrészes ruha zárja.
Ezeket követik a felsőrészek. Ingek, réklik, blúzok, mellények, kabátok, majd a szoknyák és a kiegészítők: kötények, kendők, főkötők. A női viseletek sorát a már korábban is említett két baba zárja, melyeken a teljes szolnoki viselet látható (felsőrész, szoknya, kötény, főkötő) kicsinyített változatban.
A férfi viselet szintén ebben a sorrendben található meg. A sort, ahogy a női viseletnél is láthattuk, egy teljes kép kezdi, a kiállításban szereplő „szolnoki férfi”-n látható férfi mente, csizmanadrág, mellény, fehér férfi ing, kucsma és csizma.
Újra előtérbe kerülnek a kabátok ezúttal férfi változatai, őket követik a mellények, majd pedig a nadrágok: csizmanadrágok, bőgatyák. Végül pedig a férfi felsőrészek, ingek, „untercikkek” kaptak helyet, a fejezet záródarabjai pedig a csizmák.
S hogy miért több mint katalógus? Arra leginkább az ezt követő fejezetek adnak választ. A 2. részben külön a női és férfi viseletek egyezései és különbségei kerülnek a fókuszba. A legfőbb összekötő kapocs köztük, hogy egy gyűjteménybe tartoznak, némiképp egy időben, egy helyről valók, azonban anyagukban, stílusukban, készítésükben vannak eltérések, melyek ugyancsak nem elhanyagolhatók. Még az első fejezetben látható, hogy számozással vannak elkülönítve a darabok, amely számok segítségével utal vissza rájuk a szerző ebben a részben.
A soron következő fejezet a szolnoki viseletetgyűjteményt fotók segítségével mutatja be. 29 fotó elemzésével egy fokkal talán élőbbé válnak a darabok, hogyan is néztek ki, hogyan álltak még „aktív” korukban. Azonban nem csupán erről van szó. Megannyi információ bújik meg egy kép mögött, korrajz jelenik meg a társadalomról, a különböző társadalmi rétegekről, az adott helyről, jelen esetben Szolnokról. Mi sem bizonyítja jobban ennek a munkának az előkészületeit, minthogy a szerző e fotókról már a 2022-ben megjelentetett egy cikket a Tisicumban (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XXX.). A fejezet első részében a leírások szerepelnek, majd a végén kerülnek csak közlésre a fotók, amelyek számait a leírásokban találjuk a könnyebb eligazodás érdekében.
A szerző elengedhetetlennek tartotta, hogy ne szenteljen külön részt a ruhadarabok készítőinek, használóinak. A tárgyadatoknál kiderül, hogy viszonylag kevés darabnak ismerhetjük meg az erre vonatkozó adatait, azonban az olvasó érdekes következtetésekről olvashat, hogyan is kerülhetünk a legközelebb egy-egy ilyen információhoz.
A katalógus utolsó oldalai a szolnoki viselet múzeumi történetéről, kiállításokban és egyéb publikációkban való megjelenéséről szól. Ez a fejezet egyben méltó emléket állít az egykori szolnoki néprajzosoknak, leginkább Gulyás Évának, aki úttörője volt a szolnoki viselet kutatásának, gyűjtésének, feldolgozása megkezdésének.
Program-, és könyvajánlóm, rövid ismertetésem végén pedig szeretném buzdítani az érdeklődőket, hogyha esetleg nem tudják és kíváncsiak rá, melyik filmben van a szereplőkön szolnoki viselet, vagy éppen milyen meghatározásra jut Gecse Annabella, mi is tartozik pontosabban a kategóriába, olvassák el a kötetet, és megtudhatják.
Végül újra, miért több mint katalógus? Pontosabban mi más? Reményeink szerint szép gesztus a szolnoki lakosok felé, a szakma felé pedig talán szakirodalommá váló válasz arra a kérdésre, mi az a szolnoki viselet.
