EN facebook

TISZTÚJÍTÁS A PULSZKY TÁRSASÁGBAN

Új tisztségviselőket választott a közgyűlés

2019-05-08 13:00

Pulszky Társaság 2019. április 26-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartotta tisztújító közgyűlését 101 tag részvétele mellett. Az ülésen, melyet Deme Péter elnök vezetett, a jelenlévők meghallgatták, majd elfogadták az egyesület 2018. évi beszámolóját és idei munkatervét, költségvetését, és az elnökség megbízatásának megszűnését. Az elnökség leköszönése után Cseri Miklós méltatta röviden Deme Péter munkáját, kitartását (és nem utolsó sorban szerénységét), amellyel két cikluson át szolgálta és segítette az egyesületet és amelyet a közgyűlés hangos tapssal, majd Deme Pétert tiszteletbeli elnökké választásával ismert el és köszönt meg.

 

Ezt követően Matskási István, a jelölőbizottság elnöke vezetése mellett került sor a választmányi és bizottsági tagok megválasztására titkos szavazással. A jelölőbizottság a tagok által előzetesen beküldött jelölések alapján állította össze a jelöltek listáját, amelyhez a közgyűlésen egy kiegészítő javaslat érkezett. Vásárhelyi Tamás Vas Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum Pulszky Károly-díjas muzeológusának felvételét javasolta a választmányi jelöltek listára, amit a közgyűlés elfogadott. Népessy Noémi leköszönő főtitkár tájékoztatása szerint Galambos Henriett visszalépett a választmányi jelöltségtől, Gócsáné Móró Csilla pedig az Ellenőrző Bizottság jelöltlistájáról kérte a törlését, amiket a közgyűlés szintén elfogadott. A szavazás lebonyolítására a közgyűlés szavazatszámláló bizottságot kért fel, melynek tagjai Nagy László Gábor, Lukács Fanni és Szakács Tamás voltak.

 

Fotó: Az új Választmány tagjai 

 

A szavazásra az ebédszünetben került sor. A szavazatszámláló bizottság 16 óra után érkezett meg az eredménnyel. Nem kis izgalmat okozott, hogy a választmány 21. helyén hármas holtverseny alakult ki, ezért szétszavazást kellett tartani és csak ezt követően alakult ki a végleges eredmény.

 

Az új Választmány tagjai (a kapott szavazatok számával):

Bereczki Ibolya (60), Berényi Mariann (58), Cseri Miklós (67), E. Csorba Csilla (68), Harmati Béla László (46), Havasi Bálint (54), Kalla Zsuzsa (63), Kemecsi Lajos (56), Lakner Lajos (64), Mészáros Balázs (88), Németh Szandra (51), Népessy Noémi (68), Orosz Katalin (42), Pató Mária (53), Szabó Attila (41), Tóth Arnold (63), Török Róbert (81), Varga Noémi (46), Vas Zoltán (55), Vidák Tünde (46), Zsigmond Gábor (52).

Póttagok: Lovas Judit (41), Ringer István (41), Bajzáth Judit (40).

 

Az Ellenőrző bizottság tagjai (szavazatszámokkal):

Kiss Imre (80), Fűkőh Levente (71), H. Bathó Edit (60). Póttag: Vicze Magdolna (43)

 

Az Etikai bizottság tagjai (szavazatszámokkal):

Vásárhelyi Tamás (77), Turcsányiné Kesik Gabriella (58),  Horváth László (55). Póttag: Ács Piroska (53)

 

Az elnökség megválasztása

 

Az új választmány első ülésére a közgyűlés után egy héttel, május 3-án került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a tagozatok képviselőivel kiegészült teljes választmány 19 jelen lévő tagja megválasztotta az elnökség tagjait.

Az elnöki posztra két jelölés érkezett. Dr. Matskási István a jelölőbizottság nevében Bereczki Ibolyát, Török Róbert pedig Mészáros Balázst jelölte, ami meglehetősen formabontó volt, korábban ugyanis nem fordult elő kettős jelölés a Pulszky Társaság elnöki posztjára. A különleges helyzetben a két jelölt rövid beszédben ismertette elképzeléseit, majd a további felszólalásokat követően a választmány tagjai titkosan szavaztak az elnök személyéről. Bereczki Ibolya 10, Mészáros Balázs 9 szavazatot kapott.

 

A választmány döntése értelmében 2019-től Bereczki Ibolya tölti be a Pulszky Társaság elnöki tisztségét.

A választmány ezt követően a megválasztott elnök, Bereczki Ibolya javaslatára egyhangúan Mészáros Balázst választotta ügyvezető elnöknek és Varga Noémit főtitkárnak.

A négy alelnök személyére Pató Máriát, Orosz Katalint, Kalla Zsuzsát, Népessy Noémit, Cseri Miklóst, Tóth Arnoldot, és Török Róbertet jelölték a jelenlévők. A szavazás eredményeként Kalla Zsuzsa, Orosz Katalin, Török Róbert és Tóth Arnold kapott alelnöki megbízást.