Emily Dickinsonból és az ő különös világából kaphatunk egy darabot, amikor belépünk Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina kiállítására. Az alkotópáros közös tárlata 2024. július 5-ig látogatható az am projects-ben.
Fotó: Drapkó Péter
A Molnár Ani Galéria idén nyitotta meg új kiállítóterét a Bródy Sándor utcában. Az am projects az első évben csak női művészekkel fog együtt dolgozni, aminek a célja az, hogy még kevésbé ismert képzőművészeknek biztosítson platformot.
Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina évek óta közösen dolgoznak, és 2023-ban együtt kapták meg az Esterházy Művészeti Díjat.
Az alkotópárost a költő versei, valamint levelezései ihlették meg. Szinte a védjegyükké vált, hogy szövegek alapján alkotnak, többféle technika és anyag kombinálásával.
Emily Dickinson mindenkitől elzártan élte életét a szobája négy fala közt. Lázadó nőként nem akart megfelelni a kötelezettségeknek, melyeket kora és társadalma állított elé. A saját elszigetelt világában nem kellett többé foglalkoznia a női lét, a házasság és az anyaság elvárásaival, és élhetett a természetnek. A kiállításon megjelenő virágok, kis tó, békák, ezek mind egy egészet alkotva Dickinson természetszeretetére is reflektálnak.
A szoba, ahol alkotott, szinte úgy funkcionált, mint egy elefántcsonttorony, azzal a különbséggel, hogy a társadalom nem volt teljesen kizárva, hiszen Emily Dickinson érzelmekkel teli, izgalmas életet élt. A társadalomból való elvonulása egyben az írásba való bevonulását is jelentette.
Az installációk mellett a színek is fontos szerepet kapnak, a rózsaszín a nőiességre, sérülékenységre, a zöld a természetre, és a kék a folyóra, a tóra, de a könnyekre is emlékeztet.Az egész tér egyfajta nőies törékenységet sugároz magából.
Emily Dickinson idézetek olvashatók mindenfelé, minden egyes műtárgy a költőre asszociál, például a középen álló virágok vagy akár az íróasztal.
Fotó: Drapkó Péter
A virág- és békainstallációk szimbolizálják a nőiességet és anyaságot. A békakultusz egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza: Heket istennőt ábrázolták így, aki a magzat növekedéséért felelt, valamint a szüléseknél is segítő kezet nyújtott. Emiatt sok bába kis béka szobrot hordott magánál.
A kiállítás fő eleme a tér közepén álló virágszobor, amit egy tavacska vesz körül. A virágok már önmagukban is a nőiességet szimbolizálják, de a szobrok formája is női kecsességet sugároz. A virág, valamint a kert szimbólum Emily Dickinson versei mellett rengeteg költőnél, köztük Ady Endrénél, Juhász Gyulánál, Csokonai Vitéz Mihálynál és József Attilánál is megjelenik.
Fotó: Drapkó Péter
Magyar költőknél a virágszimbolika más jelentéssel bír, mint amit Emily Dickinson verseiben látunk. Dickinsonnál inkább a „Természet Nagyságát” jelképezi a virág, ami ellenáll a legnagyobb viharnak is. A hazai írók verseiben a virág az elmúlást, a szerelmet, a női testet, a húg vagy nővér szerepét szimbolizálja.
„Kezei, fehér, kis virágok, / Borzas, barna fejemre hulltak, / Ott elaléltak, szétsimultak / Halkul s azután megremegtek.” (Ady Endre: Fehér lyány virág kezei)
Gyerekmesékben sokszor ábrázolják a női szereplőket virággal a kezükben. A tavacskánál ugráló békák, valamint a hanghatások egyszerre játszanak rá a Béka hosszú sóhaja című versre.
Az egész kiállítás egy nagy párhuzammá alakul, hiszen a természet, a békák, a virágok mind egybeesnek az anyasággal és nőiességgel. Dickinson életrajzi hátterében ez inkább egy ellentét, mert míg az előbbi vonzotta őt, az utóbbitól írtózott és menekült.
A tárlat július 5-ig tekinthető meg az am projectsben.
Kurátor: Fülöp Tímea
