Ez az évtized az élményszerzésről szól. Legyen bel- vagy külföldi utazás, koncert, hétvégi kirándulás, gasztronómiai program vagy múzeumi látogatás. Tegyék a szívükre a kezüket, ki az, aki nem vágyik egy kis izgalomra, többlettudásra, egy kis extrára, ha már kimozdul otthonról?
A zalaegerszegi Göcseji Múzeumban november közepén nyílt meg az Egry József emlékezete című időszaki kiállítás, ami egy átfogó képet nyújt a festő életéről és művészi korszakairól. A tárlat egyik különlegessége az, hogy öt dunántúli múzeum összefogásával jött létre, így 57 alkotáson keresztül ismerheti meg a közönség a Balaton festőjének alkotásait. A kiállításhoz különleges programok is kapcsolódnak, hiszen ma már vidéken egyre kevesebben lépnek be egy múzeumba csupán azért, hogy megtekintsenek egy képzőművészeti tárlatot. Az igény részben érthető, sokkal kényelmesebb szakavatott munkatársaktól megtudni minden fontos tudnivalót és érdekességet, izgalmas a képelemzéseket mondjuk a művészettörténésztől meghallgatni.
A tárlathoz, ami egészen február végéig látogatható - számos kísérőprogramot kapcsoltak a kollégák, némelyik egészen meglepő társítást hozott. Dr. Kostyál László művészettörténész a három hónap során több kurátori tárlatvezetést tart, de újévkor is Egry alkotások gyűrűjében köszönti a múzeumbarát közönséget. December elején, éppen belépve advent időszakába, egy formabontó eseményen lehet részt venni. Szényi Krisztina rajzpedagógus, a múzeum kommunikációs munkatársa arra vállalkozik, hogy Egry festményeiről, vagyis a síkból a térbe varázsol olyan tárgyakat, amelyek akkor is, most is a karácsonyi ünnepkör része. Így találkozik majd az alkotásokon megjelenített tárgy és a múzeumi műtárgy a kiállítótérben. Gyertyatartó, fényképkeret, brossés más szívünknek kedves tárgy is jelen lesz a rendezvényen, miközben sok történetet megismerhet az érdeklődő a festő életéről.

Havasi Bálint régész-főigazgató érti meg talán leginkább Egry József Balaton-szeretetét. A Keszthelyen élő igazgató a tanú arra, hogy a magyar tenger képes minden pillanatban egy másik arcát mutatni. Hajnal és alkony között elmozdul a fény, változik a pára színe, átalakul a víz felszíne. Szubjektív tárlatvezetésének középpontjában a Balaton áll: a tó kialakulása, földtörténete, archaikus halászvilága, korai üdülőkultúrája és számos legendája. Egry József festményei ezen az utazáson inkább útjelzők lesznek, ahol a tó ezernyi arcát ismerheti meg a látogató. De szó esik a Balaton jövőjéről is, a klímaváltozás hatásairól, a vízszint ingadozásairól, a turizmus és a természetvédelem kényes egyensúlyáról. A legnagyobb kérdés persze az, mit őrzünk meg abból a szépségből, amelyet Egry József a maga idejében látott.

A jövő évben borász, irodalomtörténész, néprajzkutató és képzőművész is vendége lesz a kiállításnak. A paletta széles, ezért is kínál a múzeum ajándékkártyát, amit az intézmény pénztárában lehet beszerezni, de kérésre postázzák is a kollégák az ország bármelyik szegletére.
Legyen akár névnap, születésnap, advent időszaka, újév, a kártya bármelyik kísérőrendezvényre beváltható lesz és a szervezők bíznak abban, hogysokan örülnek majda figyelmes ajándéknak. Aki valamilyen élményt kínáló kulturális rendezvényre szívesen eljár, neki ez az apróság egy szívhez szóló üzenet lesz.

Az Egry József emlékezete című kiállítás a téli nyitvatartás szerint 2026. február 28-ig látogatható a Göcseji Múzeumban.
Borítókép: