EN facebook

Szomszédos országaink múzeumi kínálata

programajánló

2023-04-28 14:00

Budapest mellett Európa számos nagyvárosa várja folyamatosan újuló programkínálattal a múzeum iránt érdeklődő közönséget. Számunkra főként a közép-európai régió érdekes, hiszen Bécs, Prága, Pozsony, Ljubljana vagy Kassa akár vonattal is elérhető bármelyik hétköznap. Ha épp rövidebb tavaszi, kora nyári utazást tervezünk, érdemes ezeket a városokat felfedezni, és betérni egy-egy kiállításra is. Cikkünkben a legizgalmasabbnak ígérkező, főként szépművészeti időszaki kiállításokat vesszük sorra!

 

 

 

Bécs, Albertina Múzeum - A nyomatkészítés története

 

 

Kép: Dürer - Rinocérosz (metszet)

 

Nagyszabású kiállítás nyílt idén januárban a bécsi Albertina Múzeumban. Az intézmény célja összefoglaló képet adni az európai nyomatkészítés és metszetkészítés történetéről. A késő középkorban (14. század) kialakult technika az eddig eltelt hatszáz év alatt rengeteget változott, ebből fejlődött ki többek között a ma ismert könyvnyomtatás is. A két részre osztott kiállítás első fele végigvezet minket a nyomatkészítés technikájának kialakulásán, bemutatja az első alkotók fennmaradt műveit és a későbbi alkotásokat egészen a 19. század végéig; ebben a kiállításban láthatjuk többek között Albrecht Dürer, Pieter Bruegel és Rembrandt van Rijn mesterek nyomatait és metszeteit. A kiállítás második fele a huszadik századról és napjainkról szól. Célja bemutatni azt, hogy a szépművészetnek ez a kevésbé ismert formája is virágzik. Itt tekinthetjük meg Picasso, Paula Rego és Florentina Pacosta nyomatait. A klasszikus papírnyomatokon túl bemutatásra kerülnek kőnyomatok, fanyomatok és fémkarcolatok is. A kiállítás kurátora kiemeli, hogy a fennmaradt nyomatok átfogó összegyűjtésén túl célja volt a nyomatkészítés technológiájának változási folyamatát is bemutatni.

 

 

Bécs, Albertina Múzeum - Alex Katz festőművész kiállítása

 

 

Kép: Alex Katz - Fekete kalap

 

Alex Katz 1927-ben született New Yorkban, a huszadik század meghatározó festője. A művész kilencvenötödik születésnapjára az Albertina Múzeum egy egész életművet feldolgozó kiállítással készült, ami június 04-ig látogatható. Katz elsősorban a figuratív festészet irányzatában alkotott, de mindig kereste az újító lehetőségeket a művészetben. Őt tartják a “cool painting” (huszadik századi stílusirányzat) első alkotójának, mert festészetében meghatározó jegyek a nagy formák, az élénk színek, a durva ecsetkezelés, a minimális vonalhasználat és a távolságtartó kompozíció. A kiállításon a festményei mellett megtekinthetjük a legfontosabb grafikai alkotásait is.

 

 

Bécs, Albertina Múzeum - Pablo Picasso kiállítás

 

 

Kép: Pablo Picasso - Mediterrán tájkép

 

A kortárs festészet egyik legnagyobb alakja, Pablo Picasso halálának ötvenedik évfordulójára emlékezik a bécsi Albertina Múzeum. A saját gyűjteményükbe tartozó tizenhét eredeti képet kiegészítve, összegyűjtötték a világ különböző helyein látható Picasso festményeket, ezzel összesen hatvan eredeti festményt tekinthetnek meg a látogatók. Az alkotások nagy része a művész korai, ‘kék időszak’ (Blue Period) éveiből és a kubista korszakából származnak, de megjelennek a kiállításban a művészre nagy hatást gyakorló második világháború és a hidegháború  korszaka is. Látható többek között a Zöld kalapos nő (Woman with Green Hat), az Álmos Iszákos (The Sleepy Drinker) és a Meztelen nő Madárral és Fuvolistával (Naked Woman with Bird and Floot Player) festmények is. 

 

 

Prága, Cseh Nemzeti Galéria - Virágegység (Flower Union)

 

 

Kép: Prágai Nemzeti Galéria - Flower Union

 

A prágai Nemzeti Galéria kilenc fiatal cseh művész és dizájner kortárs képzőművészeti kiállítását mutatta be idén februárban. Az alkotások már hamarabb elkészültek, hiszen az Európai Unió tavalyi elnökségét a csehek látták el - ez alkalomból készítették az alkotásokat az Európai Tanács két brüsszeli épületének díszítésére. A kiállítás központi gondolata az európai integritás és együttműködés, az alkotók közös munkával jelenítik meg a számukra fontos európai értékeket, de a kompozíciókban megjelennek az európai közösségben felmerülő problémák is. Az alkotások alapmotívuma a virágminta, ezt dolgozták fel a művészek különböző módokon.

 

 

Prága, Prágai Városi Galéria - Karel Otto Hrubý fotókiállítás

 

 

Kép: Karel Otto Hrubý fényképe

 

Karel Otto Hrubý (1916-1998) a huszadik század nagy részét megélte, és meg is örökítette fényképein. A Prágai Városi Galéria az egész életművét bemutatja legújabb kiállításában, a kiállítás központi gondolata a huszadik század mindennapjainak felelevenítése. K. O. Hrubý az alkotás mellett hatalmas szerepet vállalt a cseh művészet szervezésében, a fiatal művészek felkarolásában, meghatározó alakja volt a cseh kultúrának. Tanított több művészeti iskolában, dolgozott kurátorként de fényképészeti szakirodalmat is írt. Fényképei között találunk portrékat, tájképeket, városi pillanatképeket, színházi színpadfotókat, kései korszakában pedig kifejezetten a társadalmi problémák megörökítése állt művészete középpontjában. A kiállításon keresztül bepillantást nyerhetünk a két világháború közti időszakba, a második világháború borzalmaiba és a szocializmus éveinek Csehországába is.

 

 

Ljubljana, Szlovén Nemzeti Galéria - Rembrandt grafikák

 

 

Kép: Rembrandt - A kagyló (metszet)

 

Szlovén Nemzeti Galéria különleges Rembrandt kiállítást rendez. A tizenhetedik század híres művésze jelenleg festményein keresztül él a köztudatban, de ez nem volt mindig így. A galéria szeretné bemutatni a ‘Nagy Mester’ egy ma már kevésbé ismert oldalát: Rembrandt grafikái kerülnek kiállításra. A múzeum kiemeli, hogy a művész a saját korában és a halálát követő ötven-száz évben inkább grafikus művészként, mintsem festőként volt számon tartva, így tehát nem újdonság, csak kicsit elfeledett a Rembrandt grafikákról beszélni. A kiállítás alapját az Amszterdami Rembrandt Múzeum gyűjteménye adja, bemutatásra kerül 43 eredeti grafika és további 14 pályatársaitól és utódaitól, melyeken érezhető a művész hatása. A grafikák kis méretűek, de annál részletgazdagabbak - írja a galéria a kiállítás ismertetőjében.

 

 

Kassa, Kelet-Szlovák Galéria - Kassai szelek

 

 

Kép: Kelet-Szlovák Galéria

 

kassai galéria a tavalyi év végén nyitotta Refik Anadol digitális művész formabontó kiállítását. Az alkotást egy éves adatgyűjtés előzte meg: a művész Kassa és a környék meteorológiai széladatait használta fel, hogy egy számítógépes program segítségével egy digitális vásznon ábrázolja a városi és városkörnyéki szelek erejét. A hatalmas, színekkel játszó vásznon végignézhetjük az elmúlt év légmozgásait, megjelennek a mért hőmérsékletadatok és a viharok is. Refik Anadol török média-művész a digitális technikák használatának úttörője a művészetben. A különleges kiállítás idén ősz végéig látogatható.    

 



emlékezet, irodalom, kiállítás, látogató
2023-04-25 07:00
látogató, múzeumandragógia, múzeumpedagógia, programajánló, téma, természet
2023-04-25 18:00