170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919). Az évfordulót közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A festőgéniusz életművének legjelentősebb műveit őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított tárlat 2023. április 13-án a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében nyílik meg a Szépművészeti Múzeumban, ahol három hónapig lesz látható. Ezt követően augusztusban nyitja meg kapuit Pécsett, az idén ötvenéves Csontváry Múzeumban. A közös tárlatot a baranyai székhelyen szintén három hónapig láthatja a nagyközönség.
A Szépművészeti Múzeumban utoljára hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás Csontváry műveiből, Pécsett pedig a Csontváry Múzeumban látható alkotások első alkalommal egészülnek ki a fővárosi gyűjteményben őrzött művekkel. A két intézmény egyesített gyűjteményének köszönhetően a kiállításon együtt látható Csontváry híres Önarcképe és Magányos cédrusa, a nagy méretű Taorminai görög színház romjai és a Nagy Tarpatak a Tátrában című festménye, valamint a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Jajcei vízesés című alkotásai is.
A Szépművészeti Múzeumban nyíló kiállításon a két intézmény anyagát néhány magángyűjteményben lévő festmény is gazdagítja. Az Áldozati kő Baalbekben, valamint a Naplemente a Nápolyi-öbölben című művekkel utoljára 1994-ben, a Magyar Nemzeti Galéria Csontváry-kiállításán találkozhatott a nagyközönség.
A negyvenöt művet – köztük a csaknem harminc négyzetméteres Baalbeket és a többi óriásfestményt – felvonultató kiállítás teljes képet nyújt Csontváry fő témáiról, motívumairól és életéről, végigkíséri a művész másfél évtizedes festői pályáját. Első olajfestményével, az 1893-as Pillangókkal indul a kiállítás, az „iskola előtti tanulmányokként” ismert madárképek aprólékos megfestése és eleven színessége már a pályakezdő festő-patikus technikai jártasságát érzékeltetik.
Pillangók, 1893
Olaj, fa, 32,5 × 48 cm
Budapest, Szépművészeti Múzeum –Magyar Nemzeti Galéria
Baalbek, A Naptemplom Baalbekben, 1906
Olaj, vászon, 386 × 716 cm
Budapest, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
Csontváry művészi pályafutásának fontos fordulópontját a Hollósy Simon müncheni iskolájában 1894-ben eltöltött féléves időszak jelentette. Müncheni tanulmányait érzékeny modellrajzok dokumentálják, amelyek külön szekciót képeznek a kiállításon. Wirthmüller Mihályt ábrázoló profilképe már meglepően kiforrott, eredeti alkotás, amelyen nyoma sincs a művésznövendékek útkereső próbálkozásainak. A kiállításon helyet kapott Csontváry első figurális festménye, az 1894-es Almát hámozó öregasszony című alkotása is.
Wirthmüller Mihály, 1894
Szén, papír, 560 × 420 mm
Budapest, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
Csontváry művészetről vallott nézeteinek az egyik legfontosabb gondolata az „élő természet” problémája. Önéletrajzából tudjuk, hogy gyermekkorát a természettel szoros közelségben élte és meg akarta érteni a természeti jelenségeket. A „soha nem látott tájakkal” ébren tartott álmok, s „az éghez irányított” valóság – ez művészetének egyik kulcsa. Az élő természet más és más formában ugyan, de megtalálható valamennyi képén. A furcsán gyűrődő sziklaalakzatokban, a felhők szárnyas formáiban, a vízesések állatformákra emlékeztető víznyalábjaiban, a dombok, hegyoldalak mozaikszerűen összepréselt színfoltjaiban, a merészen rövidülő terekben, a szokatlanul görbült, de mégis új dimenziók felé utat nyitó személyes, egyéni perspektívában.
Jajcei vízesés, 1903
Olaj, vászon, 96 × 152 cm
Budapest, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
A Nagy Tarpatak a Tátrában, 1904–1905
Olaj, vászon, 236 × 520 cm
Budapest, Szépművészeti Múzeum –Magyar Nemzeti Galéria
Csontváryt elbűvölte az idő- és térbeli dimenziók nagysága: az ezeréves cédrusok, a kolosszális méretek, a hegyek, a vízesések. Mérhetetlen tudásvágy munkált benne: mindent látni, mindent érteni akart, ami elé tárult. A Magas-Tátra fiatal korától rabul ejtette, hosszú ideig dédelgette magában a nagy Tátra-kép tervét. Utazásait a „nagy motívum” keresése ösztönözte. Amikor először járt Taorminában, rögtön nekifogott, hogy a görög színház romjait megörökítse, és ezzel gyakorlatot szerezzen a Magas-Tátra megfestéséhez. Taorminából a Tátrába, a Tátrából Taorminába vándorolt, hogy az áhított nagy kompozícióit végre megvalósítsa. A kiállításon látható grandiózus Nagy Tarpatak a Tátrában és A taorminai görög színház romjai csaknem egy időben készültek. 1904–1905 során sikerült végső, monumentális formába öntenie mindkét nagy motívumát: a Tarpatak völgyét a Magas-Tátrában és a taorminai görög színház romjait.
Festményei végigvezetnek világ körüli útján. A Jajcei vízesés Bosznia-Hercegovinába, A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben a Szentföldre, a legnagyobb méretű festménye, a Balbeek Libanonba, ahol a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz című alkotásai is készültek. Az 1909-es, utolsó festményét, a Tengerparti sétalovaglást, Nápoly környékén festette.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az elmúlt évtizedekben számos monográfia és képértelmező tanulmány gazdagította ismereteinket a legendás festőről. Akár józan rációval, akár a Csontváry-kultusz táplálta szenvedéllyel közeledünk műveihez, a végén mindig oda jutunk, hogy Csontváry festészete páratlan jelenség a magyar művészet történetében. Bárhogy értelmezzük is művészetét, bizonyos, hogy ő a legeredetibb magyar festő. Művészete stílusoktól, iskoláktól független maradt, különös élettörténete, látomásos elhívatása, életművének csodával határos megmaradása – mind a személye körüli mítoszteremtésnek szolgáltak alapul. Csontváry a századforduló gyermeke volt, akinek életművében sajátos módon egyesült a romantika univerzális individualizmusa a modernizmus kollektív eszményeket kereső útjaival.
A kiállítás kurátora Gergely Mariann, a Magyar Nemzeti Galéria-Szépművészeti Múzeum művészettörténésze.
A kurátor kiemelte, hogy Csontváry Kosztka Tivadar grandiózus életműve még soha nem volt olyan méltó környezetben látható, mint most a Szépművészeti Múzeum tereiben, ahol a legmonumentálisabb festmények is "lélegzethez juthatnak".
A kiállításon szinte minden érzékszervvel felfogható, ahogy a művek életre kelnek, a színek felizzanak, a motívumok megmozdulnak, a művek párbeszédbe lépnek. Csontváry 1919-ben kigúnyolt, kinevetett különcként, magányosan halt meg, most azonban műveit azok között a falak között mutatják be, ahol a nagy "vetélytárs", Raffaello Esterházy Madonnáját is őrzik - tett hozzá.
A Csontváry-kiállítással párhuzamosan a Magyar Nemzeti Galériában augusztus végéig Gulácsy Lajos életművét bemutató tárlat látható. Gulácsy Lajos és Csontváry Kosztka Tivadar látomásos művészetének különös rokonságára számos értékelés és művészettörténeti írás hívta fel a figyelmet az elmúlt évtizedek során. E két különleges, a kortárs művészeti tendenciákba besorolhatatlan életmű közös bemutatásának szándéka és terve már száz éve felmerült a szakmai körökben, de csak most nyílt lehetőség arra, hogy a 20. század eleji magyar művészet e két különös, látomásos alkotójának rendhagyó életművét végre egy időben láthassa a nagyközönség.
Amíg a pécsi múzeumból érkezett Csontváry-művek a fővárosban vendégeskednek, a két intézmény együttműködésének köszönhetően a Janus Pannonius Múzeumban egy Toulouse-Lautrec alkotásaiból válogatott kiállítást láthat a pécsi közönség. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött gazdag anyagból a fővárosban 2014-ben, a mester születésének 150. évfordulóján nyílt tárlat, amelynek több mint százezer látogatója volt, s a közelmúltban nagy sikerrel mutatkozott be ez a különleges kollekció Rómában és Pekingben is.
A budapesti és pécsi közös kiállítási projektek befejeztével a pécsi Csontváry Múzeum megszépülve, ismét a korábbi Csontváry-anyaggal várja látogatóit.
Borítókép:
Csontváry Kosztka Tivadar: Önarckép (részlet), 1894
Olaj, vászon, 67 × 39,5 cm
Budapest, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
