EN facebook

Szerelmes asszonyok, akiket a forradalmárok maguk mögött hagytak

PROGRAMSOROZAT

2018-09-30 09:00

 

Miért aggódott Petőfi már a nászútjuk alkalmával Júlia esetleges „hűtlensége” miatt? Mit tudunk emellett az Aradon kivégzett tábornokok hátra maradt asszonyairól, szerelmeiről? Hogyan viselték az özvegység megpróbáltatásait? Miként segítette át a megpróbáltatásokon Batthyány Lajos grófot az a szerelem, amelyet felesége iránt érzett? Honnan tud minderről az utókor? Milyen kapcsolat fűzte Kossuth Lajost és Széchenyi István grófot a feleségéhez? Mi maradt fenn alakjukról a jelenkor számára?

 

A Magyar Nemzeti Múzeum programsorozata - Szerelmes asszonyok, akiket a forradalmárok maguk mögött hagytak - Női történetek az aradi vértanuk idejéből - 2018-ban olyan ablakokat nyit a múltra, amelyen keresztül eddig kevéssé vagy egyáltalán nem ismert történeteket, személyiségeket vehetünk szemügyre. A korszak jeles kutatói – Ajkay Alinka, Csorba László, Hernády Zsolt, M. Lovas Krisztina –, ha nem is feltétlenül hálószobatitkokat osztanak meg a közönséggel, bemutatják, hogyan hat egymásra a magán- és a közélet, milyen terheket visel egy-egy híresség családja, hitvese. Ugyanakkor az előadásokon, tárlatvezetéseken bemutatott női alakok, karakterek nemcsak férjeik miatt érdemelnek figyelmet, hiszen a fennmaradt emlékek, források, történetek alapján olyan különleges személyiségeket, női sorsokat ismerhetünk meg, akik saját jogon is önálló fejezetet érdemelnek a közemlékezetben.

 

 

2018. október 3. 17:00 „Szeptember végén”

 

Miért aggódott Petőfi már a nászútjuk alkalmával Júlia esetleges „hűtlensége” miatt? Igazak-e a vádak, amelyekkel az utókor illette a 21 éves fiatal özvegyet, vagy csak a reménytelenség, a magány, az üldöztetés fenyegetettsége hajtotta Horvát Árpád karjaiba? Ismerjük meg Júlia valódi személyiségét, lelki gyötrelmeit és aggódását egyetlen szerelme, Petőfi elvesztése miatt. A programsorozat első alkalmával M. Lovas Krisztina történész beszélgetőtársa Ajkay Alinka irodalomtörténész.

 

Program típusa: előadás – M. Lovas Krisztina történész és Ajkay Alinka irodalomtörténész

Helyszín: Széchényi-terem

Csatlakozz: https://www.facebook.com/events/549082698883037/

Regisztráció: https://mnm.hu/hu/esemenyek/muzeumi-elet/szeptember-vegen

Jegyár: 500 Ft/fő szakmai programjegy

 

 

2018. október 6. 10:30 és 12:00 „Négy nő egy órában” 

Négy nő, négy rendkívüli egyéniség, négy életút. Petőfi Sándor felesége Szendrey Júlia, Batthyány Lajos gróf felesége Zichy Antónia grófnő, Kossuth Lajos felesége Meszlényi Terézia és Széchenyi István felesége Seilern Crescence grófnő. Miben rejlik különlegességük? Miben sikerült maradandót alkotniuk? Hogyan alakult életük a szabadságharc bukását követően? Mindezen kérdésekre választ kaphatnak az érdeklődők a tematikus tárlatvezetés során.

 

Program típusa: tematikus tárlatvezetés – M. Lovas Krisztina történész

Helyszín: Állandó történeti kiállítás 12-14. terem

Regisztráció:https://mnm.hu/hu/esemenyek/muzeumi-elet/negy-no-egy-oraban-0
https://mnm.hu/hu/esemenyek/muzeumi-elet/negy-no-egy-oraban-1

Jegyár: Állandó kiállítás belépőjegye + 250 Ft kiegészítő jegy

 

 

2018. október 10. 17:00 Batthyányné és az aradi özvegyek

 

Zichy Antónia grófnő

 

A vértanú miniszterelnököt, Batthyány Lajos grófot elfogása után hűséges hitvese, Zichy Antónia grófnő iránt érzett szerelme segítette át a nehéz pillanatokon. Mit tudunk emellett az Aradon kivégzett tábornokok hátra maradt asszonyairól, szerelmeiről? Mi lett későbbi sorsuk? Hogyan viselték az özvegység megpróbáltatásait? A programsorozat második alkalmával M. Lovas Krisztina beszélgetőpartnere Hernády Zsolt történész.

 

Program típusa: előadás – M. Lovas Krisztina és Hernády Zsolt történészek

Helyszín: Díszterem

Regisztráció: https://mnm.hu/hu/esemenyek/muzeumi-elet/batthyanyne-es-az-aradi-ozvegyek

Jegyár: 500 Ft/fő szakmai programjegy

 

 

2018. október 17. 17:00 A két nagy rivális | Széchenyi és Kossuth felesége

 

Seilern Crescence

 

 

Milyen kapcsolat fűzte a két legismertebb magyar történelmi személyiséget feleségéhez? Mennyiben segítette, támogatta e két asszony férjeik politikai tevékenységét? Ismerték-e egymást? Hogyan osztoztak férjük tragikus sorsában a szabadságharc leverését követően? A finom arisztokrata szépség Seilern Crescence, és a sokak szerint nyers modorú Meszlényi Terézia alakját kívánjuk megismertetni a hallgatósággal programsorozatunk utolsó állomásán, amelyen M. Lovas Krisztina beszélgetőtársa ez alkalommal Csorba László történész.

 

 Meszlényi Terézia

 

Program típusa: előadás – M. Lovas Krisztina és Csorba László történészek

Helyszín: Díszterem

Regisztráció: https://mnm.hu/hu/esemenyek/muzeumi-elet/ket-nagy-rivalis-szechenyi-es-kossuth-felesege

Jegyár: 500 Ft/fő szakmai programjegy

 

 

Élő múzeum a reformkor jegyében

2018. október 16. 17:00 Parázs történetek Pest-Budáról

 

Milyen puskapor kerülhetett a reformkor levegőjébe, amely olyan nagyot szólt március 15-én? Az Élő Múzeum programon a Nemzeti Múzeum autentikus helyszínein találkozhat olyan személyekkel, akik a reformkorban élték mindennapjaikat: szóba elegyedhet egy pesti polgárral, kifaggathat egy vásári kofát a Széna térről, vagy épp bepillanthat egy nemesi szalon sokat eldöntő csevegéseibe. Felelevenítjük azt a világot, amelyben a múzeumépületet használták eleink, s amelyről a tárgyak is mesélnek.

 

Program típusa: Interaktív élő múzeumi előadás, tárlatvezetéssel

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Állandó történeti kiállítás 2.

Regisztráció: https://mnm.hu/hu/esemenyek/muzeumi-elet/parazs-tortenetek-pest-budarol

Jegyár: 1000 Ft/fő diák- és nyugdíjas, 2500 Ft/fő felnőtt, 6200 Ft/ család

 

irodalom, képzőművészet, programajánló
2018-09-29 09:00
képzőművészet, kiállítás
2018-09-28 19:00
konferencia, Múzeumok Őszi Fesztiválja, múzeumpedagógia
2018-09-27 12:00