EN facebook

Szentendre már Bázelben is - Nagy siker az Art Capital első hete

2018-06-19 16:00

A Édenkert nyomában címmel nyílt meg a Kárpát-medence legnagyobb kortárs művészeti fesztiválja június 9-én Szentendrén, ahol 24 új, tematikus kiállítás várja a közönséget. A kortárs képzőművészet olyan nemzetközi sztárjai állítanak ki most a Duna-parti kisvárosban, mint például a dél-afrikai Mohau Modisakeng, a német Daniel Richter, a lengyel Angelika Markul, a svájci-román Daniel Spoerri, az angol Justin Mortimer, a macedón Žarko Bašeski vagy az amerikai-japán Yoko Ono. De jelen vannak a magyar képzőművészet meghatározó alakjai is, mások mellett Baksai József, Csurka Eszter, Szűcs Attila, Mátrai Erik, Nagy Barbara, Németh Ágnes, Várnai Gyula.

 

 

A tárlatokhoz kapcsolódóan az első héten közel száz programot rendeztek a Duna-parti kisvárosban. Különösen nagy siker volt a Dunán felállított hatalmas ledfal, amelyen 36 filmet vetíttek le a parton helyet foglaló közönségnek – Ruben Östlund, Wim Wenders, Julian Riberio Salgado, Jim Jarmusch és Michael Haneke új filmjei mellett megnézhettük Pálfi György Final cut című művét és Bódy Gábor klasszikusát is, a Nárcisz és Psychét, valamint a Psyche és Nárciszt.

A Ferenczy Múzeumi Centrum a város több pontján gyepszőnyeget helyezett el – ezeket a látogatók azonnal birtokba is vették.

 

Az Art Capital csütörtökön külső helyszínnel bővült: Deim Balázs fotóművész munkáit Bázelben, a Rhy Art Fair Basel keretében megrendezett önálló kiállításon mutatják be, ahol a szervezők vasárnap estig több mint tízezer látogatóra számítanak.

 

A képzőművészeti fesztivál folytatódik – június 24-ig a kiállítások mellett számtalan program is várja a közönséget.

képzőművészet, kiállítás
2018-06-18 16:00
kiállítás, kortárs, látogató, művészet, programajánló
2017-09-11 09:20