EN facebook

Székesfehérvár lesz a teljes Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás első állomása

KIÁLLÍTÁS

2017-10-06 16:00

A kiállítást október 29. és november 19. között tekinthetik meg a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében minden nap, meghosszabbított nyitva tartás mellett. A kincsleletről tartott sajtótájékoztatón Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Magyarország legértékesebb műkincsegyüttesének nevezte a Seuso-kincset, amely egységes arculattal, azonos mondanivalóval lesz látható hat vidéki városban, és mindenhol kiegészül a római korból származó helyi leletekkel.


A főigazgató rámutatott, hogy a Seuso-kincs az Európában található hasonló leletek között az első háromban van nagyság, mennyiség és érték tekintetében egyaránt. Varga Benedek azt is elmondta, hogy a Szépművészeti Múzeummal és a Magyar Tudományos Akadémiával közösen vizsgálják a Seuso-leleteket, és már eddig is nagyon komoly eredményeik vannak, amelyeket azonban addig nem publikáltak, amíg folytak a kincsek második felének visszaszerzéséről szóló tárgyalások. A következő fél-egy évben azonban magyar és nemzetközi konferenciákon elő fognak állni eredményeikkel.
Budapesten – az országjárást követően – várhatóan jövő júniusban nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a leletegyüttest bemutató kiállítás.

 

Székesfehérváron 2014 októberében nyílt meg a Seuso-kincsek első hét darabjából összeállított kiállítás, amely négy hónap alatt több mint 35 ezer látogatót vonzott. A tárolóvitrinekben ezúttal együtt lesz látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet. A tárlat egy Székesfehérvárhoz és környékéhez kapcsolódó ókori római kori emlékanyagból ízelítőt adó kamarakiállítással egészül ki, amelyet Nádorfi Gabriella régész állít össze. Itt a Szabadbattyán határában, a Sárvíz-Malomcsatorna bal partján, a római korban hajózható Sárvíz folyó mellett feltárt Pannonia eddig ismert legnagyobb méretű, késő római kori épületről előkerült leletanyagból adnak ízelítőt.

 

A Seuso-kincs magyarországi bemutatására szervezett vándorkiállítást Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen láthatja majd a közönség. A Seuso-kincs szállításáról, az útvonal biztosításáról a Magyar Nemzeti Bank bevonásával a rendőrség gondoskodik. A tároló vitrinek beszerzésére, a szükséges restaurálási munkák elvégzésére, a vándorkiállítás teljes körű megtervezésére 300 millió forintot biztosítanak az idei költségvetésben.

 

A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, az 1970-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között került ki az országból.

A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben – az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron – szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.

régészet, tárgy, téma
2017-07-12 14:00
múzeum, Múzeumok Őszi Fesztiválja, programajánló
2017-10-03 14:00
irodalom, kiadvány, kiállítás, Múzeumok Őszi Fesztiválja
2017-09-28 14:00