Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945 március végén az 550. levente munkászászlóalj mintegy hatszáz vásárhelyi fiatallal a soraiban, a történelmi Magyarország határához érve Királyhida határában (ma Bruckneudorf, Ausztria) a Lajta folyó partján foglalta el állásait. Az április 4-én odaérő szovjetek felszólítására a 16-23 éves, levente korú fiatalok megindultak hátrafelé, mikor a front túloldaláról a németek aknatűz alá vették őket, melyben kilenc levente életét vesztette, sokan pedig megsebesültek.
A fegyvertelen fiatalokat a Szovjetunió különböző táboraiba szállították, ahonnan a túlélők legtöbbje - jelen ismereteink szerint 129 fő életét követelte a háború, több mint felük a fogságban hunyt el - csak 1948-ban térhetett haza. A kommunizmus évtizedei alatt elhallgatott kálváriájukra emlékezve május utolsó napjaiban Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban Szebb jövő helyett háború, halál, fogság és megbélyegzés címmel nyílt kiállítás.
A tárlat címe a két világháború közötti Magyarország egyik legjellemzőbb szervezete, a levente köszöntését idézi meg: Szebb jövőt! amelyre a válasz: Adjon Isten! A trianoni békediktátum által maximalizált hadsereglétszám és az általános hadkötelezettség betiltása miatt a magyar haderő támogatására a Nemzetgyűlés 1921 decemberében elfogadott LIII. tc.-kel megalakított egy ifjúsági testnevelési mozgalmat, a leventét.
A törvény értelmében minden 12 és 21 év közötti fiúnak kötelező volt a lakhelyén lévő leventeegyesület foglalkozásain heti két, később négy órában részt venni. A második világháború idején a mozgalom a legnagyobb magyar ifjúsági szervezet volt ‑ kötelező jellege miatt ‑ 1 millió 300 ezer taggal. 1944 őszén országszerte nagyarányú, majd a nyilas hatalomátvételt követően totális mozgósítás lépett életbe. ’44 szeptemberének utolsó napjaiban a visszaemlékezések alapján mintegy 1800 főnyi, III. (18-23 éves) és II. (16-17 éves) korcsoportba tartozó fiatalt vezényeltek el Hódmezővásárhelyről Mindszent, Kistelek, Zirc, Komárom érintésével Moson vármegyébe, egészen Hegyeshalomig. Ezen helyeken döntően vasúti helyreállításban és termény-betakarításban vettek részt, majd így kerültek két tűz közé a Lajta partján.
A világháború végén 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány több politikai párt és társadalmi szervezet mellett a leventemozgalmat is feloszlatta, illetve betiltotta, vezetői mellett tagjait is „fasisztának”, „népelnyomónak” és „reakciósnak” bélyegezve.
Az egykori vásárhelyi leventék első megemlékező találkozójára 1988-ban kerülhetett sor, majd a rendszerváltoztatás évében megalakulhatott baráti körük is. Ettől kezdve évről-évre, egészen az utolsó leventék haláláig összegyűltek megemlékezésekre, találkozókra. Elhunyt bajtársaik emlékét a Szent István téren emléktáblával és emlékkővel, a Népkerti vasútállomás közelében emlékfával, majd emlékművel jelölték. (Ez utóbbi helyszín jelenleg a Levente tér elnevezést viseli.) Hódmezővásárhely városa kezdeményezésüknek köszönhetően alakított ki testvértelepülési kapcsolatot Bruckneudorffal.
A Tornyai János Múzeum bejárati előcsarnokában, Bernátsky Ferenc helytörténész-főmuzeológus rendezésében, szeptember közepéig látogatható kiállítás részletes történelmi áttekintést nyújt a leventemozgalomról, a hódmezővásárhelyi leventék II. világháborús történetéről, megpróbáltatásaikról, név szerint megemlékezve a 129 hősi halált halt vásárhelyi levente fiatalról. A tárlaton a gazdag képanyag mellett levente relikviák is megtekinthetőek lesznek: az igazolványok, kiadványok mellett sapkajelvények és egy leventepuska helyet kap a vitrinekben.
