EN facebook

Szakmai nap Magyarország első, kamaszoknak szóló kiállításában

2018-05-16 08:42

Május 25-én, pénteken 11 órakor kezdődő szakmai napon ismerhetik meg a múzeumpedagógusok Magyarország első, kifejezetten kamaszoknak szóló kísérleti interaktív tárlatát a szentendrei Barcsay Múzeumban. A Ferenczy Múzeum munkatársai a program során szeretnénk bemutatni, hogy milyen elvek mentén hozták létre a kísérleti-módszertani kiállításukat.

 

Láthatatlan jelenlét kiállítás célja, hogy a látogató – itt fontos megjegyezni, legyen az bármilyen idős is - közelebb kerüljön a kortárs művészethez. Az utazás kezdőpontja három mű: Tóth Eszter Kinn a bárány, benn a farkas című, szék- videóinstallációja, Ásztai Csaba Ádám és Éva című olajfestménye, valamint Vincze Ottó Magyarázat című hanginstallációja. Mindhárom mű zavarba hozza a befogadót, és más-más módon, de hiányérzetet kelt.

 

Tóth Eszter székére nem lehet leülni, Ásztai Csaba képén szó nincs az első emberpár klasszikus megörökítéséről, csupán röntgenképszerű utalásokat vélünk felfedezni. Vincze Ottó izgalmas installációjában két női torzó beszélget egymással, és képtelenek akár csak egy szót is dekódolni a másik mondandójából.  A cím ugyan Magyarázat, de helyette csak újabb kérdéseket kapunk… Innen indulunk és Josefh Kosuth, Csontó Lajos, Fülöp Gábor, a Kis Varsó és sok más alkotó művén át jutunk el az – esetleges, remélt – felismerésekig. Amelyekben a „gáz-shit-állat-raj-kúl-deb” stb. szavak sem ördögtől valók, sőt kívánatosak, hiszen a célcsoport ezekkel fejezi ki magát.

 

 

A kiállításban szereplő alkotások elsősorban a Ferenczy Múzeum raktáraiból kerültek ki, s unikális módon, most végre múzeumpedagógia szempontok szerint dolgozhatták fel a gyűjteményt a kurátorok. A tárlat problémákat és lehetőségeket vet fel, ám a válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia. A kiállítás számtalan kapcsolódási lehetőséggel, és három szokatlan interaktív játékkal invitálja a kortárs művészet derűs terébe a látogatókat: egy asszociációs játékba, mely során a művek mellé lehet rögzíteni az alkotás lehetséges értelmezéseit. Egy szerepjátékos társasjátékba, minek során a kiállítás művei karakterekként „kelnek életre” és egymást gátolják, segítik valamint meghökkentő feladatok elé állítják a játékosokat. (Magyarázd el egy ellenséges földönkívülnek miért ne rombolja le a múzeumot!) 

Valamint egy képalkotós játékba, mely során kész mozaikokból lehet összeállítani egyéni figurákat.

 

A tárlat az alkotásokkal és az interakciós lehetőségekkel vezet minket - kamaszokat és felnőtteket egyaránt – azon mágikus és mindenkinek karnyújtásnyira lévő dolog felé, amit Jelenlétnek hívunk.

 

 

Alkotók névsora:

 

Anna Margit / Ásztai Csaba / Bartl József / Csartan Petr / Csontó Lajos / Deim Balázs / Fülöp Gábor / Gerber Pál / Győrffy Sándor / Holdas György / Ilosvai Varga István / Jeges Ernő / Kis Varsó / Kmetty János / Korniss Dezső / Kósza Sípos László / Sorin Neamtu / Ország Lili / Paizs Goebel Jenő / Szirtes János / Tóth Eszter / Vajda Lajos / Vincze Ottó

 

Láthatatlan jelenlét – kísérleti kiállítás kamaszoknak (de nemcsak nekik)
2018. április 26 – május 27.
Barcsay Múzeum, Szentendre

gyarapodás, kiállítás, kortárs, művészet
2017-07-05 08:10
kiállítás, művészet
2018-04-30 14:15
képzőművészet, kiállítás
2018-05-09 09:00