Szaga van

Barti Magdolna
2020-07-16 10:00

 

Egyéni befogadói utat követhetünk végig a következő cikkben. Barti Magdolna személyes perspektíváján és hangján szólal meg, hogy elvezessen bennünket a múzeumok virtuális tereibe. Milyen volt az elmúlt időszak virtuális dömpingje? Hogyan tekinthettek a befogadók a valós terek nélküli múzeumi élményekre?

 

Szaga van

 

Szaga van. Persze írhatnám azt is, hogy illata, íze, zamata, rezgése, de mégis inkább azt mondanám, szaga van egy kiállításnak. Egy-egy élőnek, egy "igazinak", ahol több száz ember megfordul, ahol csoportok állnak összetömörülve azért, hogy egy képet megnézhessenek, ahol még száll a friss festék illata, ahol a minden egyes alkotást még pár órával, nappal ezelőtt valaki megfogott és óvatosan a kiállításra megkomponált posztamensére, polcára, akasztójára helyezett és mi nézők szájtátva állunk a mű előtt és csak isszuk a látványt és belélegezzük és úgy érezzük, kaptunk valamit ma is, valami fontosat, amiért érdemes volt megint eljönni.

 

De átélhető-e ez a katarzis, átélhettük-e ugyanezt az élményt az elmúlt időszakban?

 

De átélhető-e ez a katarzis, átélhettük-e ugyanezt az élményt az elmúlt időszakban, amikor mindannyian otthon és otthonról találkozhattunk csak alkotásokkal? Vagy éppen az, amikor a művek nagy részének csak a "stúdió változata" - ha éppen nem egy házi felvétel - juthatott el hozzánk a zúzós fesztivál koncert helyett?

 

 

 

Ez a fenti kérdés foglalkoztatott, mikor nekiálltam megírni a következő bejegyzést. Ehhez igyekeztem először átgondolni, visszaemlékezni a március közepétől június közepéig, végéig tartó időszakra. Túl sok volt. Túl élénk még bennem a sok inger, a változás, a más, az új hatások érzete bennem. Csak egy hatalmas kavargó káoszt sikerült felfedeznem magamban. A letisztuláshoz és egy jó nagy adag szűréshez viszont elővettem az internetet és célirányosan elkezdtem visszanézni közel három hónap bejegyzéseit, cikkeit, híreit a hazai és külföldi kiállítások, a kulturális élet tekintetében.

 

Azt kell mondanom, nem volt egyszerű dolgom. Olyan mértékű anyagmennyiség és információáradat zúdult rám egyszerre, hogy alig bírtam követni. Ezért ezt erősen megszűrve csak néhány példát szeretnék itt is kiemelni, amik valamiért számomra érdekesek voltak.

 

Vizuális élmények

 

Nem túl meglepő szerintem, hogy a vizuális kultúra területével kapcsolatban, leginkább vizuális élmények születtek. Ez a része viszonylag egyszerűen teljesíthető egy múzeum vagy akár egy galéria számára egyaránt, mert legtöbbször  képi gyűjteménnyel operálnak. (És ezt a "csak"-ot erősen idézőjelbe tenném, hiszen már ez is komoly munkát igényel.) Azonban, gondoljunk bele, egy dokumentálás céljából készült gyors fotó, vagy egy egyoldalas kép - a kiállítótérben körbejárható - szoborról mennyire lesz élvezhető digitális környezetben? A több méteres képek ereje mennyire jön át egy telefon képernyőjén? Átjöhet-e egyáltalán, képes-e rá? Vagy ha egy kicsit tovább megyünk, a nagy szakértelmet igénylő, művészettörténeti, kurátori műleírások vajon ugyanúgy megállják-e a helyüket a social media felületein? Attól tartok, hogy a válasz több esetben is nemleges.

 

Nézzük mi is történt a hazai és külföldi kiállítások, kiállító helyek tekintetében?

 

Azt biztosan elmondhatom, hogy az online kiállításra felhívó pályázatok, lehetőségek úgy szaporodtak, mint a gomba eső után. Szinte fű, fa, virág online kiállítást szervezett és ez ami egyrészről nagyon jó volt, de sok esetben a mennyiség nem jelentett egyet a minőséggel. Gondolok itt arra, hogy volt olyan nemzetközi kiállítás, amelynek a bemutatása egy wordben szerkesztett driveon megosztott dokumentumon keresztül történt.

 

Az előzőt ellensúlyozva talán az egyik legjobb példa social media felületek használatát tekintve a március elején indult Tussen Kunst & Quarantaine Instagram oldal, amely arra ösztönözte az otthonukba zárt embereket, hogy híres festményeket, fotókat alakítsanak át úgy, hogy a lakásukban megtalálható tárgyakat használnak fel az újragondoláshoz.

 

 Forrás: Tussen Kunst & Quarantaine

 

A leggyakoribb megoldás a képek, cikkek megosztása volt videókkal megtámogatva, mint ahogy ezt a Magyar Nemzeti Múzeumnál is láthattuk a Közös időnk című kiállításnál.

 

 

Március közepétől tapasztalhattuk azt is, hogy a  Dornyay Múzeumnál is gyakoribb lett az internetes kommunikáció, ami azt jelentette, hogy náluk szintén lehetett Dornyai Múzeum virtuális sétát tenni és a blogbejegyzéseik is megszaporodtak.

 

 

Hasonló megoldásokkal éltek a Műcsarnoknál is. Virtuális sétákkal és online tárlatvezetésekkel várták a nézőket, aminek a közvetítésére a Facebookot használták. Náluk is pörgött a blog, viszont amiben eltértek a többiektől, hogy egy külső felületet használnak erre a célra, nem saját honlapon teszik közzé a bejegyzéseket.

 

Nagyon látványos példa még a Szentendrei Skanzen: Amikor minden más lett című kiállítása, aminek elkészítésére egy profi csapatot bízott meg meg a Play Dead Studio-t.

 

 

De, hogy hozzak még néhány külföldit példát is. A The Dalí Theatre Múzeum kiállítása is igzgalmas megoldás a virtuális kiállításra. 

 

 

 

Valamint két gyűjtőoldalt említenék még meg itt a sorban, amiket mindenképp érdemes lapozgatni, ha némi fentartással is. Az egyik az Art UK, a másik artsteps oldala. Mivel a felület bárki számára elérhető és használható a tartalmak nem mindig nevezhetőek komolynak, de azért akadnak érdekes kiállítások is.

 

Evezzünk most vissza hazai vizekre!

 

Milyen kulturális intézmények esetében beszélhetünk arról, hogy már a jövőben is gondolkodtak és sikerült is megvalósítaniuk a folytatást? A múzeumok mellett érdemes megismerni más kultúraközvetítő felületet is!

 

Az egyik a Müpa Autósmozis ötlete, amely során élő fellépéseket közvetítenek az épület kivetítőjére. Mindezt azonban a karantén alatti Müpa Home programjukkal kezdték felépíteni.

 

A másik példa pedig ugyan nem múzeumi, de mégis témába vágó a "Budapesti Távmozi", ami a művészmozik (Toldi, Kino Cafe, Tabán, Puskin, a Corvin és a Művész) kezdeményezése. A bezárások után nem sokkal indították el ezt a programot, ami úgy látszik bevált és továbbra is megtartják. Igaz, hogy az ő esetükben a technikai megoldás talán nem volt nagyon bonyolult és a képanyagok is adottak voltak. Mindemellett azonban érdemes lehet elgondolkodni azon, hogyan lehetne a példájukat követni.

 

A honlap és a 3D-s bemutatások, a social media használata és talán jelentősége is sokat nőtt 3 hónap alatt. Voltak akik már profi módon, de sokan még kezdőként próbáltak egyik napról a másikra belerázódni az internetes világba használóként és nem felhasználóként. Úgy gondolom, mindenki sokat tapasztalt ebben a helyzetben és talán tanulságokat is levontak belőle.

 

Virtuálisból a valós térbe

 

Az utóbbi időszak zárásként pedig a Nyolc hét című kiállítást ajánlanám, ami a Capa központban nyílt július 8-án.

Nyolc hétről szól. Ennyi időn keresztül követték figyelemmel a virtuális térben kortárs magyar fotográfusok tevékenységét a járvány idején. A Capa Központ blogján publikált nyolcrészes válogatás egy pop-up kiállítás keretében most a valós térben jelenik meg, emléket állítva az elmúlt hónapok eseményeinek.  

 

 

 

 

És hogy ez mennyire korai még vagy mennyire emlék, mindenki döntse el maga!

 

#muzeumozzaszobadbol, emlékezet, kiállítás, színház, virtuális
2020-05-16 18:00
#muzeumozzaszobadbol, gyűjtemény, iparművészet, kiállítás, tárgy, virtuális
2020-06-26 16:00
felhívás, gyűjtemény, interjú, látogató, természet
2020-05-01 20:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00