EN facebook

Sisi kesztyűjétől Sztálin füléig - megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum új szerzeményi kiállítása

KIÁLLÍTÁS

2022-06-10 07:00

Tizenkét év műtárgygyarapodását mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új, nagyszabású időszaki kiállítása. Két kiemelt műtárgya Sisi királyné kesztyűje, melyet halála napján a merényletkor viselt, és amely egy párizsi árverésről került a múzeumba, valamint a Sztálin-szobor egy darabja. Az utóbbi konkrétan a szovjet diktátor bal füle, amelyet 1956-ban a forradalmárok a Blaha Lujza téren vágtak le a szoborról, de ezeken kívül természetesen még számos különleges és értékes tárgy is szerepel.


Az egyik legkorábbi műtárgy egy ötezer éves, emberábrázolással díszített edény az újkőkorból, az egyik legfiatalabb pedig az a bőrönd, amelyben Végvári József, a Belső Biztonsági (III/III-as) Csoportfőnökség őrnagya a szocialista korszak végóráján, 1989 karácsonyán kicsempészte a demokratikus ellenzék törvénytelen lehallgatását bizonyító iratokat (Dunagate-botrány).

 

A kiállítás bepillantást enged az új műtárgyak gyűjteménybe kerülésének körülményeibe is. A tárgyak változatos módokon, többek között régészeti ásatások eredményeként, hagyatékokból vagy vásárlás útján kerültek a gyűjteménybe, de az is előfordult, hogy hivatalos szervek, például a rendőrség, a helyhatóságok vagy más intézmények adták át őket a Magyar Nemzeti Múzeumnak.

 

 

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy eljött az idő, hogy az ország nagy közgyűjteményeire és a vidéki múzeumainkra is ráirányítsuk a figyelmet. Elindult a Magyar Nemzeti Múzeumban az a munka, amelynek eredményeként néhány éven belül a magyar identitást és nemzeti büszkeséget bemutató és szolgáló állandó kiállítást nyílhat meg.

 

 

Ez alkalommal adták át ünnepélyesen a múzeum megújult közönségforgalmi tereit, a múzeumshopot, a kávézót és a pénztárat is.

 

A Sisi kesztyűjétől Sztálin füléig időszaki kiállítás a nagyközönség számára június 10-én nyitja meg kapuit, és augusztus 21-ig látogatható.

kiállítás, #muzeumozzaszobadbol, történelem, virtuális
2020-12-13 07:00
felhívás, múzeumpedagógia, pályázat, Petőfi200, virtuális
2022-04-29 19:00