EN facebook

Ruzicskay György: A művészet ereje, azaz a megélt modernizmus

KIÁLLÍTÁS

2025-04-10 07:00

A művészet ereje, azaz a megélt modernizmus címmel nyílt időszaki kiállítás a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban[1] Ruzicskay György (Szarvas, 1896 – Budapest, 1993) Munkácsy-díjas festőművész, érdemes és kiváló művész alkotásaiból. Ruzicskay Szarvas festője, de nemcsak e városban érezte otthon magát. Életútja kapcsolódik Nagyváradhoz, Münchenhez, Budapesthez és Párizshoz is. A tárlat, mely 2025. március 1-jétől május 31-ig várja a látogatókat a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban, ennek az izgalmas életútnak, az 1925-ös München utáni pályára lépésnek az első évtizedét mutatja be.

 

 

Ruzicskayra a német expresszionizmus lendülete, az olasz futurizmus dinamikája és a reneszánsz monumentalitása egyszerre hatott, majd mindezt megpróbálta aktuálisan, korszerűen és a jelenbe átültetve képpé formálni. Alkotóként magányos volt, egyedül járta szakmai útját, de támogatók, klasszikus értelembe vett mecenatúra pártfogolta, mely Nagyváradról figyelte, segítette és nem utolsó sorban hitt benne. Igazi feltűnést keltett, mikor fiatal, ám érett művészként 1928-ban a budapesti művészeti közéletben bemutatkozott alkotásaival: „Ruzicskay György művészetének a hatalmas komponáló erő adja a jellegzetességét. Kompozícióiban nemcsak a formák biztos fogása, hanem a vonalak ritmusa mellett a színek érdekes alkalmazása ad különös varázst művészetének. A fiatal művésznemzedéknek legkomolyabb felkészültségű tagja Ruzicskay György, akinek működése elé jogos várakozással tekintünk” – írta a korabeli kritika. Ennek az időszaknak a képeivel indul a tárlat, ám mivel aktív képeladási tevékenységet folytatott, így a múzeum tulajdonában – a kiállítás a közgyűjtemény anyagából válogatott, annak népszerűsítése végett – nagy számban sajnos nem őriznek alkotásokat. Ugyanakkor megtekinthető néhány fontos és emblematikus mű, mint például az Ütközés (1927), a Motoros (1927) vagy a Viadukt (1928) című darabok.

 

 

Ruzicskay az 1920-as évek legvégén, mivel sok időt töltött itthon, tematikai értelemben akklimatizálódott, illetve nyugati mintáit megpróbálta saját környezetéből vett példákkal megjeleníteni. Művészi ars poeticáját 1931-ben vetette papírra Vitalizmus címmel. Elméletírásában már egy kiforrott gondolkodású, tudatos művész nézetei rajzolódtak ki, akinek programja volt és elsősorban feladata, melyet saját eszközével kívánt megvalósítani. Képein – ebben szintén nemcsak elődei, de példaképei is voltak a nagy reneszánsz alkotók – sikerült megvalósítania elképzeléseit. Mai szemmel is érződik az az energia, melyet e művekbe táplált, hogy tennivalójukat elvégezzék, hogy tegyék jobbá társadalmunkat. A Kollektivizmus (1930), a Géprabszolgák (1931 körül) című képeinek kompozíciói, alakjai erőtől feszülő, lendületes alkotásokat eredményeztek, melyekre Ruzicskay legöntudatosabb műveiként tekinthetünk.

 

 

A kiállítás kronológiája az 1935-ös kiadású Szerelemkereső című grafikai album tárlatba rendezésével zárul. A művész kortársait azzal lepte meg, hogy nemcsak magukat az algráfiai lapokat állította ki, hanem interaktív módon, bele is lehetett lapozni a kiadványba. Ezt idézi meg jelen időszaki tárlat, egy könyvtári példánnyal megelevenítve a korabeli gesztust. Ez a módszer, a korabeli tárgy jelenléte szülte azt a gondolatot, hogy a művész által olyannyira szeretett, tisztelt és akár félt gépek közül is valóságossá tegyünk valamit és a tárgyak szelleme révén elevenítsük meg ezt az inspiratív évtizedet. Így került a kiállításba egy 1928-as motorkerékpár, hogy láthassuk ugyanazt a formát és precíziót, mely egykor Ruzicskay Györgyöt is magával ragadta.

 

Ván Hajnalka

a Tessedik Sámuel Múzeum művészettörténésze, a kiállítás rendezője

 

[1] Ruzicskay György festőművész életútja állandó kiállítás formájában a múzeum részeként működő Ruzicskay Alkotóházban, a szarvasi Erzsébet-ligetben egész évben megtekinthető.

beruházás, gyűjtemény, látogató, muzeológia, múzeumtörténet, műhely
2020-11-05 07:00
gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, látogató, Múzeumok Éjszakája, téma
2023-06-23 07:00
beruházás, bővítés, kiállítás
2018-03-05 12:15