Idén december 4. és 5. között zajlott le a Néprajzi Múzeumban az ICOM-ICME (International Committee for Museums and Collections of Ethnography) éves konferenciája, melyet elsőként rendeztek meg Magyarországon. A Néprajzi Múzeummal közösen szervezett Museums and Change. Transforming our Institutions for the Future (Múzeumok és változás. Intézményeink átalakítása a jövőért) című konferencia olyan muzeológusoknak, kurátoroknak, etnográfusoknak és antropológusoknak szánt fórum, amelyen megvitathatják a múzeumokat érintő legégetőbb kérdéseket. A konferencián hibrid valamint online előadásra és részvételre is lehetőség nyílt.
Ugyan a változás nem új keletű téma, de elengedhetetlen, hogy a múzeumok képesek legyenek változni, és alkalmazkodni a változó körülményekhez. Felelősségük az elmúlt évek globális problémáira való reflexió, a klímaváltozás, a Covid-járvány és a háború áldozatai, illetve más kisebbségek felé nyitni, párbeszédet kezdeményezni. Mindez a múzeumok önmagukról alkotott képét is formálja, amit az ICOM 2022-es új múzeumdefiníciója is tükröz. Az új meghatározásra reflektálva a konferencia előadásai a részvételiség, a fenntarthatóság, a hozzáférhetőség, a sokszínűség kérdéseit lokális példákon keresztül járták körbe. A Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos ezeknek a globális problémáknak a felvázolásával nyitotta meg a konferenciát.
Első előadóként Laura van Broekhoven (Pitt Rivers Museum, London) „keynote” beszédében a „radikális remény” fogalmán keresztül elmélkedett azon, milyen eszközök állnak egy múzeum rendelkezésére, amikor a kulturális összeomlás olyan mértékű, hogy a korábbi múzeumi módszerek nemcsak lehetetlenné, de visszamenőleg is elképzelhetetlenné váltak. A módszerek változtatásában behozta a „védelem” szempontját. Előadásában azzal érvel, hogy a műtárgyvédelem szigorú, az emberektől elzáró paradigmájama is erősen jellemzi a muzeális intézményeket, ami azonban számos esetben konfliktusban áll a (forrás)közösségeket, vagy tágabb értelemben a „kultúra védelmét” középpontba helyező szemlélettől. Ezért Broekhoven a „cultural care” fogalmát irányadóként határozza meg, amikor a kulturális örökség védelméről beszélünk, különös tekintettel a nem európai népekkel való együttműködések tekintetében.
A konferencia első szekciója Régi Tamás (Néprajzi Múzeum) moderálásával kezdődött Shifting the museum’s authority through community collaborations címen. Elsőként a Svájcból érkező Julie Dorner (Museum of Ethnography, Genf) és az online jelenlévő Rachel Bolle (Association de Médiatrices Interculturelles) tartotta meg előadását, melyben a Svájcban élő eritreai közösségek részvételén alapuló projektje állt fókuszban. Kiemelte, hogy a közösség kezébe helyezett kontroll következményeképpen született meg az a döntés, hogy a csoport állandó kiállításban való reprezentálására a jebena (kávészertartáshoz használatos kanna), mint számukra fontos identitásjelző tárgy bekerült az állandó kiállításba. A múzeumi szakemberek legfontosabb eredményként fogalmazták meg, hogy a projekt későbbi programokat, és szélesebb dialógust generált, amelynek tükrében a tárgyalt eset inkább egy első lépésnek tekinthető.
Julia Ferloni (Museum of European and Mediterranean Civilisations, Marseille – rövidítve: MUCEM) előadásában a MUCEM-ben 2023-ban megnyílt Barvalo, az európai roma kultúrákat bemutató kiállításának létrejöttén keresztül beszélt a részvételiség, valamint a roma örökség újraértelmezésének kihívásairól. A Franciaországban legjobb történeti kiállítás díjat nyert tárlat kurátori csapatába külsős, roma és nem roma tagokat is bevontak, céljuk a múzeum meglévő roma anyagának az újraértelmezése, illetve új, kortárs tárgyak gyűjtése is volt. A kiállításkészítés 7 éves folyamatában többek között a különböző, az intézményen belüli véleményeltérések jelentettek kihívást, de az előadó kitért arra is, hogy a kiállítás egy részében erős szerepet játszik a humor és az irónia, amit a múzeum tudományos bizottsága nem fogadott el könnyen.
Elisa Palomino (Smithsonian Arctic Studies Center, Anchorage) egyben divattervező és antropológus előadása egy különleges témát ölelt fel: a halbőr tárgyak szerepét az arktikus közösségek életében, a múzeumi gyűjteményekben. Palominotöbb olyan példát mutatott be, amelyekben halbőr tárgyakat készítő kézművesek, illetve múzeumok, művészek közötti kollaborációk kezdődtek meg. Több példában is rámutatott arra, hogy a múzeumban őrzött tárgyakhoz hozzáférhetőséget nyújtottak a közösségeknek, míg a múzeum (pl. az Anchorage Museum) arra nyújtott lehetőséget, hogy tereiben a közösség idősei a halbőr megmunkálását taníthassák. Palomino kiemelte egyrészt a halbőr mint természetes anyag használatának fenntarthatóságát is.
Patria Román-Velázquez (Department of Culture, Media & Creative Industries, King’s College London) előadásában arról értekezett, hogy a South London Gallery illetve más, London etnikailag sokszínű körzetében elhelyezkedő galériák irányelvében és gyakorlatában hogyan jelenik meg az egyenlőség, a sokszínűség és a befogadás témája a Black Lives Matter mozgalom következményeképp. Kutatásának eddigi eredményei azt mutatták, hogy a közintézmények számára hivatalos irányelvként jelent mega különböző etnikai csoportok inklúziója, azonban a gyakorlatban már nem bír kötelező jelleggel, és sokkal inkább a múzeumi kollégák egyéni elkötelezettségén múlik a közösségek iránti nyitás. Előadásában kiemelte többek között, hogy a közösségekkel való együttműködések esetében nagyfokú a bizonytalanság, és kiszolgáltatottsága a kurátoroknak a finanszírozás időszakos projekt-alapúsága miatt.
A szekciót záró beszélgetés többek között érintette a múzeumok és a közösségek közötti kapcsolat kezdeményezésének és fenntartásának problémáit, és a hosszú időszakokon átívelő projektekben való elkötelezettség nehézségét.
A délután első programjaként az Ethnological Museum and the Asian Art (Staatliche Museen zu Berlin) kurátorainak (Sophia Bokop, Patrick Helber, Anna Schäfers, Szőke Anna, Valerie Von Stillfried) workshopja (The Collaborative Museum? Shifting epistemologies and structures throughv participation) következett, melynek során a konferencia résztvevői world café módszerrel négy különböző témát dolgoztak fel: a kiállítás és nyelvhasználat, az edukáció, a kollaboráció illetve kutatás és a provinencia kérdéseit.
A workshopot követően Serena Iervolino (ICME/King’s College London) moderálásával következett a második szekció (Againstthegrain: creative engagements in therepresentation of culturalcollections), melyben négy online résztvevő előadását hallgathatták meg a résztvevők.
Alice Christophe (British Museum) Museums in Full Colour: Transforming Exhibition Making through Colour Narratives címet viselő előadásában arra mutatott rá, hogy a kultúrák és különböző nézőpontok múzeumi reprezentációjában a színek használatának jelentésteremtő ereje van. A színekkel való kurátori gyakorlatokról a honolulu-i Bishop Museum Ka ‘UlaWena: Oceanic Red című kiállításának fejlesztésén keresztül beszélt.
Laura Osorio Sunnucks (Linden-Museum) a British Museum három éve tartó, latin-amerikai írókat bevonó, a fikció és a tudomány határvonalain játszó projektet mutatott be. A projekt során az írók és költők a múzeum adattári forrásaitújraolvasva olyan fiktív szövegeket hoztak létre,melyekkel a múzeumi tárgyakra és a mögöttük húzódó dekolonizációs narratívákra reflektáltak.
Priya Swami (National Museum of World Cultures) a rotterdami múzeumban bemutatott HairPower: The last roomcímű kiállítás készítésének folyamatát mutatta be, amelybe fiatalokat vontak be. A kiállításban a tizenévesek egyéni tapasztalataira építkeztek, melyet a tudományos szakértelemmel egyenjogú tudásként kezeltek. Ezzel a törekvéssel próbáltak egy olyan kiállítást létrehozni, amelyben spekulatív, azaz egy alternatív, radikális jövőben elképzelt történetek, narratívák jönnek létre, és egyben dialógusra adnak lehetőséget, olyan témákat felölelve, mint a szőrtelenítés, a hajfestés vagy a haj identitásjelző jelentései.
A szekciót lezáró beszélgetésben többek között olyan kérdésekre tértek ki az előadók, hogy a közösségekkel, partnerekkel való együttműködés milyen mértékben gyakoroltak hatást a múzeum szervezeti működésére, illetve milyen hosszútávú terveket látnak lehetségesnek a jövőben.
A következő szekció (Towards new interpretative approaches and curatorial narratives) két előadása az új interpretációs megközelítésekre és kurátori narratívákra fókuszált, melyet Bata Tímea (Néprajzi Múzeum) moderált.
Andrea Easey (National Portrait Gallery, London) előadása a National Portrait Gallery 2020-ban kezdődő és három évig tartó, a múzeumi tereket, illetve a bemutatás módját érintő fejlesztéseket mutatta be. A fejlesztések abból a ráismerésből születtek, hogy a látogatók nem érezték magukénak a kiállításokat. Módszeres „Research & Development” kutatási program keretén belül térképezték fel a látogatók igényeit, és alkották újra a kiállításokat Nagy-Britannia addig nem ismert történeteit és hangjait is megszólaltatva.
Marinella Andrea „Tenten” C. Mina (Ayala Museum, Fülöp-szigetek) Makati városban működő Ayala Múzeum 2019-től 2022-ig tartó, az épület tereit és a kiállítások interpretációs gyakorlatait érintőfejlesztéseit vázolta. Újragondolták, hogy kiket reprezentáljon a 2022-ben megnyílt új állandó kiállításuk: a diorámát, mint az ország művészetére jellemző interpretációs eszközt megtartották, azonban az egyéni történetekre helyezték a hangsúlyt, és lehetővé tették a látogatók számára saját történeteik megosztását is.
Az előadások utáni beszélgetésben a részvételiség szeleteiről esett szó; arról, hogy milyen csoportokkal dolgoztak együtt a National Portrait Gallery kurátorai, illetve, hogy az egyéni történetek milyen módon és súllyal jelentkeznek az Ayala Múzeum kiállításában, illetve a jövőbeli lehetőségekről.
A konferencia utolsó szekciója után a résztvevők programja a múzeumban vacsorával, majd a kiállítások megtekintésével ért véget, Régi Tamás vezetésével.
Az első nap konferenciaelőadásai ugyan nagyon sokféle nehézséget és kérdést vetettek fel, többször közös problémaként fogalmazódott meg a közösségek és múzeumok közötti kapcsolat fenntartásának kihívásai, finanszírozási problémák vagy az intézményen belüli eltérő vélemények ütközése. Emellett rámutattak arra a tapasztalatra, hogy a közösségi projektekben sokszor nem lehet általános érvényű gyakorlatról vagy módszerről beszélni, hiszen minden eset más: a próbálkozás, az etikus és őszinte kommunikáció és a folyamatokra reflektáló attitűd fontosságát emelték ki.
