A 2022. május 25. és 27. között a Néprajzi Múzeumban zajló háromnapos nemzetközi konferencia első napjáról szóló tudósítás itt olvasható. A konferencia második napján is rendkívül izgalmas előadások, témák és provokatív kérdések merültek fel a nemzeti identitáshoz és repatrációhoz kapcsolódóan, a múzeumok újrapozicionálási lehetőségeiről, megvalósításukról és az eddigi tapasztalatok tanulságairól.
A konferencia résztvevői három szekcióban hallgathatták meg az előadásokat, melyeket a Néprajzi Múzeum muzeológusai moderáltak: az első és utolsó szekciót Régi Tamás, a másodikat Kőszegi Gábor.
Robert Zydel, a lengyel Nemzeti Etnográfiai Múzeum főigazgatója Múzeumi működés válságos időkben – régi problémák, új kihívások címme tartotta meg előadását. Prezentációjában abból a gondolatból indult ki, hogy a mai társadalmi kihívások valójában mindig is jelen voltak a történelem folyamán. A lengyel múzeum gyűjteményén és aktivitásainak áttekintésén keresztül azt a kérdést tette fel, hogy vajon a múzeumok segíthetnek-e ezeknek a kihívásoknak a kezelésében.
A Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatója Branislav Panis bevezetője után az intézmény egyik alintézményének, a Turócszentmártoni Néprajzi Múzeum igazgatója, Radovan Sykora tartotta meg előadását A Szlovák Nemzeti Múzeum új projektje Túrócszentmártonban címmel. A Milan M. Harminc által tervezett, 1930-ban megépült turócszentmártoni múzeumi épület renovációjának fő célja volt, hogy az épület egyediségét megtartsák, mindazonáltal egy modern környezetet hozzanak létre új kiállítóterek, oktatási helyszínek, raktárak és restaurátorműhelyek létesítésében. A renováció szerves részeként a történelmi parkot is felújították, hogy a látogatók számára fontos rekreációs helyszínként szolgálhasson.
Dr. Lars-christian Koch, a Humboldt Forum főigazgatója A Staatliche Museen zu Berlin (Berlini Állami Múzeumok) néprajzi gyűjteményeinek átköltöztetése a város szívébe címmel nyújtotta be eredetileg előadását, azonban az első nap előadásainak hatására úgy döntött, hogy a költözés helyett az épület felújítására, illetve a tartalmi megújulásra helyezi inkább a hangsúlyt előadásában.A múzeum hatalmas palotaépületének renovációja és modernizálása lehetővé tette a múzeumban új kiállítóterek, projekthelyszínek létesítését. A kiállítások létrehozásában nem csak a forrásközösségekkel szoros kapcsolatot emelte ki, hanem az egykori gyűjtő szemszögére való kritikai reflektálást is.
A szekciót záró beszélgetésben felmerült kérdések érintették többek között azt, hogy vajon a turócszentmártoni múzeum néprajzi anyaga mennyire tud szólni a jelenkori társadalomhoz és milyen lehetőségük van a kortárs kultúra bemutatására. A szlovák intézmény kortárs jelenségek bemutatására való törekvései ugyan jelen vannak, de a financiális tényezők esetükben is meghatározóak a megvalósításban. Ez a téma pedig egy tágabb kérdésfeltevést, beszélgetést is generált arról, mennyire eltérő kérdéseket vet fel az etnográfia és nemzeti identitás kapcsolata a nyugat- és közép-európai múzeumok számára.
A második szekció első előadójaként Elina Anttila A finn „Új Nemzeti”. Területi bővítés egy újfajta Nemzeti Múzeum számára címmel tartotta meg előadását. A Finn Nemzeti Múzeum igazgatója kiemelte többek között a Finnországban élő menekültek és bevándorlók bevonását a múzeum által képviselt nemzeti identitásdiskurzusba, illetve a számi közösséggel való kooperációt és több mint 2000 számi tárgy múlt évben megtörtént repatriációját.
Ezek után az Észt Nemzeti Múzeum igazgatójának, Kertu Saksnak előadását hallgathatták meg a résztvevők Az újrakezdés kihívásai. Az Észt Nemzeti Múzeum koncepciójának megújítása az új épületben címmel. Az igazgató bemutatta a múzeum új, 2016-ban megépült épületének elhelyezkedése körüli vitákat, a helyszín szimbolikus jelentéseit, illetve ismertette a múzeum újrapozicionálásának irányait. Missziójuknak fontos része többek között az, hogy bemutassák a saját állammal nem rendelkező finnugor népek néprajzát, amelynek egy teljes állandó kiállítást szenteltek. Felhívta a figyelmet arra a speciális helyzetre, hogy ugyan a finnugor népek körében történt etikailag megkérdőjelezhető gyűjtések jogosan vetik fel a repatriáció kérdését, azonban az orosz elnyomás alatt élő, vagy már kihalófélben élő népek kifejezetten érdekeltek abban, hogy az Észt Nemzeti Múzeum képviselje kultúrájukat.
A szekció utolsó előadójaként André Delpeuch örökségvédelmi szakember és egyetemi kutató Civilizált és barbár. A „mi” és a „mások” múzeumai: Franciaország átjárhatatlan határai címmel tartotta meg provokatív kérdéseket feltevő előadását. Röviden ismertette a francia társadalmi és művészeti múzeumok kialakulásának és változásának folyamatait. Előadásában rámutatott arra a problémára, hogy az intézmények átnevezési törekvései, illetve infrastrukturális fejlesztései ellenére a francia múzeumi reprezentációban a ’mi” és „mások” szétválasztása sajnos még erőteljesen jelen van. A francia múzeumok „gyűjteményüknek foglyai” ami egyrészt az egyes kiállítások reprezentációiban, illetve az intézményi struktúrában is megjelenik.
A szekciót záró beszélgetés sok izgalmas kérdést, témát felvetett. Szó volt arról, hogy ugyan a nemzeti múzeumok törekednek is a multiperspektivitásra, nagyon könnyű beleragadni a „nemzet” normatív értelmezéseibe. Felmerült a művészet fontossága, mely pont ezeket a normákat kérdőjelezik meg, illetvea politikai kontextus, ami erőteljesen meghatározza a képviselet szabadságát.
Az utolsó szekciót Ralf Čeplak Mencin, az ICOM-ICME elnöke A néprajzi múzeumok a 21. században című előadásával kezdte. Előadásában egy általánosabb történeti körképet adott arról, hogy milyen folyamatok határozták meg az etnográfiai múzeumok létrejöttét, a gyarmatosítás és a gyarmatok elvesztése, illetve a jelenkori társadalmi kihívások hogyan alakították az etnográfia tudományos öndefiniálását és ezáltal az etnográfiai múzeumok pozicionálásának igényét. Előadásában kiemelte, hogy ezekben a kérdésekben egyre nagyobb a kutató felelőssége, az alkalmazott módszereken és kritikai hozzáállásán.
Ann Follin, A Világ Kultúráinak Nemzeti Múzeumának (Världskulturmuseerna) igazgatója A 21. század múzeumai: relevancia, elkötelezettség, részvételiség című előadásában elsőként bemutatta a múzeumi szervezetet, ami négy különböző történeti és szervezeti háttérrel rendelkező intézmény összeolvadásaként jött létre. Az újonnan kialakult szervezeti struktúra kihívásokat és lehetőségeket is tartogatott, mely az új stratégiai tervük kidolgozását tette szükségessé különböző partnerek bevonásával. A párbeszédre törekvő projektjeinek bemutatásán keresztül kiemelte a személyes történetek és az ezeket hordozó tárgyak szerepét, illetve a muzeológusok azon egyik legfontosabb feladatát, hogy a személyes történetek elmesélésére lehetőséget adjanak.
Leen Beyers, a Museum aan de Stroom (MAS) vezető kurátora és kutatási, gyűjteményi igazgatója MAS: egy glokális múzeum első évtizede címen tartott előadást az antwerpeni kikötőváros múzeumáról. Az intézmény több etnográfiai múzeum összeolvadásával jött létre, melynek 2011-től küldetése, hogy bemutassa a kikötőváros és a világ többi része közötti kapcsolatrendszert, az emberek és tárgyak közötti kapcsolódásokat. Beyers kiemelte, hogy a gyarmati örökséggel csupán két éve kezdtek el kritikailag foglalkozni, mely az intézmény kongói gyűjteményének bemutatásában nyilvánult meg. Előadásában beszámolt a 100x Kongó kiállítás építésének tanulságairól, melynek során első alkalommal dolgoztak együtt kongói művészekkel és tudósokkal, illetve kongói származású belgiumi lakosokkal.
Az utolsó szekciót záró beszélgetés reflektált a svéd és a belgiumi múzeumok sajátos szervezeti struktúrájára: a sokféle gyűjtemény hogyan tudja elmondani az összetartozás történetét? A múzeumok dolgozói számára nagy kihívást jelent a lokális és globális kultúrát együtt nézni, a szervezeti változás belső és külső ellenállásokat egyaránt kiváltott. Azonban talán pont ez a sokféleség az, ami az összetartozás különböző megéléseit és értelmezéseit lehetővé teszi és lebonthatóvá teszi a „mi” és „mások” közti határvonalat.
Fotó: Garai Edit
