Rendkívüli gyereknapot tart a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum idén május 31-én. Egy több mint ötvenéves Ikarus autóbusz, kipróbálható vasúti hajtány és velocipéd is várja a látogatókat a múzeum nyárindító, családbarát eseményén.
A tavasz utolsó napján izgalmas tárlatvezetésekhez, szabadtéri programokhoz és múzeumpedagógiai alkotó foglalkozásokhoz csatlakozhatunk a XI. kerületi Műszaki Tanulmánytárban, amely már önmagában különleges élményt nyújt a látogatóknak, hiszen a látványtárban nem egy-egy tárgy, hanem műtárgyak tömegei szemléltetik a technika fejlődésének korszakait, magyar műszaki örökségünket.
Május 31-én a múzeum kollégái igen színes programkínálattal várják az érdeklődőket 10 és 16 óra között a Műszaki Tanulmánytár helyiségeiben és kertjében. A látogatók felszállhatnak a múzeum 1971-es gyártású Ikarus 311-es típusú autóbuszára, görgőre állított velocipédek segítségével biztonsággal kipróbálhatják, hogy milyen lehetett a kerékpározás több mint 150 évvel ezelőtt, valamint egy vasúti hajtányra is felülhetnek. A háromkerekű, pályamesteri jármű hajtása kéz- és lábmunkával, hajtókarral és láncáttétellel történik.
Kipróbálható vasúti hajtány
A Múzeum első alkalommal mutatja be autómodell-gyűjteményének néhány új darabját, amelyek egy hazai magángyűjtő felajánlásának köszönhetően kerültek a műtárgyak közé. Az 1:18-as méretarányú modellek kiváló állapotúak, többségük bontatlan gyári dobozban érkezett. A LEGO építőjáték rajongói 12 V-os villanymotorral működő vonatokat, különböző járműveket és városi épületeket csodálhatnak meg terepasztalokon.
Felfedező feladatlap segítségével végigjárhatjuk a látványtár termeit, ahol mikroszkópos bemutató vár minden korosztályt, a múzeumpedagógusok asztalainál pedig számos aktivitáshoz csatlakozhatnak a látogatók. A vállalkozó kedvűek egyedi pecsételőt készíthetnek, kipróbálhaják az optikai játékokat, a bátrabbak tapogató játék révén élesíthetik gondolkodásukat különleges tárgyak vizsgálatával.
Akik inkább tárlatvezetések keretében szeretik megismerni a kiállításokat, azokat sem éri csalódás. A 10:15-kor induló családi tárlatvezetésen a múzeum kulisszatitkaira, a múzeumi dolgozók feladataira és a napi tevékenységekhez kapcsolódó érdekességekre derül fény.
A 11 órakor induló tárlatvezetés többek között kitér az Ikarus 311-es történetére, a szuperszámítógépekre, de arra is választ ad, hogy mi köze van az ingzsebnek az informatikához vagy a gyufának a reklámhoz. 14 órától Rubik Ernő világhírű játékaival és a gyűjtemény különleges, meglepő találmányaival ismerkedhetünk meg. A 12 órakor kezdődő kvízjátékon apró jutalmakat nyerhetnek, ha a magyar tudomány és technika történetének témakörében jó válaszokat adnak.
A Rendkívüli gyereknap című esemény az általános belépőjegy megváltásával látogatható, amely felnőttek számára 2000 forintba kerül, kedvezményre (nyugdíjas, diák) jogosultak részére pedig 1000 forintért váltható meg.
A múzeum további rendezvényeiről és híreiről az intézmény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
Fotók: Szikora Zsombor / MMKM