EN facebook

Programok a Modern és Kortárs Művészeti Központban

2017-09-08 09:30

Rengeteg programmal és kiállítással várja látogatóit ebben az évben a Modern és Kortárs Művészeti Központ.

Szeptember 8-án 16 órakor Bernát András életművéből nyílik nagyszabású retrospektív kiállítás, amely 1979-től mutatja be Bernát művészetének elemeit, témáit. A megnyitót követően a Grencsó Collective- koncertjén, valamint 20 órától Bernát András és Kónya Ábel művészeti vezető zseblámpás tárlatvezetésén vehetnek részt az érdeklődők.

 

 

Szeptember 9-én 10 órától Lugas címmel egészen új művészetpedagógiai programot indít 18 éven felülieknek a MODEM és a b24 Galéria, amelynek célja, hogy a látogatók új nézőpontból szemléljék környezetüket, és elgondolkozzanak a kurátorok koncepcióján.
17 órától MODEM-ben Topor Tünde művészettörténész és Winkler Nóra művészeti újságíró kalauzolja Nagy Gabriella kiállításán a vendégeket.
De ezzel még nincs vége a hétvégéi programoknak, ugyanis szeptember 9-én 18 órától KultúrPiknik, a művészeteket kedvelőknek és a minőségi szórakozásra vágyóknak. Az est során videóvetítés és elektronikus zenei felhozatal, valamint 18:30 órától ingyenes kerekasztal-beszélgetés várja a látogatókat.

 

Az alábbiakban a MODEM idei programjait tekinthetik meg:

2017. jún. 24-től 2018. jan. 1-ig

Receptorok

Kozári Hilda multiszenzorális intervenciója az Antal–Lusztig-gyűjteményben

 Bár a képzőművészeti munkák nagy részét elsősorban a szemünkkel érzékeljük, a műtárgyak élvezete és értelmezése összetett folyamat. A Finnországban élő Kozári Hilda hosszú évek óta vizsgálja munkáiban és kiállításaiban a különböző érzékszervek együttes szerepét. Az illatok és asszociációk tanulmányozásán kívül gondolkodását és művészetét leginkább a gyengén látó fiatalokkal létrehozott projektek befolyásolták. A kiállítás, Kozári Hilda művészetének szellemében, szeretné, ha a képek és szobrok a „kézzel fogható” megközelíthetőségen túl poetikus megoldásokkal tennék lehetővé az alkotások hozzáférhetőségét. 

 

  1. aug. 18-tól okt. 15-ig

Nagy Gabriella: A végtelenbe és tovább 

Nagy Gabriella az első debreceni művész, aki egyéni kiállítással mutatkozik be a MODEM falai között. Az itt született festőművészt a természetben rejlő gondolati, mitikus, vizuális összefüggések foglalkoztatják, munkáiban érzéki látvánnyá, koncentrált képi világgá formálja a privát történeteket megidéző belső tájakat. Új festményein állatokat jelenít meg olyan helyzetekben, amelyek a valóságban sohasem létezhetnek. Nem egyszerű állatportrékat látunk, hanem különös szituációkba helyezett lényeket, amelyek emberi viselkedésformákat vesznek fel: könyökölnek, hánynak, könnyeznek. Az antropomorfizált állatok cselekvéseikkel és gesztusaikkal esendőek és gyarlók, ugyanakkor magasan a környezetük fölé emelkedő, spirituális lények. 

 

  1. szept. 2-től szept. 17-ig

Antihangszer – 100 éves a dadaizmus 

A Vajda Lajos Stúdió 100 éves a DADAizmus című rendezvénysorozatának utolsó állomásaként nyílt meg Szentendrén az Antihangszer című tematikus kiállítás. A debreceni NDK (Nehezen Definiálható Közösség) művészeinek munkáival kiegészülő anyagot a MODEM fogadóterében, a kávézóban és a belső kertben láthatja a közönség.

 

 

  1. szept. 9-től okt. 29-ig

A táj konfigurációja – Bernát András retrospektív kiállítása 

Bernát András életművéből nyílik nagyszabású retrospektív tárlat szeptember 8-án délután a MODEM-ben. A mintegy ezer négyzetméteres térben megjelenő csaknem hetven munkából álló válogatás 1979-től kezdődően szemlélteti Bernát művészetének elemeit, folyamatosan visszatérő témáit és legújabb műveit. A táj konfigurációja című kiállítás a főiskolai éveket megelőzően készült hiperrealista képektől az álmok inspirálta szürrealista tájképeken és a holisztikus szemléletben készült fotókon keresztül vezet el az utóbbi időszakot meghatározó absztrakt sorozatokig. A tárlat a Paksi Képtárral együttműködésben jött létre. 

 

  1. szept. 8. (péntek), 16 óra

A táj konfigurációja – megnyitó, Grencsó-koncert, zseblámpás tárlatvezetés

 Szeretettel várunk mindenkit szeptember 8-án 16 órakor a kiállítás megnyitóján, ahol köszöntőt mond Szabó Péter, Paks megbízott polgármestere és Papp László, Debrecen polgármestere. A kiállítást megnyitja: Kónya Ábel, a MODEM művészeti vezetője. Közreműködik: Hajónapló című folyami zenéjével a Grencsó Crystal Collective (Benkő Róbert – bőgő; Grencsó István – fúvósok; Heidrich Roland – elektromos gitár, effekt; Hock Ernő – bőgő).

20 órától Bernát András képzőművész és Kónya Ábel művészeti vezető tart ingyenes zseblámpás tárlatvezetést.  

 

  1. szept. 9. (szombat), 10 óra

LUGAS – Képzőművészeti workshop felnőtteknek 

Lugas címen rendhagyó képzőművészeti programsorozatot indít 18 éven felüliek részére a MODEM és a b24 Galéria. A havonta megrendezett workshopok célja, hogy a résztvevők más nézőpontból szemléljék közvetlen és tágabb környezetüket, elgondolkozzanak a kiállító művészek és a kurátorok koncepcióján. Első alkalommal Antal Balázs Uborkaszezon című tárlatán készíthetnek maketteket és fotomontázsokat, s közben szó esik köztéri szobrokról és beltéri burkolatokról, személyes emlékekről és történelmi eseményekről, valamint a globális felmelegedésről is. A háromórás programot Schopp Ildikó szociálpedagógus és Szabics Ágnes képzőművész vezeti. A helyszín a b24 Galéria.

 

  1. szept. 9. (szombat), 17 óra

Tárlatvezetés Winkler Nórával és Topor Tündével 

Nagy Gabriella kiállításán ezúttal Topor Tünde művészettörténész és Winkler Nóra művészeti újságíró tart rendhagyó, páros tárlatvezetést a MODEM 2. emeletén. 

 

 

  1. szept. 9. (szombat), 18 óra

KultúrPiknik 

A szombat esti KultúrPiknik alkalmai a minőségi szórakozást és a különféle művészeteket kedvelőknek szólnak. Az esti videóvetítéshez az NDK válogatja az anyagot, az elektronikus zenei felhozatal pedig a Sav-Bázis, a Dub Székház, valamint a CivisGround jóvoltából áll össze. Ezúttal Ferenczy Zsolt és Szabó Károly képzőművész munkásságát ismerheti meg, aki részt vesz a kávézóban 18:30-tól kezdődő ingyenes kerekasztal-beszélgetésen is. 

 

  1. szept. 13. (szerda), 14 óra

Várjuk a pedagógusokat 

Újabb olyan kiállításra várjuk az általános és középiskolásokat a MODEM-ben, amely a 6 és 18 év közötti diákok számára egyaránt izgalmas, ugyanakkor a tanmenethez szorosan köthető, és felejthetetlen élményt kínál a gyerekeknek és pedagógusoknak egyaránt. A 20. századi európai avantgárd bábszínház és a hazai modern bábművészet megteremtője, a debreceni születésű Blattner Géza munkásságát, valamint a párizsi kortársak, az avantgárd művészet nagy korszakát bemutató tárlat november 18-tól látható a művészeti központban, a Vojtina Bábszínház, a Csokonai Színház, a Déri Múzeum és a MODEM együttműködésének eredményeként. A kiállításhoz bábszínházi előadás-sorozat és művészetpedagógiai programsorozat, valamint két országos pályázatot is kapcsolódik. Mindezeket szeretnénk a debreceni és környékbeli iskolák pedagógusainak is átadni, ezért 13-án egy rendhagyó, MODEM-bejárással egybekötött alkalomra hívjuk a tanítókat, tanárokat. 

 

  1. szept. 23. (szombat), 16 óra

Tánc-tér – 1. Kortárs Mozdulat- és Táncművészeti Alkalom 

Rendkívüli „fesztivállal” ünnepli 11. születésnapját idén a MODEM: a Tánc-tér című, éjszakába nyúló eseményre az ország legkiválóbb kortárs táncosai érkeznek a művészeti központba. A születésnap 16 órakor kezdődik a Baltazár téren, ahol Holb Ibolya (Modern Tánc-Játék Stúdió) várja a gyerekeket táncos programra, majd 17 órakor Gemza Péter, a Csokonai Színház művészeti vezetője köszönti a résztvevőket. Ezt követően fellépnek: Angelus Iván, Gergye Krisztián, ifj. Kurtág György, Lőrinc Katalin, Lőrinszky Attila, a Trojka Színházi Társulás, Tókos Attila és ifj. Zsuráfszky Zoltán, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Budapest Kortárstánc Főiskola tanítványai.

A belépők (jelképes, 600 forintos áron) már elővételben is kaphatók. 

 

 

  1. szept. 30. (szombat), 12 óra

Szerepcsere – „A lámpás én vagyok” 

A múzeumpedagógiai „évnyitón” a MODEM egy rendhagyó interaktív tárlatvezetésre és szakmai fórumra várja az érdeklődő pedagógusokat.  A Receptorok című kiállítás többféle érzékszervet működésbe hozó műalkotásainak példáján a résztvevők a kortárs művészet különböző tantárgyi megfeleltetéseinek formáira és azok alkalmazására ismerhetnek meg példákat. 

 

  1. szept. 30. (szombat), 18 óra

KultúrPiknik 

 

  1. okt. 8. (vasárnap), 10 óra
    Felhők között-Firkalak

A gyerekekkel egy érdekes kirándulásra indulunk, ahol a képzeletünket használva felhőkből olvasunk, fényeket szelídítünk és antropomorfizált állatokról beszélgetünk. Főszereplők: az égbe szökő bárányok és a könyöklő medve. A foglalkozás végén először az égre nézve, majd befelé tekintve mindenki megfestheti saját bárányfelhőjét.

 

  1. okt. 13–14. (péntek-szombat)

KULTOK VI. – Metakritika 

A József Attila Kör és a KULTer.hu kortárs kulturális portál által rendezett konferenciasorozat hatodik, Metakritika című állomásának újra a debreceni MODEM ad otthont. Fontos és alighanem szükségszerű, hogy a kritikusi szakma időről időre rákérdezzen saját tevékenységére, a kulturális és tudományos életben betöltött szerepére, arra, hogy mit jelent a tudásközvetítés és -szervezés ezen formája az eltérő diszciplínák önértelmezése, működésmódja és folytonossága szempontjából. Ennek kíván fórumot teremteni a kísérőprogramokkal megvalósuló konferencia. 

 

  1. okt. 14. (szombat), 10 óra

A tanári inspiráció forrásai – „Szakmai program” 

Bodóczky István képzőművész, címzetes egyetemi tanár művészetpedagógiai előadásában a kortárs képzőművészet befogadását segítő pedagógiai módszereket ismertet és szakmai műhelymunkán lehetőséget teremt azok gyakorlati kipróbálására. Motivációs- és képolvasási gyakorlatok, korosztályi megfeleltetések, csoportmunkák szervezése konkrét példákon, a MODEM kiállításain keresztül.  

 

 

  1. okt. 14. (szombat), 17 óra

tárlatvezetés

Nagy Gabriella festőművész és Szoboszlai Lilla galériavezető, kurátor közös tárlatvezetése A végtelenbe és tovább című kiállításon 

 

  1. okt. 14. (szombat), 20 óra

BanZaj – Halál;orgazmus és Flexible Juice 

 

  1. okt. 18. (szerda), 17 óra

tárlatvezetés

Zsikla Mónika művészettörténész tárlatvezetése Bernát András A táj konfigurációja című kiállításán 

 

  1. okt. 20. (péntek)

Mozgass meg! – „Óvodapedagógusok napja” 

A program a kisgyermekekhez igen közelálló műfaj, a mese és a mesét életre keltő, megelevenítő bábok világára épül. A MODEM Blattner Géza bábművészetét bemutató kiállítása lehetővé teszi, hogy az óvodások számára összevont művészetpedagógiai és bábművészeti foglalkozások készüljenek. A pedagógusok megismerhetik ennek módszertanát és bábművészek közreműködésével vehetnek részt egy bábos gyakorlatokat tartalmazó műhelymunkában. 

 

  1. okt. 22. – 2017. dec. 31.

Tervezett alkotás

A Debreceni Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása

megnyitó: okt. 21. 16 óra 

 

  1. okt. 22. (vasárnap), 10 óra

Üdvözlet Vörösből – Firkalak 

(gyerekfoglalkozás) A Receptorok kiállítás egyik elemeként hangsúlyos szerepet kapnak a pirosas, vöröses árnyalatú monokróm festmények. A foglalkozás során egy már rég elfeledett, általunk kitalált, fiktív városba csöppenünk, mely a legendák szerint a Vörös nevet viselte. A képek történeteket mesélnek el nekünk, mely által még jobban belelátunk a város múltjába. A foglalkozás végén bizonyítékképpen, hogy itt jártunk mindenki elkészítheti saját üdvözlőlapját. 

 

  1. okt. 28. (szombat), 20 óra

BanZaj – Kösz Vitya!, Her Highness, Worthless 

 

  1. okt. 29. (vasárnap), 10 óra

Ezüstpor – „Szünetelő” 

Az őszi szünetet egy gyerekeknek szóló művészetpedagógiai programmal búcsúztatjuk. A második emeleten Bernát András ezüstporos, megfagyott gesztusai életre kelnek és egy mese részévé válnak. A nonfiguratív, absztrakt festmények struktúrája lehetővé teszi a fantázia szárnyalását. A mesét átszövő játékos feladatok végén bizonyosan nemcsak a kezünk lesz ezüstporos.

 

  1. okt. 29. (vasárnap), 16 óra

Finisszázs és kerekasztal a gyűjtésről 

Bernát András A táj konfigurációja című kiállításának zárásaként kerekasztal-beszélgetésre várunk minden érdeklődőt. A beszélgetés résztvevői: Antal Péter műgyűjtő, Bernát András festőművész, Ledényi Attila művészeti igazgató (Art Market Budapest) és Prosek Zoltán múzeumigazgató (Paksi Képtár). 

 

  1. nov. 4. (szombat), 11 óra

Tervezett alkotás - dizájnkonferencia 

Nagyszabású országos konferencia a Debreceni Nemzetközi Művésztelep zárókiállításához kapcsolódóan, a MODEM multimédia-termében. A belépés ingyenes. 

 

  1. nov. 5. (vasárnap), 10 óra
    Tapogató-Firkalak 

A foglalkozás során a gyerekek érzékszerveik bevonásával izgalmas kalandokban, feladatokban vesznek részt, mely egy különleges kocka eldobásával veszi kezdetét. A kiállítótérben történő keresgélést követően játékos feladatokkal kapcsolódunk a megtalált alkotásokhoz, és természetesen a mese sem maradhat el.

 

  1. nov. 16. (csütörtök), 20 óra

BanZaj – Slow Slow Loris (GER) és Iszlai (ROU) 

 

  1. nov. 19. – 2018. február 25.

Billentyűk

Blattner Géza kísérleti bábszínháza az avantgárd Párizsban

megnyitó nov. 18-án 

A Csokonai Színház, a Déri Múzeum, a MODEM és a Vojtina Bábszínház szakmai összefogása

eredményeként a 20. századi európai avantgárd bábszínház, valamint a hazai modern bábművészet megteremtőjének számító Blattner Géza munkásságát bemutató kiállítás nyílik a MODEM 2. emeletén.

A Debrecenben született Blattner 1925-ben Párizsba költözött, ahol megnyitotta az Arc-en-Ciel (Szivárvány) Színházat, amely rendkívül változatos, sokszínű társulatával, alkotó közösségével korát megelőző, kísérletező bábszínházzá vált. Baráti köréhez olyan neves művészek csatlakoztak, mint André Kertész vagy a Montparnasse nevezetes figurája, az orosz Marie Vassilieff festő, akinek étkezdéjébe járt az egész párizsi művészvilág Picassotól Soutine-ig. Blattner Géza magyarországi működése új korszak kezdetét jelezte a bábjátszás történetében. Ízlésével, szemléletével, a bábművészet lehetőségeinek szüntelen kutatásával alaposan megelőzte korát. Az 1937-es Párizsi Világkiállításon Blattner Szivárvány Színháza Az ember tragédiája című mű első francia nyelvű bemutatójával aranyérmet nyert. Munkatársaival megteremtette az első, minden ízében korszerű, az emberszínház utánzásával szakító, saját műfaji törvényeit érvényesítő, a sokfajta élettelen anyag ezernyi titkát feltáró, humorból, költészetből összegyúrt, huszadik századi francia avantgárd bábszínházat. Hatására kezdtek a hatvanas évektől Magyarországon vidéken is művészi bábszínházak alakulni. 2017-ben, halálának 50. évfordulóján Debrecen négy kulturális intézménye ennek a 20. század elején megszületett „modern életérzésnek”, társművészeti kapcsolódási felületeknek, kortárs narratíváknak szeretne teret adni egy rendkívüli összművészeti kiállítással.

 

  1. november 25. – 2018. február 25.

Olga Tobreluts kiállítása 

Olga Tobreluts képzőművész (Leningrád, 1970-) kiemelkedő szerepet játszott Oroszországban az új médiaművészet és az orosz újakadémizmus megszületésében. 

 

  1. dec. 9. (szombat), 20 óra 

BanZaj – Ra-I-zinger, BOM, LivingTotem

 

http://www.modemart.hu/

 

 

 

 

 

 

irodalom, műhely, művészet, programajánló
2017-09-06 18:00
beruházás, téma
2017-08-08 10:00