EN facebook

Modern városok program

FINANSZÍROZÁS

2017-08-08 10:00

A Miniszterelnökség vasárnapi közleményében arról adtak tájékoztatást, hogy a magyar épített örökség megóvásáért az eddiginél több forrást biztosítanak a műemlékvédelemre.
55 milliárd forintos kerettel elindult a nemzeti kastélyprogram és a nemzeti várprogram, továbbá több mint 35 milliárd forint hazai költségvetési forrás bevonásával megkezdődtek a Modern városok program örökségvédelmi beruházásai is.


 A Modern városok program egyik legjelentősebb beruházásának keretében megújul Sopron történelmi belvárosa, a középkori várnegyed és a Szent-Mihály templom, valamint megkezdődik a Sekrestyésház, a soproni várfal, a Fabricius-ház, a Tábornokház és a Storno-ház fejlesztése, illetve a múzeumnegyed kialakítása is. A soproni műemléki felújításokhoz a magyar kormány több mint 9 milliárd forint támogatást biztosít.

 

Még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása, 5 milliárdos költségvetési támogatásból folytatódhat a Diósgyőri vár komplex fejlesztési programja. Hasonló nagyságú támogatást adnak a szecessziós kecskeméti Városháza felújításához is.


A Mindszenty József emlékét megörökítő komplex városfejlesztési program finanszírozására Zalaegerszegnek 5,7 milliárd forintot, Nagykanizsának a Kulturális, turisztikai és gasztronómiai látogatóközpont kialakítása az egykori ferences rendházban elnevezésű projekt támogatásához 4,1 milliárd forint támogatást nyújtanak.


Az egykori kaposvári levéltár rekonstrukciójához 400 millió forinttal járulnak hozzá, az épület a tervek szerint a Somogy Megyei Önkormányzatnak nyújtana otthont. A szombathelyi Szent Márton tér felújítása második ütemének megvalósításához pedig 500 millió forintot biztosítanak.

 

állományvédelem, beruházás, téma
2017-07-25 19:10
beruházás, bővítés
2017-06-30 18:00