EN facebook

Párbeszédben - a múzeumi világ szereplői - első alkalom 2022. október 4-én

FELHÍVÁS

2022-10-03 07:00

Mennyire tudunk vagy akarunk párbeszédbe kerülni másokkal a saját közösségünkben vagy más területeken? Miért is kellene nyitnunk mások felé, ha eddig ezt nem tettük és így is minden jól működött? Azt gondolom, hogy azért, mert sokszor kiderül, hogy ha mi nyitottak vagyunk, akkor olyan szövetségeseket, partnereket tudunk találni, akikkel a saját céljainkat jobban meg tudjuk valósítani és a legtöbbször kiderül, hogy ami úgy tűnt, hogy jól működik még azon is tudunk javítani. Közhely, de azért igaz, hogy a világ változik és ezt most nap mint nap érezzük saját magunk is. Az ehhez való alkalmazkodásban is nagy segítséget jelenthet, ha megpróbálunk az eddig megszokott utak helyet újakat keresni.

 

Ezeknek a párbeszédeknek, gondolkozásnak az elindításában szeretnénk segítséget nyújtani Csordás Izabellával (MúzeumOD) és a Múzeumok és Látogatók Alapítvánnyal közösen a most induló 5 alkalmas műhelysorozatunkkal. A programsorozat ötlete a 2022. április 7-én megvalósult Összejövünk – a múzeumi világ szereplői című beszélgetésből nőtt ki, mely a múzeumi működés érintettjeit körbejáró cikksorozaton alapult.

 

Az események rendhagyó módon kitekintést biztosítanak a fenntartó-munkatárs-látogató háromszögből, és összehozzák a múzeumi szféra aktív résztvevőit ötféle összetételben, ötféle párbeszédre, ahol a megjelenő vélemények partnerségben találkozhatnak.

 

Az események két részből állnak: az egyik részben a résztvevők egy adott témát csoportosan dolgoznak fel, a másik részben pedig egy moderált beszélgetés hallgathatnak meg az érdeklődők, ahol saját kérdéseiket is feltehetik a meghívott szakértőknek. A program alapvető célja a szemléletformálás, új együttműködési módszerek megismerése és kipróbálása.

 

Az első alkalommal a fenntartói elvárásokról, lehetőségekről beszélgetünk majd október 4-én 13 és 17 óra között Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

 

A délutánra egy workshop-pal és egy beszélgetéssel készülünk. A workshop-on mérési ismereteket, kompetenciákat lehet majd fejleszteni, a beszélgetésre pedig fenntartókat és múzeumigazgatót hívtunk meg, akikkel közösen járjuk körbe a fenntartói témakört.

 

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az első 40 jelentkezőnek tudjuk biztosítani a részvételt.

 

A regisztráció ezen az űrlapon lehetséges!

 

 

Az első alkalom témája: Mi a múzeumok szerepe ma?

 

Program:

 

13:00-14:45 Előadás és a téma csoportos feldolgozása:
Mérési módszerek és eszközök ismertetésén keresztül a résztvevők közelebb kerülnek a fenntartói elvárások gyakorlati megértéséhez, a mindennapi tevékenységbe való megjelenítéséhez és a megfelelő indikátorok kialakításának lehetőségéhez. A csoportos feldolgozás során a résztvevők mérési kompetenciájukat  fejleszthetik.

 

14:45-15:00 - Szünet

 

15:00-17:00 - Szakmai beszélgetés (16:30-tól kérdezési lehetőséggel)
Különféle szakmai besorolású intézmények fenntartóinak bevonásával megtartott beszélgetés, amely lehetőséget ad a fenntartói elvárások, a fenntartói kötelezettségek és a lehetőségek, valamint a múzeumokkal való együttműködés kihívásainak körbejárására, és a múzeumi szférában legtöbbször kifogásként megjelenő körülmény mélyebb megértésére, sőt a kezdeményező kapcsolatfelvétel lehetőségeinek megismerésére

 

Beszélgetőpartnerek:

Bősz Anett - Budapest Főváros Önkormányzata, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes

Péterváry-Szanyi Brigitta - Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém), igazgató

dr. Szende László - Kulturális és Innovációs Minisztérium - Múzeumi Főosztály, főosztályvezető

 

A beszélgetést moderálja:

Csordás Izabella PCC - coach, team coach, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, közgazdász, MúzeumOD
Mácsai Ágnes - kulturális tanácsadó, óraadó tanár a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), közgazdász, Kulturális értékelés

 

 

További részletek

látogató, magazin, muzeológia, múzeumi marketing, műhely, szervezet, téma
2022-02-09 14:00
képzés, külföld, látogató, múzeumi marketing, Pulszky Társaság
2020-06-21 07:00
design, látogató, muzeológia, műhely, tárgy, virtuális
2021-03-15 16:30