Egy éve annak, hogy a világ a feje tetejére fordult. Az ismeretlen által okozott kezdeti sokk (és talán kis izgalom) már bőven alábbhagyott, az emberiség már türelmetlenül várja, hogy végre levehesse magáról a maszkot és fellélegezhessen. De milyen jövő vár a múzeumokra egy vírus utáni világban? Visszatérhet-e a hagyományos múzeum-élmény a mindennapjainkba, vagy teljesen átalakul a ’múzeum’ a fogalma? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ Dr. Barbara Kirshenblatt-Gimber, a POLIN Museum főkurátora, valamint a New York-i Egyetem professor emeritusa a „The Future of Museums in a Post-Pandemic World” című előadásában.
A múzeum mindig több volt szimpla kiállítótérnél; értéket és kultúrát ad át, reflektál a társadalom problémáira és megkérdőjelezi azokat. Emellett természetesen közösségi térként is szolgál, ahova családdal, barátokkal, szerelmekkel jár az ember. A világjárvány idejére ezek a terek bezártak ideiglenesen (és sajnos, néhány múzeum örökre). Ahogyan az előadásból kiderül, a pandémia okozta gazdasági nehézségek néhány műtárgy kényszer-eladását hordozta magában, a jövőre tekintve pedig egy teljesen új gazdasági modell megtervezése vár a múzeumok világára.
A jelen tárgyi kultúrája is megváltozik. Az előadó rávilágít, hogy a pandémia okozta krízis bizonyos tárgyai már most emblematikusak, kiváltképp a maszkok, amik között találunk színesebbnél színesebb és kreatívabb darabokat, valamint polgárpukkasztó, ámbár igen merész kollekciókat. Erre példaként mutatja be Dr. Kirshenblatt-Gimber a legtöbbek számára elfogadhatatlan „Holocaust Face Masks”, ahol a történelem legtragikusabb időszakáról készült képekkel ellátott maszkokat vásárolhattunk (a weboldalt azóta a rengeteg támadás miatt törölték.
Az elmúlt év rengeteg tüntetést is magában hordozott, úgy külföldön, mint itthon, amelyek szimbolikus tárgyai elválaszthatatlanok lettek a mögöttük megbújó eszméktől. Dr. Kirshenblatt-Gimber ide sorolja a Thaiföldön zajló tiltakozásokkor előbukkanó gumikacsákat; de akár elég csak az itthoni, a Színház-és Filmművészeti Egyetem által használt piros-fehér csíkos terelőszalagra gondolni, ami most már akarva-akaratlanul is az egyetemi autonómiáért folytatott küzdelmet juttatja az emberek eszébe. Ezek az eszközök a későbbiekben szintén a jelent megidéző kiállítási tárgyként köszönhetnek majd vissza. Sőt, az előadásból kiderül, hogy a londoni Victoria & Albert múzeum már rendezett egy ilyen kiállítást „Disobedient Objects” néven, amely olyan kellékeket mutatott be, amelyeket egy-egy felkelés alatt vagy miatt hoztak létre.
Dr. Kirshenblatt-Gimber előadásában érdekes és kicsit talán hátborzongató példákat hozott olyan, a világjárvány előtti kiállításokra, melyek intuitív módon, akaratlanul is a jövőbe mutatnak. A leideni Rijksmuseum Boerhaave, áprilisban szerette volna bemutatni a fertőző betegségekről szóló kiállítását (amit, ironikusan, a koronavírus miatt kellett elhalasztani). Az Isztriai Etnográfiai Múzeum, szintén áprilisban nyitotta volna meg a „What Are You Afraid Of?” című, találóan a félelemről szóló tárlatát, amely szintén a világjárvány miatt hiúsult meg. Áprilisban még nem tudtuk, vagy legalábbis nem akartuk tudni, hogy ez a két dolog (egy járvány és a félelem) fogja meghatározni az életünket a következő egy (vagy több) évben, és mégis, ez a két múzeum tökéletesen előrevetítette a társadalom jövőjét.
És mi lesz a következő? Ahogy már kiemeltem, a múzeum közösségi tér, emellett pedig elszakadás is. Az ember, ha egy kiállítást tekint meg, nem ebben a világban van, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a hétköznapokban, ezt pedig megosztja másokkal, így kialakítva egy, a jelenben létező szociális buborékot. Az előadás azonban rámutat, hogy a social distancing és egyéb higiéniai elvárások merőben megváltoztatják a közösségi élményt. Maga az interaktivitás jövője a kiállító térben is kérdéses; az érintőképernyők használatától valószínűleg jó hosszú időre el kell búcsúznunk, még a járványt követően is.
kép forrása: Bryan Schutmaat, https://www.nytimes.com/2020/05/22/arts/design/museum-reopening-houston-virus.html
Természetesen fontos megemlíteni magát az online kiállítás jelenségét. A világ múzeumai így igyekezték kompenzálni a személyes élményt, így ma már a virtuális tárlatvezetés alapvető dolognak számít. Mint kiderült Dr. Kirshenblatt-Gimber előadásából, az online gyűjtemények és tárlatok a legnépszerűbb szolgáltatások között foglalnak helyet. Az hamar bebizonyosodott, hogy a múzeumok iránt érdeklődő emberek gyorsan ráuntak az egyszerű internetes tárlatokra, így az intézmények is elkezdtek kreativitást igénylő programokat szervezni; az amerikai Getty Museum például arra kérte látogatóit, hogy az otthonukban megtalálható tárgyakból reprodukálják kedvenc műalkotásaikat. Az eredmények ötletesek, humorosak és szórakoztatóak lettek. Az emberek így valószínűleg közelebb kerültek egy-egy alkotáshoz, mint valaha azelőtt, és pár pillanatra sikerült kiszakadni a koronavírus okozta fullasztó mindennapokból.
A múzeumok igyekeztek a COVID-19 kiváltotta szorongáson enyhíteni a változatos online kiállításokkal és programokkal. Ez nem csak magával a kultúrával, de egymással is összekötötte az embereket. Hiszen, ahogy előadása végén Dr. Kirshenblatt-Gimber professzor is kiemelte, az ember úgy tud ember maradni egy embertelen időben, ha minden lehetséges módon kapcsolatot teremt társaival.
Dr. Barbara Kirshenblatt-Gimber előadása a Youtube-on visszanézhető.
