Egy Kecskeméten, Salgótarjánban, Budapesten, majd Pécsett látható „felnőtt” vándorkiállítás különböző korokat, társadalmi csoportokat, történelmi eseményeket megidéző egységeit az erotika vezérfonala köti össze, melynek muzeális megjelenése nem szokványos. Pedig „a szerelem, a szexualitás a teremtés aktusa, a férfi és a nő az élet létrehozói, kapcsolatuk minden megnyilvánulása része az emberi kultúrának.” (Bartha Júlia).
A 16 éven felüli tinédzsereknek és a felnőtteknek szól, ami érdekes, felelősségteljes és veszélyes szakmai vállalkozás. A látványában vagy témaválasztásban szokatlan, pikáns, újszerű kiállításokkal a múzeum iránt kevésbé érdeklődők is megszólíthatóak.
A téma profán és világi, de nem közönséges. Pikáns, de nem obszcén vagy trágár. Széles közönséget szólít meg, de nem szenzációhajhász. Tudományos kutatásokon alapul és elhatárolódik a bulvártól.
Házasságtörőkről éppúgy szól, mint prostituáltakról. A közösség által elfogadott normákról s egyben a normaszegőkről. Egy legális, megtűrt foglalkozásról, ugyanakkor a kollektív prüdériáról. Engedélyezett, nyilvántartott tevékenység szigorú kereteiről. A „közillem megsértéséről” és a „járókelő közönség méltó megbotránkozásáról”, ugyanakkor a férfitársadalom igényeiről, s a mindenkori feleségek hallgatólagos tudomásul vételéről. Az úriszéki bíráskodásról és a városi bíróság ítéleteiről. A tradicionális közösség népi jogéletről, egyszersmind a városi igazságszolgáltatásról. A kínálatról és az azt fenntartó keresletről. A Nőről és a Férfiról.
A tárlat tematikus egységei:
Az éjszaka virágai Kecskeméten
17. század: „paráznaság bűnébe estek”
18. század: „Hohér Pallosa által fejek vetettessék”
19. század: „Tűrvény”
20. század eleje: „Bárcza”
20. század második fele: „Találkahely-engedély”
Nemi betegségek
Erotikus szimbólumok a népi kultúrában
Érosz a hadszíntéren. Osztrák-magyar tábori bordélyok a Nagy Háborúban
Könyv-tár-lat
Érosz a hadszíntéren. Osztrák-magyar tábori bordélyok a Nagy Háborúban
A háttér:
Mars és Érosz kéz a kézben járnak, a szeretők a háborúban téma a történelem egy szelete. Periférikus, szemérmesen kezelt, de megtörtént szelete.
A tábori bordélyok hadrendbe állításának célja alapvetően a katonák harcképességének megőrzése volt. A harcok elhúzódására nem gondoltak a háború kitörésekor. A megszokott környezetükből, családjukból a frontra vitt katonák körében azonban rohamosan terjedtek a nemi betegségek, a beteg katonák száma egyre nőtt. Arányul elérte a 12%-ot 1915 tavaszára. A felvilágosítás komoly és fontos feladata, a kiosztott gyógyszerek, óvszerek mellett azonban szükség volt egyéb gyakorlati lépésekre is. A hadvezetés ezért hozta létre a tábori és tartalék bordélyok rendszerét, 1915-ben. Az itt dolgozó prostituáltak egészségi állapotát folyamatosan felügyelték, a működését pedig részletesen szabályozták. A bordélyházak működtetése mellett a katonák egészségügyi felülvizsgálatára is nagy gondot fordítottak, szigorú rendszerességgel végezték. A nemi betegségek aránya az intézkedéseknek köszönhetően az 1915-ös 12%-ról 1916 nyarára 6,4%-ra csökkent, és a harcvonalba lévőknek már csak 2,6%-a. Ezt az arányt a háború végéig sikerült megtartani annak ellenére, hogy a bordélyokban dolgozó lányok létszáma mindig kevesebb volt mint a feléjük irányuló kereslet.
A megvalósítás:
A tábori bordélyok működését előíró szabályzatokat ugyan ismerjük, de valódi működésükről, mindennapjaikról elenyészően kevés információk, fotónk létezik. Ezért is volt nagyon nehéz feladat ebből a témából kiállítást rendezni.
A tablók anyaga a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Székesfehérvári Helyőrségtörténeti Gyűjtemény jóvoltából rendelkezésre álltak, időtálló és vándoroltatható anyagra nyomtatásuk történt a rendezés során. A tablók ugyan az általunk megszokotthoz képest kicsivel több szöveges információt tartalmaztak, de a téma érdekessége ellensúlyozta a szövegek hosszát. Ugyancsak a tablókra kerültek azok a fotók, amiket a tábori bordélyokkal kapcsolatban ismerünk.
A kiállítás gondolatának megszületésekor tudtuk azt, hogy be szeretnénk mutatni a szabályzat szerinti két különböző bordélyt: a tisztit és a legénységit. A kettő közötti eltérés nagyon jól érzékelteti a korszakban a tisztek és a legénység közötti óriási különbséget. A belgrádi tiszti bordély szobájáról maradtak fotók. Ezek a korabeli polgári lakások berendezését mutatják. A kiállítás két enteriőrje közül az egyik a tiszti bordély. Rézágy, fésülködő tükör, hímzett ágynemű, ágytakaró, szőnyeg, kenőcsös és illatszeres tégelyek jelentik a szoba berendezését. Porcelán lavór utal a kötelező tisztálkodásra. Tudjuk, hogy ez a front mögött, viszonylagos nyugalomban működő tartalék bordély volt.
A front mögött működő legénységi tábori bordély belsejéről nincs fotónk. Ilyen esetben a muzeológust az írásos dokumentumok, a körülmények ismerete, a korszakra vonatkozó általános ismertek segítik. Tudjuk, hogy a tábori bordélyok a front mögött, a harcvonaltól csekély távolságra voltak, és az első vonalba induló vagy onnan visszavont katonák látogatták. Ezek bármely arra alkalmas, vagy a háború viszontagságaitól megkímélt épületben működhettek: elhagyott kastélyokban, megkímélt falusi házakban, fabarakkokban, üresen álló vasúti vagonokban. Legtöbbször csak rövid ideig léteztek, személyzetük nemegyszer csupán 2–3 főből állt.
Berendezésükkel kapcsolatban figyelembe kellett venni a tisztálkodásra vonatkozó előírásokat és az ideiglenes jelleget valamint azt a háborús körülményt, hogy rövid időre készültek. Az elképzelt legénységi bordély berendezésében a deszkaágy, asztal, hokedli, lavór jelenik meg. A szalmazsák, a deszkabútor éles ellentétben van a tiszti bordély úri szobájával.
A két enteriőr egymástól teljesen elválasztva jelent meg a kiállításban. A tiszti bordély egy szőnyeggel letakart dobogón szobabelsőt jelenít meg. A legénységi bordély esetében viszont deszka barakkot építettünk fel, amelynek kivágott ajtaján és ablakán tudnak betekinteni a látogatók.
Paraván választotta el a két egységet egymástól, így a látogatónak egy zegzugos területet kellett bejárni, mire egyik enteriőrtől a másikig eljutott.
A korszak polgári és katonai viszonyai között is rendkívüli jelentősége volt a fertőző nemi betegségeknek, melyek az emberiséggel egyidősek. A leggyakoribb betegségek a vérbaj (szifilisz) és a kankó (gonorrhea) voltak. Az utóbbi a nyálkahártyát, az előbbi pedig a teljes testet megfertőzi. A fertőzés terjedésének megakadályozása volt az elsődleges feladat, ezért voltak folyamatos orvosi ellenőrzés alatt a bordélyok. Az orvostörténeti egység olyan korabeli eszközöket mutat be, melyeket férfiak és nők gyógyításánál használtak az egykori doktorok. Ruggyantából készült a kankó gyógyításához férfiaknál használt kankófecskendő. Bizmut tartalmú szerekkel gyógyították az antibiotikumok megjelenése előtt. kankót „Bonjour” betegségnek nevezték a katonaságnál, mert az alkalmi légyott következtében, a fertőzés után három nappal visszaköszönt. Ugyanennek az egységnek jelentős tárgya a fertőzések megakadályozására szolgáló, halhólyagból készült óvszer is. Különlegesség az a kisméretű, zsebben elférő doboz, amely gyógyszertári forgalomba került és amelyben nemi betegségek megelőzését szolgáló gyógyászati és fertőtlenítő szerek találhatóak. A Bécsből származó készlet részletes használati útmutatót is tartalmaz. Az egységben korabeli orvosi szakkönyveket és orvosi műszerek katalógusát, valamint kinagyított oldalaikat is megtekinthetik a látogatók.
Az egység a tárlat többi részéhez képest rideg, időnként ijesztő és félelmetes – szöges ellentétben áll a többi bemutatott anyaggal. Ugyanakkor a téma szerves része, hiszen a nemi betegségek ellen vívott harc fontos része volt a 20. század eleje orvoslásának.
A háború idején a magyar társadalom kétharmadát a parasztság alkotta, a hadseregbe besorozott parasztemberek száma is ezzel arányosan alakult. A paraszti kultúra erotikus elemei –melynek hordozója, éltetője a sok millió parasztkatona volt- része a témakörnek. A magyar folklór szerelmi szimbolikájáról a 16. század elejéről találjuk az első tudományos említést. De a népi szerelmi élet szimbólumai megtalálhatóak a népművészetben, annak ikonográfiájában, tárgyi világában is.
A bemutatott néprajzi tárgyak egy része direkt, más része szimbolikus megjelenési formája a népi erotikának. A szimbolikus megjelenítés mellett alapvetően polgári hatásra a 19. századtól naturálisan is megjelenítették a szerelem, szeretkezés témáját. Utóbbira példa a sótartón látható üzekedő disznók, a kő-és kerámiafallosz, a fallosz alakú szipka és húsvéti locsoló, a falloszállító bábuk. Tárgyi és egyszerre folklorisztikai példa a pajzán rigmussal díszített butella.
Háttere dramatikus szokáshagyományok, folklór jelenségek, a múlt homályába vesző kultuszok, termékenységi rítusok, melyek a népi kultúra részei voltak.
Az erotika “… nem öncélú, súlytalan, semmit mondó epizódja, olcsó tölteléke a szokásjelenetek hézagainak. Ellenkezőleg, az erotikának súlya van, rendeltetése, üzenete van és a spontaneitása elleére jól átgondolt […] Az erotikának súlya van azért, mert célirányos rendeltetése révén –ez pedig a gyermeknemzés– része egy tágabb értelemben vet társadalmi, bátran mondhatom, demográfiai stratégiának. ”
A paraszti társadalomban általában –Balázs Lajos egy falura vetített megállapítását kiterjesztve– “”a szerelem nem volt elsődleges közösségfenntartó principium. Ez az erotikáról mondható el inkább, és eme érzés- és kedélykoplexumnak […] csupán egy racionális motivációja volt elfogadható: a fennmaradás/megmaradás pragmatizmusa.”
A kiállítás helyszínei:
Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelye, Kecskemét. 2016. június – december.
Dornyay Béla Múzeum, Salgótartán. 2017. március-május.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest. 2017. május-augusztus
Janus Pannonius Múzeum, Pécs. 2017. november
A kiállítás kurátorai: Szabóné Bognár Anikó és Dr. Végh Katalin
Társrendezők: Mészáros Ágnes, Nagy Háború Kutatásáért Közalapítvány, Péterné Fehér Mária, Székesfehérvári Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény
Tárgy- és fotóanyag: Damjanich János Múzeum, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Kecskeméti Katona József Múzeum Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjteménye, valamint Történeti-Néprajzi Gyűjteménye, Kiss Gábor, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
A szakmai anyag összeállításában közreműködtek: Dr. Kiss Gábor, Dr. Balla Tibor, Babos Krisztina, Pintér Tamás, Rangel István.
