A Hagyományok Háza január 31-én nyitotta meg Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák című időszaki kiállítását, ahol olyan női alkotókra fókuszálnak, akik úttörőnek számítottak. A tárlat két irányzat, a szecesszió és art deco népművészettel való találkozását mutatja be 20. századi női művészek munkáin keresztül. Ajánlónkban röviden említést teszünk az irányzatokról és bemutatjuk azokat az alkotókat, akik a tárlaton megjelennek.
A főkurátor, dr. Czingel Szilvia koncepciója, hogy a hosszú ideig alulreprezentált, ugyanakkor a néprajzi kutatásokban fontos eredményeket elért és jelentős gyűjteményt kiépítő női alkotókat mutassanak be a látogatóknak. A téma súlyát jelzi, hogy a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum rengeteg tárgyat mutat be a kiállításon. Ezek között láthatunk kölcsönzéseket a Szabó Ervin Könyvtártól, az Iparművészeti Múzeumtól, vagy éppen a Kiscelli Múzeumtól is, illetve magángyűjtemények darabjait is elhelyezték a tárlatban.
Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák című kiállítás a Hagyományok Házában
(fotó: Hagyományok Háza, Facebook)
A kiállítás nemcsak a szecesszió és art deco népművészettel való kapcsolatát mutatja be, hanem az alkotók tevékenységének máig tartó hatásával is foglalkozik. Megjelennek Lesznai Anna, Mallász Gitta, Zsindelyné Tüdős Klára munkái is. Őket azért fontos kiemelni, mert életrajzuk megidézésével a kiállítás kapcsolódik a holokauszt emléknapjához is: Lesznai Anna származása miatt érintett, Mallász Gitta és Tüdős Klára pedig megkapták a Világ Igaza kitüntetést az emberek mentésében vállalt szerepükért. Munkáik mellett láthatjuk a jól ismert Zsolnay-nővérek alkotásait, vagy éppen Király Ilus és Kis Jankó Bori hímzőművészeti darabjait, amelyek mind jelentősek a motívumvilág szempontjából.
Aki a kiállításlátogatást megelőzően szívesen felfrissítené ismereteit a két irányzattal kapcsolatban, illetve már most elkezdene ismerkedni az alkotókkal, azok számára jöjjön egy kis összefoglaló.
A szecesszió a 19-20. század fordulójának jellegzetes ipar- és képzőművészeti, valamint irodalmi irányzata, amely országonként eltérően reprezentálta az eklektika- és historizmus-ellenességet. A 20. század végén az avantgárd korai szakaszának tartották, és mára negatív megítélés alá esik, a giccset veszik alapjellemzőjének. Azonban ez az inkább világnézetként, mint egységes stílusként definiálható művészeti irányzat csupán az akadémikus művészettől, historizmustól való elszakadást jelenti, a neoreneszánsztól, neogótikustól való távolodást. Magyarországon jelentős képviselői Rippl-Rónai József festő, Róth Miksa üvegfestő, Zsolnay Miklós kerámiaművész, vagy éppen Baumhorn Lipót építész, aki többek között a szegedi zsinagógát is tervezte.
Róth Miksa mákvirágos ablaka. Forrás: Iparművészeti Múzeum.
A 20. században Franciaországból kiinduló art deco irányzata főleg az építészet, szobrászat, festészet területén hódított Európa-szerte. Gyakran kapcsolódik a luxushoz, több országban meghatározta a divatot is. Alapjai a szecesszióban keresendők, de a kubizmus, futurizmus, konstruktivizmus, sőt, az egyiptomi művészet és a keleti mintázatok egyes elemei is felfedezhetők benne. A szecesszió hullámzó motívumaival ellentétben az egyenes vonalak és geometrikus formák jellemzik, valamint a krómozott felületek fényessége is az egyik új eleme lett. Az irányzat valójában sosem volt egységes, leginkább több ellentétes stílus összességeként definiálható.
A szecessziót képviseli Zsolnay Teréz 1870-es évektől tartó gyűjtése, melynek eredményeként mintegy tízezer népi textilt és közel kétszáz népi kerámiát tudhatott magáénak, Ezek közül több is helyet kapott a tárlatban. Ezek mellett Teréz és húga, Júlia is tervezőművészek voltak a Zsolnay-gyárban. A kerámiák díszítésében Júlia járt az élen, tág érdeklődésének a nép motívumokkal ötvözött keleti minták a bizonyítékai. Később festőművész lett, ám művei nem maradtak Magyarországon, nagy részük nem is került haza sosem. Az ő munkáiból is láthatók darabok a Hagyományok Házában.
A Zsolnay-porcelánok sorában azonban találhatunk art deco stílusjegyeket hordozó darabokat is, hiszen a magyarországi gyárat sem kerülte el az irányzat terjedése. A letisztult, egyenes vonalvezetés, fényes felületek, vagy éppen a sematizált figurák egy-egy képviselője is feltűnik a tárlaton.
Zsolnay tulipános váza. Forrás: Iparművészeti Múzeum.
A magyar szecessziót Lesznai Anna képzőművészeti alkotásai is gazdagítják a tárlaton. A zsidó családból származó költőnő még gyerekként, apja birtokán tanulta a parasztasszonyoktól a népi hímzést, és később képzőművészeti tanulmányokat is folytatott. Versei mellett jelentősek mesekönyvei is, melyeket ő maga illusztrált, és a borítókon, valamint az általa hímzett textileken a népi motívum- és színvilág jelenik meg.
Mallász Gitta szintén a szecesszió és a népművészet találkozásának képviselője. Az úszásban elért sikerei után mégis a grafikusi iránynál maradt, és Dallos Hannával és férjével működtetek egy műhelyt a Halászbástyánál. A zsidó származású házaspár számára gyakran szerzett megrendeléseket az antiszemitizmus fellángolása után, és alkotásaik az ő nevével kerültek nyilvánosságra. Itt szövetmintákat, könyvillusztrációkat, plakátokat terveztek, később Gitta, immár egyedül, oktatási segédanyagokat készített, valamint a Magyar Állami Népi Együttes kosztümtervezőjeként is dolgozott. Népi motívumokkal ellátott munkái megjelennek a kiállításon, valamint márciusban, kísérőrendezvényként, az együttes is fellép néhány régi koreográfiával.
Tüdős Klára ruha- és jelmeztervező, illetve néprajzkutató volt. Az Operaháznak is dolgozott, többek között az 1926-os Háry János előadás jelmezeit is ő készítette. Saját ruhaszalonjában tervezett viseleteivel divatba hozta a népi motívumokat és a szőttesekkel díszített ruhákat. Ezek némelyike is látható a tárlatban.
Király Ilus a kalocsai hímzés mestere volt, az ottani népművészet megújítója. Mivel szerinte az ókalocsai hímzés virágai felismerhetetlenek voltak, a mezőn járva új mintákat emelt be a motívumkincsbe: pipacs, ibolya, gabonák, paprika, szőlőfürtök is kerültek a hímzésekbe, és az élénk színvilág is hozzá kötődő fejlesztés. A Richelieu-hímzés (varrott csipke utánzására használt technika) átalakítása is az ő nevéhez fűződik: a kezdetben tiszta fehér munkákat lánya miatt kezdte színesre készíteni, mert ő álmában piros rózsákat látott. Alkotásaiból többgyönyörű darab is gazdagítja a január végén nyílt kiállítást.
Kis Jankó Bori a matyóhímzés jeles képviselője volt, ő alkotott meg több virágvariációt, melyeket a mai napig használnak. Emellett összegyűjtötte és megőrizte édesapja kutatásainak anyagait, ezen eredeti hímzésekkel és mintákkal tisztelegve a matyó hagyományok előtt. Munkáiból és a kollekcióból is helyet kapott több darab a tárlaton.
Balra a kalocsai, jobbra a matyó hímzés. Forrás: Pinterest.
A kiállítás a Hagyományok Házában június 22-ig látogatható, keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között. A megváltott belépőjeggyel megtekinthető az állandó kiállítás is, amely Illatok, ízek, formák címmel várja az érdeklődőket.
A szerző az Alkalmazott nyelvészet mesterképzés (ELTE BTK) hallgatójaként készítette a cikket.
Hasonló cikkek itt érhetők el!!!
Nyitókép: A kiállítás plakátja. Forrás: Hagyományok Háza
