A címben szereplő emlékezetes szavakkal zárta előadását Peter van Mensch a Szépművészeti Múzeum által megrendezett és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott V4 „Active Collections” c. konferencián, melyre 2018. április 26. és 28. között került sor a Magyar Nemzeti Galéria épületében, közel 100 fő részvételével.
A XXI. században a fenntarthatóság, valamint a költségek csökkentésére irányuló tendenciák arra ösztönözik a múzeumokat, hogy új módon közelítsék meg gyűjteményeiket és azok kezelését. Az intézmények működését kihívások elé állítják az új technológiák és a digitális forradalom. Egy modern múzeumnak a régi, az állandó gyarapodás elvén alapuló séma helyett új gyűjteményi stratégiákat kell kidolgoznia.
Az elmúlt két évtizedben az Európai Unió komoly hangsúlyt helyezett az un. gyűjteményi mobilitás témájára, és ebben a Visegrádi Négyek országaiból származó szakértők is aktívan részt vettek. Ennek a folyamatnak a részeként nemzetközi konferenciákat és képzéseket szervezetek, illetve a témában több kiadvány is született. A gyűjteményi mobilitás előzményei után a Visegrádi Csoport magyar elnöksége kulturális programsorozatának keretében került sor a V4 „Active Collections” c. szakmai konferenciára, melyre elsősorban a V4 országaiból, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról vártuk a kormányzati, múzeumi és tudományos szférából érkező szakembereket. A rendezvény az előadók révén vált igazán nemzetközivé, hiszen általuk olyan országok is képviseltették magukat, mint Hollandia, Nagy-Britannia vagy Spanyolország. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az esemény egy olyan platform volt, ahol nemcsak a régi szakmai kapcsolatok kaptak új lendületet, hanem számos új, ígéretes együttműködés lehetősége is megszületett.
A programsorozat nyitó estéjének a Budapesti Lengyel Intézet adott otthont, ahol a vendégek a külön erre az alkalomra összeállított, a V4 minden országának ételeit felvonultató menüsort kóstolhatták végig, illetve lehetőségük nyílt megtekinteni az intézethez tartozó Platán Galériában „A szó hazudik – a szem soha - Modernség a lengyel fotóművészetben 1918-1939” című fotó kiállítást. A résztvevőket Galambos Henriett, a Szépművészeti Múzeum Jogi osztályának vezetője és a konferencia főszervezője, valamint Joanna Urbańska, a Lengyel Intézet igazgatónője köszöntötte. Az este könnyed hangulatban telt, amihez hozzájárult a viszontlátás öröme is, hiszen az előadók, résztvevők és szervezők közül többeket évekre visszanyúló munkakapcsolat, barátság és szép emlékek kötnek össze.
A szakmai munka másnap vette kezdetét a Magyar Nemzeti Galéria épületében, ahol elsőként az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Krucsainé Herter Anikó helyettes-államtitkár asszony köszöntötte a résztvevőket és elmondta, hogy konferencia a Visegrádi Csoport kiemelt rendezvénye, hiszen a kultúra kitüntetett szerepet játszik az országok közötti kapcsolat erősítésében. A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria részéről Szücs György üdvözölte a jelenlévőket. A tudományos igazgató-helyettes beszédében úgy fogalmazott, hogy Közép-Európa esetében „nem egy konkrétan megfogalmazható államalakulatról, konföderációról vagy pontosan körülhatárolható földrajzi egységről van szó, hanem olyan, inkább a közös kultúrában, viselkedésében megragadható elnevezésről, amiben sok a hangulati és képzeleti elem”. A szervezők részéről Galambos Henriett nyitotta meg a rendezvényt, aki beszélt többek között a konferenciával kapcsolatban létrehozott honlapról, valamint röviden ismertette azt az akciótervet, melynek koncepciója a konferencia előtt jött létre, V4-es szakemberek közreműködésével. Az akcióterv célja, hogy olyan fenntartható projekttervek szülessenek, melyek továbbviszik a konferencia szellemiségét, folytatják az ott megkezdett munkát és erősíti a szakemberek között együttműködést. A jelenleg négy lehetséges projektet számláló terv az alábbi témák köré csoportosul: gyűjteményeink értékelése, szerzeményezés, a gyűjteményből való kikerülés, valamint a gyűjtemények digitális rekonstruálása.
Az első szekció nyitóelőadását Dorota Folga-Januszewska, a lengyel ICOM elnöke tartotta „Necessity of Collection” címmel. A múzeumi szerzeményezésről szóló prezentáció részletesen bemutatta az intézményi gyűjtés történetét, valamint rávilágított arra, hogy a gyűjteményre, mint intellektuális oeuvre-re kell tekintenünk és ennek megfelelően kell gondoznunk.
A konferencia talán egyik legemlékezetesebb prezentációja következett az ICOM Nemzetközi Gyűjteményezési Bizottságának egyik alapítója, Peter van Mensch muzeológustól, aki bemutatójának az „Active collections and the historic identity of museums: limitations or opportunities” címet adta. Beszéde elején említett egy 2017 novemberében megjelent kiadványt, melyhez egy kiáltvány is tartozik. Ezen kiáltvány veti fel a „lusta tárgyak” gondolatát: olyan tárgyakra utal, melyek nem szolgálják a múzeum céljait vagy érdekeit, e tárgyak pedig feleslegesek, meg kell szabadulni tőlük. Az előadó saját bevallása szerint kezdő muzeológus korában egyetértett volna ezzel a gondolatmenettel, de ma már ezt másképp gondolja, ugyanis szerinte nem a tárgyak aktivitásán, hanem a gyűjteményeket gondozók aktivitásán múlik minden. Javaslata szerint a gyűjtemények aktivitása úgy fokozható, hogy ha értelmezésüknek muzeológiai dimenziót is adunk. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy egy tárgy hiánya egy gyűjteményből valójában ugyanolyan informatív lehet, mint a jelenléte.
A következő, a gyűjteményi stratégiáknak szentelt szekció moderálását Martina Lehmannová, a cseh ICOM elnöke végezte, aki nyitó beszédében kiemelte, hogy a múzeumok mindig is kiemelt szerepet játszottak a társadalom globalizációjában, de fontos megjegyezni, hogy ez csak akkor lehet igazán sikeres, ha a múzeumi és a politikai szektor szorosan együttműködik. Őt követte a brit kulturális tárca Nemzetközi és Kulturális Javak Osztályának egykori vezetője, Hillary Bauer, aki kapcsolódva a moderátor szavaihoz a két szféra együttműködésének fontos területeiről és kérdéseiről beszélt; mint például kiviteli engedélyeztetés, restitúció, vagy az elvárható gondosság gyakorlása. A sikeres közös munka elengedhetetlen feltételének tartja, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a törvényhozók mit tehetnek, mit nem tehetnek meg, mik a kötelezettségeik és ne felejtsük el, hogy ezek az emberek általában nagy nyomásnak vannak kitéve.
A szekció második előadója Frank Bergevoet, a Holland Örökségvédelmi Hivatal gyűjteményezési menedzsere volt a „Evolution in Collection Strategy Planning” c. prezentációjával. Előadását ezzel a felütéssel kezdte: „Minden múzeumnak szüksége van gyűjteményi stratégiára”, melynek megírását akár egy külső szakemberre is rá lehet bízni, hiszen ő képes objektív maradni és olyan kérdéseket feltenni, amit a gyűjteményhez közel állók sokszor nem. Előadásában felvázolta a gyűjteményi stratégia alkotás csaknem húsz éves fejlődéstörténetét, mely folyamatnak új dimenziót a kifejlesztett séma Breda városára történő alkalmazása adott. A nap utolsó előadását Susanna Pettersson, a Finn Nemzeti Galéria igazgatója tartotta, aki arról beszélt, hogyan alakították át az Atheneum állandó kiállítását. Kiemelte, hogy a múzeumnak kapcsolódnia kell a társadalomhoz, reflektálni kell az azt érintő problémákra a kiállításon keresztül. A kiállítás megújításában fontos szerepet játszott a „branding”, mely folyamat alakításában a gyűjteményhez kapcsolódó minden dolgozó részt vett. Vezérlőelvük az volt, nincs arra szükség, hogy egy kiállítás a művészettörténet egészét bemutassa, a hangsúly sokkal inkább a helyi értékeken, a történetmesélésen legyen.
A konferencia második napi programjának a Magyar Nemzeti Galéria Barokk kiállítása szolgált helyszínül. Galambos Henriett köszöntő szavai után Dusan Buran, a nap moderátora, a Szlovák Nemzeti Galéria kurátora következett. Rövid bevezetőjében arról beszélt, hogy a korábbi, a múzeumi menedzsment problémaival foglalkozó írások nem érintettek olyan témákat, melyek ma igen időszerűek: a közönség mobilitása, a digitalizáció, illetve kiemelte azt, hogy míg korábban ezen publikációk szerzői szinte mind férfiak voltak, ma már ez elképzelhetetlen lenne. Őt követte Kathleen Soriano, a londoni Royal Academy egykor kiállítási igazgatójának, a Liverpool Biennálé kurátorának előadása arról, hogyan tartsuk életben és miként maradjanak gyűjteményeink fontosak és használhatók. Prezentációjában beszélt arról, hogy a kiállítások létrehozásában mennyire fontos szerepet játszik az emberek és így az intézmények közötti bizalom és jó viszony. Kitért arra is, hogy az utazó kiállítások nem feltétlenül a profit termelésről, hanem az új lehetőségekről szólnak, mind a tárgyak, mind az emberek és persze az intézmények szempontjából is. Ahogy az már az előző nap is elhangzott, ő is úgy gondolja, hogy a múzeumokban a gyűjteményt, az épületet és a látogatókat a történetek hozzák össze, így a hangsúlyt erre kell helyezni.
Délután került sor a nap második paneljére, melyet a digitalizációnak szenteltünk. Elsőként Trilce Navarrete, a rotterdami Erasmus Egyetem oktatója beszélt arról, hogy a múzeumoknak milyen újfajta elvárásoknak kell megfelelnie a digitalizáció terén. Prezentációját azzal kezdte, hogy a múzeumok elsősorban élményt és információt nyújtanak a látogatóknak és az, hogy milyen információt adunk át, sokat elárul rólunk. Kiemelte, hogy lényeges a múzeumok számára, hogy ne csak a fizikai múzeumi kapcsolati háló részei legyenek, gondolva itt a kölcsönzésekre, hanem a digitális hálóba is bekapcsolódjanak, hiszen így akár újra tudnak egyesíteni gyűjteményeket, vagy új adatokkal gazdagíthatják tudásukat. A folytatásban számos példát hozott arra, hogy a múzeumok sok esetben szolgáltatnak anyagot a különböző digitális innovációkhoz, de kiemelte, hogy a digitális technológia minden esetben csak egy eszköz, mely segíti a múzeumot a munkájában. Előadása végeztével felmerült a kérdés, hogy a múzeumok szokták e figyelni, hogy a látogatók milyen hosszú időt töltenek az intézmények internetes oldalain, de az előadó elmondása szerint erre kevés példa akad, pedig fontosnak tartaná, hogy tisztában legyünk ezzel, illetve azzal is, hogy hányan térnek vissza az oldalra és milyen gyakran. Szintén kérdésként merült fel, hogy mennyire etikus az, hogy a múzeumok ingyen szolgáltatnak anyagot az olyan oldalaknak, mint például a Wikipedia, ők viszont profitot generálnak ebből. Trilce Navarrete szerint erre nincs egyértelmű válasz, hiszen vannak olyan intézmények, akiknek kevés forrás áll rendelkezésre az internetes oldaluk fenntartásához, így viszont széles közönséghez juthatnak el.
A konferencia utolsó előadója André Gonçalves programozó volt, aki kulturális intézmények online stratégiáinak fejlesztésére specializálódott. Előadása elején elmondta, hogy informatikai szakemberként három fő tényező motiválja abban, hogy múzeumokkal dolgozzon: a múzeumok magas látogatottsága online, a tartalom, mely a gyűjtemények révén kiemelkedő, illetve az, hogy a múzeumok tiszteletre méltó intézmények, akikkel nagy presztízs együttműködni. Munkájuk során előszeretettel fordulnak olyan nagy múzeumok példái felé, mint például az amszterdami Rijksmuseum, mely gyűjteményét nagyfelbontású képek formájában mindenki számára elérhetővé tette az interneten. Az előadó véleménye szerint az egyik legnagyobb probléma a múzeumok internetes felületeivel az, hogy a látogató élménye le van szűkítve azzal, hogy keresnie kell a gyűjteményben, pedig a mai felhasználók a görgethető tartalmakhoz vannak szokva és két példát is hozott olyan, általuk fejleszttet honlapra, ahol ezt a struktúrát alkalmazták. A prezentáció végeztével kérdésként merült fel, hogy hétköznapi vagy szakmai felhasználók számára készülnek ezek az oldalak. A válasz az volt, hogy inkább a hétköznapi felhasználókra gondolnak, de Trilce Navarrete hozzátette, hogy egy felhasználónak több „profilja” is lehet, attól függően, hogy milyen céllal érkezik az oldalra.
Míg a résztvevők többsége tárlatvezetésen vett részt, a konferencia utolsó szakmai programjaként ismét összeült az a korábban említett szűkebb szakértői csoport, mely az akcióterv gondozásáért felel. A rövid megbeszélés során ismét átnézték a projektterveket és megtárgyalták a megvalósításhoz szükséges pályázati lehetőségeket. Végül Dusan Buran meghívta a résztvevőket Pozsonyba, ahol a csoport – immár a V4 szlovák soros elnöksége idején – június 20-án fog ismét ülésezni.
Az előadásokon kívül a résztvevők a konferencia mindkét napján négy különböző témájú, párhuzamosan futó, 180 perces workshopon vehettek részt:
A szerzeményezésre fókuszáló workshop bevezető szakaszában Kathy Richmond, a Museum of London regisztrátora és Kristine Guzmán, a MUSAC szerzeményezési bizottságának titkára ismertették a múzeumi szerzeményezés főbb fogalmait, nemzetközileg érvényes alapelveit és legalapvetőbb szabályait, hangsúlyozottan kitérve a ’due diligence’, vagyis a műtárgy eredetének elvárható gondossággal történő ellenőrzésére, a szerzeményezés lehetséges jogcímeire, valamint a gyűjteményi szerzeményezési stratégia fontosságára. Ezek után egy feladat formájában áttértek a szerzeményezés folyamatára, melynek során az eljárás egyes elemeit (pl.: copyright megszerzése, proveniencia ellenőrzése) egy teljes szerzeményezési folyamattá kellett rendezni. A feladat lehetőséget adott nézőpontok ütköztetésére is, mivel több esetben egynél több jó megoldás is szóba jöhetett. Ezt követően a résztvevők 3-4 fős csoportokba rendeződve egy-egy különböző gyűjtőkörrel rendelkező múzeum szerepébe bújtak: elsőként a múzeum profiljának megfelelő szerzeményezési policy-t kellett alkotniuk, ezt követően pedig konkrét műtárgyakról kellett eldönteniük, szeretnék-e azzal gyarapítani képzeletbeli gyűjteményüket, és hogy miért jutottak az adott álláspontra.
Értékbecslés témában Freda Matassa, a Tate Gallery korábbi Gyűjteménykezelési Osztályának vezetője, valamint Tom Flynn egyetemi oktató, a Flynn & Giovani proveniencia kutató szakembere tartottak foglakozást. Bevezetésként Freda Matassa röviden ismertette azt a 2006 és 2012 között lefolytatott, a közgyűjteményekben szokásos értékbecslési gyakorlatokról szóló felmérést, mely többek között arra világított rá, hogy az intézményeknek szüksége van értékbecslési szabályzatra és a dolgozók továbbképzésére ezen a téren. Ezt követte Tom Flynn, aki az értékbecslés és a beárazás közötti különbségekről beszélt, illetve felsorolta, hogy az egyik vagy a másik végzése közben milyen kérdéseket kell feltennünk (pl. van-e műtárgyon jelzet vagy dátum stb.), vagy milyen szempontokat kell figyelembe vennünk. Ezután néhány példát láthattunk arra, hogy a különböző típusú tárgyak értékbecslése milyen nehézségekbe ütközik, illetve hogy milyen célokból (pl. kölcsönzés vagy letét), milyen helyzetekben (pl. vásárlás) van szükség értékbecslésre. Freda Matassa felhívta a figyelmet arra is, hogy ez egy összetett folyamat, mely időt, szakértelmet és kooperációt igényel. A továbbiakban a résztvevők bepillantást nyertek a műtárgy piac kulisszatitkaiba, végül pedig a gyakorlati feladat következett, melynek során az egyes csoportoknak különböző tárgyak (pl. modern festmény, dinoszaurusz csontváz) értékbecslését kellett elvégezni. A hangsúly főként azon volt, hogy milyen megfontolások mentén jutottak el a résztvevők az adott összegig.
Cees Kortleve az AON biztosító társaság európai műtárgy-biztosítási részlegének egykori vezetője, műtárgy biztosítási tanácsadó workshopján a biztosító társaságok és a kereskedelmi biztosítás világába vezette be a résztvevőket. Interaktív foglalkozásán arra a kérdésre kerestek választ a résztvevők, hogyan lehetne költséghatékonyabbá, átláthatóbbá és ésszerűbbé tenni a kereskedelmi biztosításokat. Hogyan lehetne standardizálni a folyamatokat, miért lenne hatékony, ha a kereskedelmi biztosítók ugyanazzal a tartalommal nyújtanák a biztosítási kötvényt ügyfeleiknek, továbbá saját példákkal szemléltette a kereskedelmi biztosítás buktatóit, nehézségeit.
A workshopok egyikén a téma két holland szakértője, Dieuwertje Wijsmuller és Kathy Marchand vezetésével foglalkoztak az un. ’deaccessioning’ gyakorlatával. A műhelymunka célja az volt, hogy a műtárgyak múzeumokból való szervezett kikerülésének a lehetőségeit és módszereit vizsgálja, megismertesse a résztvevőkkel. A múzeumi szakemberek hozzáállása a témához nagyon ellentmondásos, és mint kiderült, nemcsak Magyarországon fogadják kétkedve ezt az új módszert, hanem a többi V4-es országban is problémát jelent a műtárgyak gyűjteményből való kikerülése. Ezzel a workshop vezetők is tisztában voltak, ezért arra helyezték a hangsúlyt, hogy a saját példáikon keresztül bemutassák azt, hogy a ’deaccessioning’ tulajdonképpen a gyűjtemények racionalizálásának az eredménye. A résztvevőkkel megismertettek néhány módszert a művek kiválasztására, illetve azok továbbadására (például csere, eladás, repatriálás, ajándékozás, stb.). Ezen kívül a módszer jogi hátteréről és az ehhez kapcsolódó törvényekről és jogszabályokról is beszélgettek a résztvevők. A workshop egy nagyon szemléletes és gyakorlatias példával zárult, ahol megadott szempontok alapján egy gyűjteményt kellett megvizsgálni és eldönteni azt, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek kikerülhetnének a gyűjteményből.
A gazdag szakmai program hangos sikere után egyértelművé vált, hogy módot kell találni az itt megkezdett munka folytatására. A nem V4-es országokból érkező előadótólk és résztvevőktől is az a visszajelzés érkezett, hogy óriási potenciált látnak a Budapesten kialakult kiváló szakmai kapcsolati hálóban. A V4-es országok múzeumi szakembereinek szorosabb együttműködése érdekében hoztuk létre a már korábban említett akciótervet, melynek megvalósításában a jelek szerint sokan segítségünkre lesznek.
A közös munka mottója lehetne a Peter van Mensch-től kölcsönzött gondolat is: nincsenek „lusta tárgyak” és nem számíthatunk arra, hogy a tárgyak majd „maguktól” mesélnek. A tárgyak és a gyűjtemények önmagukban nem aktívak, a történetek elmesélésével csak mi tudjuk azzá tenni őket!
